![]() Vállalta az igazság kimondását - vajon mit kap érte Viktortól? |
A tettesek ezen kívül a településen hét betöréses lopást követtek el, összesen csaknem négyzázezer forint értékre. Az elkövetők elfogása érdekében a rendőrség nagy erőkkel indult az elkövetők kutatására, végül a négy feltételezett elkövetőt a környező falvak külterületén fogták el - tájékoztatott Soltész Bálint, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az 52 éves, 16 éves, 24 éves, illetve 29 éves nagyfügedi férfiakat gyanúsítottként kihallgatta, majd őrizetbe vette a Gyöngyösi Rendőrkapitányság, egyúttal indítványozta előzetes letartóztatásuk elrendelését. Az eljárás során felmerült arra vonatkozó információ is, hogy a gyanúsítottak a megye területén hasonló bűncselekményeket követtek el - tette hozzá a sajtószóvivő.
Ki kell mondani
Ki kell mondani, hogy cigány család követte el a bűncselekmény-sorozatot - nyomatékosította pénteki sajtótájékoztatóján Horváth László Heves megyei kormánymegbízott.
Mint a megyei kormánymegbízott fogalmazott: a tettesek brutálisan, maszkban, ostromszerűen támadtak meg idős embereket, s ez azt is jelenti, hogy itt már az élet biztonságát veszélyeztető cselekményről kell beszélni. Ilyen esetben pedig a kormánymegbízottnak kötelessége jelezni a rendőrségnek - amit meg is tett -, hogy kiemelten, akár külön akciócsoportot létrehozva dolgozzanak az ügy felderítésén és megyét megrázó bűncselekmény-sorozat elkövetőinek kézrekerítésén.
Az ügy részleteiről Balogh Tibor, gyöngyösi rendőrkapitány számolt be, tudatva: a vámosgyörki rablásról lakossági bejelentést kaptak, a végül sikert hozó gyors akcióban a megyei akciócsoport és a készenléti rendőrség munkatársai is részt vettek. Egy elkövetőt a helyi körzeti megbízottak fogtak el, további hármat - üldözés után - a készenléti rendőrség tagjai kaptak el.
(Heol nyomán)






