Az utóbbi időben sok helyről érkezett segítség a zenei karrieremben. Egyszerre három-négy irányból is jelentkeztek, hogy segítenének előrelépni a pályán. Közben persze kiderült, hogy inkább az arc volt nagy mindenütt, de a cselekvés hamar kifulladt. Nem is ez a lényeg, nem is panaszként írom ezt a gondolatot, inkább csak segítségképpen, ha valaki szintén ezt az utat kívánja bejárni a jövőben.
Addig, amíg nem találkoztak velem személyesen, hanem a közvetítő ember elmondta, hogy kik játszották a zenémet, meg hogy kinn éltem az USA-ban, mindenki hihetetlenül nyitott volt mindenre. Fúú, nagyon jó, amiket csinálok, hatalmas pénzt látnak bennem stb., stb. Már majdnem szerződéseket írtam alá úgy, hogy még ott se voltam.
Aztán kiderült, hogy nem a zeném vagy a tehetségem keltette fel az érdeklődésüket, hanem az, hogy Amerikában éltem. Volt, aki azt mondta, hogy ha beszélek a nagyfőnökkel a rádiókban vagy a tévéknél, akkor vetítsek, ahogy csak tudok, hogy mekkora nagy menő voltam ott kinn. Nem baj, ha nem igaz, mert úgysem tudják leellenőrizni. Voltak, akik külön megkértek, amikor egy klubban játszottam, hogy ha lehet, akkor ne beszéljek magyarul, csak angolul, nehogy kiderüljön, hogy magyar vagyok.
Végül amikor személyesen is találkoztam ezekkel a programigazgatókkal, zenei felelősökkel, rendezvényszervezőkkel, és kiderült, hogy egy egyszerű ember vagyok, aki mentes minden nagyzolástól, parasztvakítástól, sőt még magyarul sem felejtettem el, egyszerre csak eltűntek a lehetőségek, a szerződés-aláírások, telefon-visszahívások.
És akkor kérdem én: mi szégyellni való van abban, hogy egy olyan ország szülötte vagyok, ahol feltalálták a színestévét, a csuklós buszt, a gyufát, a villanyvasutat, az üvegbetont, a nyugtatót, a távcsövet, a szódavizet, ahol felfedezték, hogyan lehet előállítani a C-vitamint nagy mennyiségben, és gyógyítani vele... és még sorolhatnám napestig. Egy olyan országban születtem, ahol az emberek évszázadokon keresztül védték a nyugati civilizációt a keletről érkező rablók ellen, külső segítség nélkül, ahol a katonák tízszeres túlerővel szemben is megállták a helyüket. Ebben az országban miért nem elég menő, ha itt élek, itt születtem, és itt szeretnék érvényesülni?Nem tudom, meddig fog tartani ez a helyzet, de elég elkeserítő számomra.
Elismerem, nem vagyok akkora tehetség, mint egy Michael Jackson vagy egy Martin Gore, de addig miért voltam az, amíg csak a zenét hallották, amiket csináltam? Miért lennék különb azzal, hogy Amerikában éltem? Miért jobb ugyanaz a zene, vers, könyv, ha egy magyar külföldön alkotta, írta?...
(Név a szerkesztőségben)
