Az Egymásért alapítványon keresztüli sikkasztások a polgári elhárítás vezetőinek jóváhagyásával, a nagypolitika tudtával működtek - állítja az alapítvány volt vezetője.
Az Egymásért alapítványon keresztüli pénzlenyúló "hálózat" nem működhetett volna a polgári elhárítás akkori vezetőinek jóváhagyása és a nagypolitika tudta nélkül - a Magyar Nemzet szerint erről vallott Földesi-Szabó László, az alapítvány csempészet és sikkasztás vádjával 2010 decemberében első fokon hétéves szabadságvesztésre ítélt volt vezetője.
A lap pénteki számában ismertette: a Hír TV Célpont című műsorának birtokába jutott és pénteken bemutatandó, államtitokká nem minősített dokumentumok tanúsága szerint az egykori rendőrtiszt azt vallotta, hogy Jakubinyi Róbert volt az alapítvány ötletgazdája. Hozzátették: Jakubinyiék azt kérték pénzért cserébe a titkosszolgálat vezetőitől, hogy simítsák el a számukra fontos büntetőügyüket, vagy például érjék el, hogy egy vidéki vámügynökség ne szűnjön meg. Földesi-Szabó szerint ebben az NBH vezetői partnerek voltak.
Vallomása szerint Galambos Lajos akkori főigazgató mintegy 150 millió forintot, Gyarmati György akkori főosztályvezető 100 millió forintot, Simon Ibolya, a hivatal akkori jogásza pedig több hónapon keresztül havi 1-1,5 millió forintot kapott.
A lap arról is beszámol, hogy Földesi-Szabó kapcsolatban állt Szilvásy György akkori titokminiszterrel is, akinek testvérét az alapítványnál foglalkoztatták, továbbá a másik testvére által irányított kórháznak az alapítvány támogatást nyújtott.
Azt írták: az alapítvány kuratóriumának tagjait érdekelni kezdte a politika, így Lendvai Ildikó, az MSZP volt frakcióvezetőjének kérésére Juhász Ferenc honvédelmi miniszter egy esetleges pártalapításról tárgyalt Jakubinyivel. A férfinek sikerült Veres János akkori pénzügyminiszterrel is kapcsolatot létesítenie, amiről Földesi-Szabó hangfelvételt készített.
(MTI)