Kényszervallatás és hivatali visszaélés miatt tett feljelentést az ügyészségen Budaházy György ügyvédje. Szikinger István szerint a nyomozóhatóság kényszerrel próbált vallomást kicsikarni a Hunnia-ügy vádlottjaiból.

Családjukkal, gyerekeikkel és egyéb bűncselekmények „rájuk húzásával” is zsarolta az ügyészség és a rendőrség több munkatársa a Hunnia-ügy vádlottjait – egyebek közt ez mondta, illetve üzente Budaházy György. Budaházy a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal előtt tartott sajtótájékoztatón egy népviseletbe öltöztetett bábu nyakára helyezett webkamerán és laptopon keresztül beszélt, mivel lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. Egyik vádlott-társa viszont megjelent az eseményen.

A kilencedrendű vádlott Nagy Zoltán beszél Budaházy György ruházata mellett a sajtótájékoztatón
Az elmondottak szerint az ügyészség, a rendőrség és a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai többször próbáltak hamis vallomást kicsikarni a vádlottakból. Ezek – az ügyvéd szerint – mind arra irányultak, hogy társai „feldobják” Budaházyt, vagyis bizonyítékot szolgáltassanak a férfi ellen. Budaházy védője azt mondta: a nyomozók többször is kész vallomásokat tettek védenceik elé, mondván, ha aláírják, azonnal hazamehetnek. Más alkalmakkal a nyomozók azzal zsarolták a gyanúsítottakat, hogy más bűncselekményt, például a Kóka-villa vagy a Hollán Ernő utcai jegyiroda elleni támadást fogják a nyakukba varrni.
Budaházy és az érintettek szerint a vádlottak minden esetben ellenálltak a nyomozók nyomásának.

Szikinger István elmondta, kényszervallatásnak nemcsak a fizikai nyomásgyakorlás, illetve tettlegesség minősülhet, hanem a pszichikai presszió is, ez alapján megalapozottnak érzi a feljelentést. A nyomozás megindításáról az ügyészség 30 napon belül dönt.
(Hír24 korrigálva, kép: MTI, SzKR)
Frissítés: A feljelentés:
Tisztelt Nyomozó Ügyészség!

Horváth László ügyész
A Hunnia ügy vádlottjainak képviseletében a hamis vád és a hatóság félrevezetése következményeinek tudatában feljelentést teszek Dr. A. Lajos ügyész, (Központi Nyomozó Főügyészség), M. László r. szds., K. Gábor r. szds. és Sz. Anita r. szds. valamint ismeretlen társaik (NNI) ellen a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés és a 227. §-ába ütköző kényszervallatás gyanúja miatt. Kérem, hogy az elkövetéssel gyanúsítható valamennyi személyt azonosítani, velük szemben az eljárást megindítani és lefolytatni szíveskedjenek.

Szilágyi Anita
Konkrétan az alábbi cselekmények gyanúja merült fel:
Sz.F.-t 2009 április 9-én az NNI egy előállító helyiségében K. Enikő r. fhdgy, M. László r.szds. és még egy nyomozó megfenyegették, hogy ha nem tesz valamelyik társára vagy magára terhelő vallomást, akkor esélye sincs 10 évnél korábban hazajutni.
2009. október 8-án M. László r.szds. valótlan állításokkal akarta rávenni Sz.F.-t arra, hogy M.Cs.-ra vagy magára tegyen terhelő vallomást. Azt állította, hogy tudják: ő (Sz.F.) tette a robbanószert a kocsiba, tehát ne tagadjon, vallja be nekik. A terhelt a módszeren és az igazságtartalmat nélkülöző állításon teljesen megdöbbent, és tiltakozott. Erre azt állította M. László r.szds.: akkor lehet, hogy M.Cs. volt, már „nem emlékszik pontosan” (sic!). Akkor viszont ismerje be Sz.F., hogy M.Cs. volt. Sz.F. természetesen tiltakozott, mert hamis, a hatóság által elvárt vallomásokat nem volt hajlandó tenni.
