Csoda lett volna, ha valamelyik seggnyaló diplomatát nem rendelik oda a magyarországi gyarmatról. Persze olyan nagyon nem kell ezeket a gerinctelen figurákat ösztökélni, mennek nyilván maguktól is egy kis ingyen washingtoni utazásra. A „magyar” külügyminisztériumnak nevezett sóhivatal a washingtoni Capitolium épületében a Tom Lantos nevű magyarellenes féreg családjával együtt úgynevezett Wallenberg-kiállítást és emlékülést is rendezett. Az eseményen Anette Lantos, a véresszájú gyűlölködő cionista felesége rátapintott a lényegre, amikor kijelentette: „Wallenberg megmentette Magyarországot attól, hogy teljes zsidó lakosságát kiirtsák, és megmentette az ország jövőjét is, mert Magyarország zsidó közössége nélkül már nem lenne az a hely, amelynek ismerjük”. Világos beszéd: minden szépet és jót a zsidóknak köszönhetünk ebben a szerencsétlen országban, és ha ők nem lennének, akkor nem létezne itt semmiféle kultúra, tudomány, civilizáció, helyette a barbárság és gyűlölködés döntött volna mindent romba.

A Prőhle Gergely nevű szerencsétlenség – aki egyébként „helyettes külügyi államtitkárként” veszi fel nem csekély fizetését a hazudozásért és a zsidók előtti hajbókolásért cserébe – szintén ott sertepertélt a cionisták körül. Gergelyke azon örvendezett a sok zsidó között a sírásig meghatva, hogy a Wallenberg-kiállítás kongresszusi bemutatóján öt képviselőházi tag is együtt emlékezett a Lantos családdal, „nem csak Wallenbergre, de a magyar történelemnek arra a szeletére, a holokausztra és azoknak a magyaroknak az áldozatvállalására, akik szintén részt vettek a zsidómentésben”.

Mivelhogy egy valamirevaló holokausztos siránkozás csakis akkor teljes, ha az „ifjúság nevelését” is szóba hozzák, Gergelyünk a következőképpen folytatta zavaros elmélkedését: „A kongresszusi képviselők megköszönték a magyar kormány és személyesen a miniszterelnök ez irányú tevékenységét, és mindannyian elismerték és látják azt, hogy ez nem pusztán egy megemlékezés, hanem egy figyelmeztetés is, amely a fiatal generációnak is szól. E figyelmeztetés hangsúlyt ad annak a szerepvállalásnak, amely ma is nagyon fontos, mert noha nem élünk drámai időket, mégis az egymás iránti figyelem, a bátorság olyan tulajdonságok, amelyek időtől függetlenül kiemelendők és bemutatandók”.

Gergely, Gergely, legalább a „bátorságot” ne hoztad volna szóba, mert annak a szikrája sincsen meg benned...