Vádemelési javaslattal zárta le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a MÁV Informatika Zrt. ügyében hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával indított nyomozást - írta a Magyar Nemzet pénteken.
A cég korábbi felső vezetését érintő ügyben a gyanú szerint legalább 73 millió forint vagyoni hátrány érte a MÁV leányvállalatát.
Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője a lapnak azt mondta, a MÁV Informatika Zrt. tizennégy vezető beosztású munkatársa által elkövetett visszaélések másfél éve tartó vizsgálatát vádemelési javaslattal zárta le szerdán a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya. Az eljárás iratait a Fővárosi Főügyészségnek továbbították.
A vizsgálat szerint a gyanúsítottak különféle vállalkozásokkal indokolatlan és szükségtelen feladatok elvégzésére kötöttek szerződéseket, amelyek révén legalább 30 millió forintos kár érte a vasúttársaságot.
Emellett ötmillió forint közpénzt költöttek arra, hogy - szakmai útnak beállítva - focimeccsekre utazzanak európai nagyvárosokba, gyakran családjukkal együtt. A lap cikke szerint az is kiderült, hogy a vezetők döntése alapján a zrt. legalább 38 millió forintot fizetett ki olyan embereknek, akik fizetésükért soha semmilyen munkát nem végeztek.
(MTI)