Tegnapelőtt - valódi kétharmados többségben, százharmincnyolcadmagával - a karakán Finnország képviselője is cselekvő tagja volt annak a hatalmas szimfonikus zenekarnak, amely Palesztina megfigyelői státuszú tagságának megszavazásával úgy elhúzta a Tel Aviv-New York cionista pórázszövetség nótáját, hogy bízvást kijelenthető: az ENSZ közgyűlésében a hajdan büszke polgárainak a törpe zsidó terrorállam érdekeiért utolsó csepp vérét is a sivatag homokjába szivárogtató Egyesült Államok politikai elitje egyre halkuló sakálkórusának muzsikás kíséretében hovatovább már csak a pacifikumi "pápuákok pengetnek poros fát".

Pertti Salolainen, a finn "Gyöngyösi"
Kevésbé nyakatekerten és költőien, de nagyjából ugyanezt merészelte kijelenteni Pertti Salolainen, a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke egy, az országa állami televíziójának adott minapi nyilatkozatában, amikor - egyebek közt - így beszélt:
"Amerikáról szólva kimondható, hogy az izraeli-palesztin kérdésben azért nehéz neki a semlegeshez közelítő álláspontot elfoglalnia, mert sok zsidó él ott, és ezek jelentős mértékben kontrollálják a pénzvilágot és a médiát. Amerika belpolitikai okokból nem mer megfelelően hozzáállni a kérdéshez. Szomorú igazság ez az Egyesült Államok politikájáról".
"Az is aggasztó és meglepő, hogy efféle megjegyzések egyáltalán elhangozhatnak a finnországi politikai elit egy oszlopos tagjának szájából, de abból, hogy mindez visszautasítás nélkül maradt, arra lehet következtetni, hogy az efféle gondolatok Finnországban az elfogadható beszéd részei" - sürgönyözte az ügyben a washingtoni finn nagykövetnek Mark Weitzman, a Los Angeles-i székhelyű "nemzetközi emberi jogi csoport", a Simon Wiesenthal Központ gyűlölet elleni és nevelési osztályának igazgatója, nem mulasztva el elítélni Finnország Palesztina melletti szavazatát, egyúttal felszólítva a finn kormányt arra, hogy Salolainent mindenféle hivatalos pozícióból tiltsák ki.
Az esetet ismertető The Jerusalem Post korábbi, Finnországból elszenvedett "antiszemita" támadásokra is emlékeztet: például arra, amikor az Amnesty International ottani vezetője, Frank Johansson a harmadik legnagyobb finn újság weboldalán nemcsak hogy "köpedelem államnak" (scum state) nevezte Izraelt, és ezt a Postnak adott interjújában megerősítve azt mondta, hogy ezt a kifejezést csak a zsidó államra alkalmazná - meg néhány orosz politikusra -, hanem mindezek után még meg is tarthatta állását.
(Olvasónktól)