2010. január 18-án kihallgatás előtt, a védő érkezését megelőzően Sz. Anita r.szds. közölte Sz.F.-sel, hogy ha még valaha viszont akarja látni a kedvesét és a családját, akkor működjön velük együtt, és tegyen a társaira, illetve magára terhelő vallomást. Sz. Anita elmondta: ha erre hajlandó lenne, akkor lehetne szó arról, hogy hazaengedik.

Ez is Szilágyi Anita
B.B.-nak 2009. július 14-én Dr. A. Lajos ügyész a szavát adta, ha a gyanúsított rávall Budaházy Györgyre, azonnal hazamehet. Elé tolt egy papírt, hogy írja alá és szabad. Ha nem teszi meg, évekig rendezkedjen be a BV intézetben, de B.B. nem volt hajlandó semmiféle papírt aláírni.
2009. augusztus 5-én mielőtt a hivatalos kihallgatásra megérkezett volna B.B. ügyvédje K. Gábor r.szds. felhívta a figyelmét egy dossziéra, hogy az tele van ellene és Budaházy György ellen tett vallomással, és ha B.B. így folytatja, évekig nem láthatja a gyermekét, azt sem fogja látni, amikor férjhez megy és családja lesz. Többet nem lesz része a gyermeke életének. Miért védi Budaházyt a gyermeke érdekei helyett? Sz. Anita r.szds. mondta, gondoljon a lányára, és tegyen vallomást.
F.R.-tel 2009. július 14-én Dr. A. Lajos ügyész és M. László r.szds. közölték: ha bevallja, hogy a Budaházy György által vezetett Hunnia csoport tagjaként, különböző bűncselekményeket követett el (akkor még csak egyetlen cselekménnyel gyanúsították), akkor hazamehet. Dr. A. Lajos ekkor részletesen ismertette a ceglédi cselekményt, mint amit be kéne valljon, de F.R. érdemi vallomást nem tett.
Egy másik alkalommal Sz. Anita r.szds. közölte F.R.-tel, hogy neki vége, az előzetes letartóztatás 4 évig tart, addig fog ott rohadni, a kislányát legkorábban az érettségi alkalmával láthatja (akkor 2 éves volt). Miután F. R. védekezésképpen előadta: nem járt el otthonról az esti órákban, hiszen akkor született a gyermekük, és ezt a felesége igazolhatja, akkor Sz. Anita azt mondta neki: ne próbálja belevonni a feleségét az ügybe, mert akkor ő is börtönbe kerül hamis tanúzásért, a gyermek pedig állami gondozásba.
A kihallgatások során állandóan a Kóka villa elleni támadással próbáltak nyomást gyakorolni F.R.-re. Bármit mondott, nem volt elég, újra visszakanyarodtak Kókához, az előzetes letartóztatását is ezen egyetlen gyanúsítás alapján rendelték el ellene. K. Gábor r.szds. folyton azt hangoztatta, hogy egy felvétel bizonyítja, hogy F.R. és T.Cs. B.B.-val - aki sofőr volt - egy kocsiban ültek és mentek Kókához. Végül a nyomozati anyag ismeretében kijelenthető, hogy semmiféle Kókával kapcsolatos bizonyíték nincs F.R. ellen, így a letartóztatásának elrendelése is törvénysértő volt.
A 2009. augusztus 4-i kihallgatás alkalmával K. Gábor r.szds. részletes leírást vázolt fel F.R. számára a Magnum Szauna elleni támadásról, hogy „vallja ezt be és kiviszik innen”. K. Gábor F.R. ügyvédjét is leszólta, mondván, hogy „Budaházy bérenc” és F.R. váltson a hatóság által kirendelt ügyvédre, majd hozzáfűzte, hogy hallott-e már F.R. a vádalkuról. F.R. ezután elmondta nekik, amit Hunniáról tudott, de a nyomozók idegesek voltak, nem ezt várták, majd mikor K. Gábor r.szds. visszakísérte a terheltet a fogdára, útközben ostromolta F.R.-t, hogy „nagyon nagyot hibázott, most aztán senki sem fog jönni hozzá, ha hív bárkit, akkor sem, majd meglátja”. Két nap múlva F.R. ügyvédje mosolyogva mesélte F.R.-nek, hogy beszélt Dr. A. Lajos ügyésszel, aki neki úgy mesélte el a cselekményeket mintha ő is bandatag lett volna, annyira részletesen és meggyőzően, és, hogy várja Fábián Róbertet meghallgatásra.
