A Jobbik elnöke szerint népszavazáson kellene dönteni arról, hogy Magyarország csatlakozzon-e az europaktumhoz. Vona Gábor erről csütörtökön szombathelyi sajtótájékoztatóján beszélt. Szerinte az Országgyűlés szerinte nem legitim fórum arra, hogy ebben a kérdésben döntsön.
A magyar választópolgárok 2010-ben, amikor a parlamenti pártokra szavaztak, még nem tudhatták, hogy milyen irányba halad az Európai Unió, amelynek működése az europaktum révén viszont olyan szinten változik meg, hogy az arról való döntéshez a politikának már újból felhatalmazást kell kérnie a választóktól - mondta Vona.
Vona Gábor sajtótájékoztatóján szólt arról is, egyre nagyobb szükség van a föld- és a víztulajdon megvédésére, mert a jelek szerint a kormány mezőgazdasági politikájában nem feltétlenül az fog érvényesülni, amire a magyar szavazók jóhiszeműen igent mondanának. A föld és a víz védelmét alkotmányos szinten, az alaptörvényben kellene garantálni, mert ennek hiányában 2014-től a magyar föld szabad prédává válik - hangoztatta.
Vona Gábor Körmendről érkezett Szombathelyre, ahol átadta pártjának új irodáját, a vasi megyeszékhelyen pedig részt vett a Jobbik kibővített választmányi ülésén. Erre nemcsak párttagok, hanem szimpatizánsok is érkeztek: gárdisták, a Vasvármegye Szövetség, illetve a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom küldöttei.
(MTI)