A kormány szerint a cégek nem tudják majd átterhelni az ügyfelekre a telefonadót, mert az ügyfelek szolgáltatót válthatnak. Az elemző szerint is ez a legvalószínűbb. Az emberek tudatosabban használhatják a jövőben a mobilt, és visszafoghatják a fogyasztásukat. Ez viszont a költségvetésnek azt jelentheti, hogy elmaradhatnak a tervezett bevételek. Nagy Viktor, a Portfolio elemzője szerint a kormány reakciója egy ilyen helyzetben újabb adók bevezetése vagy a meglévők megemelése lehet.
A szolgáltatóknak nincs idejük kifejleszteni az átterheléshez szükséges infrastruktúrát. Az elemző úgy vélte, a mobilszolgáltatók ideális körülmények között másfél-két év alatt tudnak kialakítani egy informatikai tarifarendszert, most az adó kivetése után legalább fél évre lesz szükségük ehhez.
Egyes tanulmányok szerint bizonyos kategóriákban itthon a legdrágább a mobilozás, más tanulmányok ugyanakkor más következtetésekre juthatnak. „Összességében bizonyos tarifatípusok esetében kiugróan magasak az árak Magyarországon” – jelentette ki Nagy Viktor. Hozzátette: a kormány nem titkolt célja, hogy élesítse a versenyt a szektorban, az adó kivetésével gondolták ezt megoldani, emellett a negyedik szolgáltatótól is ezt várják.
Egyes vélemények szerint az európai uniós jogszabályok között nem biztos, hogy megállja a helyét a telekomadó. Az elemző szerint akkor számíthat a kormány negatív visszajelzésre, ha a telefonadót társasági típusú adóként vezetik be, mivel ez EU-s szabályok szerint, ha a szektortól elvonnak forrásokat, akkor ezeket vissza kell táplálni, ez azonban a távközlési különadó esetében sem történt meg. A telefonadó akkor állhatja meg a helyét, ha forgalmi típusú adóról van szó, minden további nélkül átmehet.
(Az Este nyomán)