Dr. A. Lajos ügyész az ügyészségen 2009. augusztus 10-én tett vallomás során ebédszünetet rendelt el. A nyomozók és az ügyvéd is elmentek ebédelni. Mindenki elment, csak az ügyész és F.R. maradt a helyiségben. Ekkor Dr. A. Lajos ügyész P.L. és P.G. állítólagos cselekményeiről tartott beszámolót F.R.-nek. P.L. és P.G. ez után másnap lettek őrizetbe véve.
Folyamatosan Budaházy György kapcsolatairól faggatták F.R.-et, pl., hogy milyen kapcsolatok fűzték pártokhoz, szervezetekhez: Jobbik, Fidesz, Magyar Gárda, Betyársereg, stb. Folyton külföldi kapcsolatokról akartak tudni, szervezetekről, támogatókról. Közben állandóan Budaházy György ellen próbálták hangolni a gyanúsítottat (pl. Budaházy egy bajkeverő, aki mindenkire csak bajt hoz, Ő meg mindig megússza. Ő gazdag, látta már a házát? Bármit megtehet, közben mindenkit csak kihasznál.), sikerrel. Ezután már F.R.-t is jobbnak látta Budaházy Györgyöt ilyen színben feltüntetni, így született az a teljesen valótlan és megalapozatlan állítás, mely szerint Budaházy mindenkit egyformán gyűlöl, főleg a pártokat: Fidesz, Jobbik, stb. Ez láthatóan nagyon tetszett a kihallgatóknak és főleg a Fideszt tartották fontosnak kiemelni. F.R. kihallgatásain szenvedélyes gyűlölettel beszéltek Budaházy Györgyről, különösen M. László r. szds. Valójában a gyanúsítottnak is ki kellett fejeznie a gyűlöletét, erre vették rá.
2010. január 12-én F.R.-et tiszafüredi otthonában keresték fel Sz. Anita és Sz. Péter r.szds-ok, ahol arra beszélték rá, hogy mondja: „fél a többiektől”.
M.Cs.-t M. László r.szds. próbálta rávenni vallomás tételére, kifejezetten jelezve, hogy addig nem mehet haza, ameddig nem nyilatkozik. Azt is mondta M. László, hogy addig tegyen vallomást a gyanúsított, amíg át nem került börtönbe, mert ott sok a cigány, és tudni fogják, miért van bent.
A 2009. július 29-i kihallgatás alkalmával a védő távozása után Dr. A. Lajos ügyész közölte M.Cs.-val: „ha nem tesz vallomást, akkor meg lesz gyanúsítva a Broadway jegyiroda, és egy melegbár elleni támadással”.
Máskor, a Központi Nyomozó Főügyészségen tartott beszélő után Dr. A. Lajos azt mondta: semmi értelme a hallgatásnak, hangfelvételeik vannak mindenről. Egy papírt tett a gyanúsított elé és közölte: ha elmondja, ami azon van, akkor mehet haza. M.Cs.-tól is azt várták, hogy valljon Budaházyra.
K.Cs. 2009. október 13-ai első kihallgatásán hosszas káromkodó monológot folytatott O. György r.őngy. és M. László r.szds. Említést tettek arról, hogy Budaházy György az egyetlen „politikai fogoly”, mert rá tényleg nincs semmilyen bizonyíték, ő dúsgazdag, és a K.Cs. jellegű egyszerű emberek fogják a „balhét elvinni helyette”.
