Állítólag "rasszista bekiabálásokkal" fogadták a holland fociválogatott színesbőrű tagjait a Krakkóban tartott nyílt edzésen - közölte a BBC szerint a hollandok kapitánya, Mark van Bommel. Az UEFA szerint a város ellen demonstráltak a bekiabálók.

A "holland" válogatott
Huhogással fogadták a lelátón a lengyel-ukrán rendezésű foci-Eb nyitónapján nyílt edzést tartó holland válogatott színesbőrű tagjait - jelentette a BBC a válogatott kapitányára, Mark van Bommelre hivatkozva. Az incidens állítólag a krakkói Miejski Stadionban történt, ahol húszezer szurkoló nézte meg a hollandok edzését.
A korrekt véleménynyilvánítás tényét eddig sem az UEFA, sem pedig a holland szövetség nem erősítette meg, ráadásul a huhogást a jelenlévő újságírók egy része sem hallotta - tette hozzá a BBC. Mark van Bommel azonban biztos benne, hogy a színesbőrű játékosoknak huhognak. "Nyissátok ki a fületeket. Ha valóban hallottátok, de nem akarjátok hallani, az még rosszabb" - idézi a kapitányt a beszámoló.
A brit Times című lap szerint az UEFA annyit megerősített, hogy történt egy incidens, de a szervezet szerint a nézők bekiabálásokkal az ellen tiltakoztak, hogy Krakkó városa egyetlen Eb-meccsnek sem lehet a házigazdája.
A BBC idézte a Daily Mirror helyszínen tartózkodó tudósítóját is, aki szerint a lengyel szurkolók közül sokan akkor kezdtek huhogni, amikor a hollandok az első kört futották a pályán. A bekiabálás a második körre felerősödött, és van Bommel ekkor a stadion másik felére irányította át a játékosokat.
A holland sajtó nagy terjedelemben foglalkozik az üggyel, főleg azt követően, hogy a holland válogatott korábban - kötelező - látogatást tett az egykori auschwitzi munkatáborban. "Ez igazi szégyen, hogy ezzel kell szembenéznünk, éppen azután, hogy visszatértünk Auschwitzből" - szomorkodott van Bommel.
A BBC tudósítója, Dan Roan szerint épp egy rasszista botrány hiányzik most a legkevésbé az UEFA-nak. Ráadásul szerinte a hírek valószínűleg eljutnak a szintén Krakkóban elszállásolt angol válogatotthoz is, akik pénteken edzenek majd a szurkolók előtt.

Balotelli ölni tudna a banánért
A foci-Eb alatti "rasszista megnyilvánulások" kérdése nem most került elő először. Ha valaki az utcán megdob egy banánnal, azt kinyírom, még ha börtönbe kerülök is miatta - mondta korábban Mario Balotelli, a Manchester City békeszerető nigger csatára. Egyáltalán nem fogom eltűrni a rasszizmust - tette hozzá öntudatosan.
A maki egy nappal azt követően beszélt erről, hogy az angol válogatott egykori játékosa, Sol Campbell egyenesen életveszélyesnek minősítette a szurkolók kiutazását. A témát a BBC Panorama című műsora tálalta, ebben szerepelt Campbell is. Az adásban a focista azt is elmondta, hogy szerinte a "szurkolói rasszizmus" miatt nem lett volna szabad Lengyelországnak és Ukrajnának adni az Eb-rendezés jogát.
A Guardian azt is felidézte, hogy Balotellit korábban már érte atrocitás: 2009-ben az U21-es Eb előtt egy római bárban dobták meg banánnal. Szerencséjük, hogy kijött a rendőrség, mert agyonvertem volna őket - nyilatkozta az esetről a feka, akit a sportpályán is többször kikezdtek a multikultiért nem rajongó szurkolók.
(HVG nyomán)
Kapcsolódó: