 Horváth Mariann |
„Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart... Ez iszonyat volt!... Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet...”A fenti mondatok az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorában hangzottak el, egy „sztárriporter” szájából. Ha Bochkor Gábort bármi is befolyásolja abban, hogy egy magyar aranyéremnél elérzékenyüljön, az az ő dolga. De hogy egy hatszoros világbajnokot pofonnal némítana el, amikor kommentátorként meghatódottan közvetít, azt felháborítónak és visszataszítónak tartjuk!Egykori vívótársunk, Horváth Mariann évtizedeket töltött el a páston, jól ismeri hát a hétköznapok gyötrelmeit. Az izzadságot, az ólmos fáradságot, a kínzó fájdalmakat, amikor menni és menni kell tovább. Akkor is, ha nem jönnek a sikerek, és akkor is, ha a csúcsra ér az ember.Vasárnap este Szilágyi Áron elérte, ami minden sportoló álma, a kommentátor meghatottsága szólt az olimpiai győzelemnek, és szólt annak a heroikus küzdelemnek, erőfeszítésnek is, amely idáig elvezet, és amelyet talán csak egy egykori élsportoló ismerhet meg igazán.Egy olyan sportoló – és ezt Bochkor talán nem is tudja – akinek a sikerei csúcsán nem adatott meg, hogy olimpián induljon, hiszen a női párbajtőr akkor még nem volt olimpiai szám. Mariann, ha indulhatott volna, esélyesként lépett volna a pástra. Szilágyi Áron most érte, helyette is megnyerte az olimpiai aranyat. Mint ahogyan mindegyikünkért, mindegyikünk helyett is. Mert az olimpiának ez is a lényege, hogy ott minden magyar sportoló a hazájáért is küzd, és ha nyer, az egész ország vele együtt győztesként ünnepel. Bochkorért is. Hogy ő képtelen ennek az örömét átérezni, az sajnálatra méltó. De hogy a meghatódott riporternőt arcul akarja ütni, az: iszonyat!Jánosi Zsuzsanna, Kovács Edit, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsanna, Tuschák Katalin
(NSO nyomán)