Miután jelezték a nyomozók, hogy F.R.-től „már mindent tudnak”, elmondták, hogy K.Cs.-nak 3 gyereke van, gondolhatna az ő jövőjükre, mert ők innen a kihallgatás után hazamennek, de K.Cs. marad, egészen addig, amíg nem tesz vallomást. M. László r.szds. elmondta, hogy csak a K.Cs. döntésén múlik, hogy beszél és hazamegy, vagy 10 évet ül.
A 2009. november 5-i Központi Nyomozó Főügyészségen lefolytatott kihallgatás első 10 percében K.Cs. ügyvédje jelenléte nélkül Dr. A. Lajos ügyész „viccelődve” érdeklődött K.Cs.-nél afelől, hogy „Na sikerült-e bemelegedni a zárkában?”, és említette, hogy „Na hány házból rúgták már ki az Ön cégét (ingatlan kezelő kft.)? Maga miatt, ellehetetlenült már a cége? Miből fog megélni a 3 gyereke?”
2010. január 7-én a Balassagyarmati Börtön és Fegyház 2. emeleti nevelői szobájában lefolytatott kihallgatáson Sz. Anita r.szds. és H. László ügyész kijelentették a kihallgatás első perceiben: „Mi szóltunk a maga ügyvédjének, de ő nem jött el. Gondolkodhatna végre, az ügyvédje nem törődik magával, csak a pénzt veszi fel.” Később kiderült, hogy az előző nap este fél 5-kor felhívták telefonon az ügyvéd urat, hogy másnap reggel fél-9-kor legyen Balassagyarmaton. Az ügyvéd elmondta, hogy más elfoglaltsága van, ennyire hirtelen nem tud reagálni, miért nem szóltak időben, elvárható módon de a kihallgatáson Sz. Anita, és H. László nem tájékoztatták erről K.Cs., a tényeket jelentősen elferdítették.
K.Cs. ennek ellenére együttműködött a nyomozásban, ügyvédje jelenléte nélkül vallomást tett a hatóság részére. A vallomása folyamán, amikor szerette volna a kihallgatást befejezni – ami jogában állt – Sz. Anita r.szds. nem volt hajlandó azt leírni, amit K.Cs. mondott, hogy „fejezzük be a kihallgatást”. 20 percet kellett ezért vitatkozni, hogy a valóságnak megfelelő mondat szerepeljen a vallomásban.
N.Z.-tól 2009. október 13-ai kihallgatása előtt K. Gábor r.szds. megkérdezte, hogy „van-e családja?”, N.Z. azt válaszolta, hogy „igen, két fia van és felesége.” – erre K. Gábor kemény hangon kijelentette, hogy „Már nincs!”. Majd K. Enikő r.szds. és K. Gábor r.szds. közölték hogy: „amennyiben tesz egy 25 oldalas (!) beismerő vallomást, ez esetben az ügyész úr sok mindent el tud intézni”. A kihallgatás végén K. Gábor r.szds. kijelentette, hogy őket a gyanúsított vallomása nem érdekli (pedig tett vallomást, együttműködött, és feltárta előttük a Hunnia mozgalommal való viszonyát és tevékenységét), megy most „guggolni” és majd jelentkezzen, ha úgy gondolja, hogy van miről beszélnie, ami őket érdekli.
Sz.E.-t a 2009. november 25-én foganatosított gyanúsítotti kihallgatása végén Sz. Anita r.szds. megpróbálta vallomásra bírni. Megkérdezte, hogy Sz.E. tudja-e, hogy azokért a cselekményekért, amelyekkel gyanúsítják, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, és hogy könnyíthetne a helyzetén, ha beszélne. Tudja meg, hogy mások (itt egyértelműen a gyanúsított-társakra utalt) beszélnek, és ő tapasztalatból tudja, hogy mindig az kapja a legsúlyosabb büntetést, aki nem működik együtt.
Álláspontom szerint a fentiek megalapozzák a megjelölt bűncselekmények gyanúját. Kérem ezért, hogy a nyomozást elrendelni szíveskedjenek. Indítványozom, hogy a feljelentőket tanúként hallgassák meg.
Dr. Szikinger István ügyvéd
(Kuruc.info)