Először is: a multi népszerű kifejezés, de nem pontos. A multi jelentése: sok, több, így a multinacionális soknemzet(iség)űt, pongyolábban nemzetközit jelent. Azok a vállalatok, melyeket multinacionálisnak, röviden multinak neveznek, valójában nem nemzetköziek, hanem a tulajdonos országa, nemzete érdekének megvalósítói. A soknemzetűség csak annyiban jelenik meg, hogy tevékenységüket kiinduló országon, nemzeten kívülre is kiterjesztik. Ez igaz a legtöbb multinak nevezett szervezetre. Jól láthatóak, tapinthatóak gyökereik. A német vállalat központja Németországban van, a franciáé Franciaországban, az amcsié az USA-ban (a tényleges irányítás akkor is ott van, ha jogilag esetleg máshol van bejegyezve). A tulajdonos és a vezetők a német multinál németek, a franciánál franciák, az amcsinál amerikaiak stb. Minden multi a tulajdonosok és vezetők – és ha kell, saját nemzetük – érdekeit valósítja meg, soha nem a végeken lévőkét.

A tulajdonos és vezetőség saját mindenféle érdekét nézi, s a legritkább esetben érdekli az alsó szintek érdeke. A multit saját haszna, legfeljebb saját nemzete érdeke vezeti, soha nem a végek népe. A zsíros állások a központban vannak, ahol a német, francia, amcsi munkaerő dolgozik, nem a végeken. A multik gondosan ügyelnek arra, hogy a jól ismert, megbízható honfitársaik vezessék a végeket. Ez sokszor lehet, hogy nem is tudatos, egyszerűen „a hasonló a hasonlót szereti” elven megy. A végeken lévő bennszülöttek legfeljebb csak jó szolgák lehetnek, akiknek legfontosabb feladata a központi iránymutatás legmesszebbmenő követése, helyi szintre alkalmazása. Néha egy-egy közülük bekerül a központba, ott leginkább is az alsó szintre, de ez nem túl nagyarányú, nehogy felhíguljon a tényleges vezetés. Csak az kerül oda, aki legjobb a seggnyalásban, finomabban szólva az idomulásban. Ha gond van, akkor a vezetőség mindig saját magát menti először, soha nem a végeket. Ilyenkor „racionalizál”, leépít, de inkább a végeken, s jóval kevésbé a zsíros állásokat adó központi irányításban.

A multi szereti az otthon megszokott szolgáltatásokat igénybe venni, így saját országából jövő beszállítókat alkalmazni, pl. bankokat, egyéb szolgáltatókat. Válság idején még az is előfordul, hogy jön az utasítás a központból (persze finoman), hogy csak és kizárólag a saját nemzet beszállítóit lehet alkalmazni.

Mindezeken felül a multi saját kultúráját, szokásait hozza, valójában nem érdekli a tiéd, én legalábbis nem tapasztaltam. A multinál illik megismerni az anyavállalat, központ nemzeti kultúráját (legalábbis a középvezetői szinttől felfelé), de a tied a legritkább esetben érdekli őket. Vannak kivételek persze, de ritka.

A multik valójában gyarmatosítók, mint ahogy a történelemben mindig is voltak. A gyarmatosítás előfutárai, majd megvalósítói is mindig az ilyen-olyan kereskedelmi, termelő társaságok voltak, melyek először csak kereskedtek, termeltek, majd érdekük megvédésére hazájuk kormánya „kénytelen volt” politikai, katonai eszközöket alkalmazni. E védőernyő alatt aztán a multi szépen kihasználja gazdasági előnyét, és lefölözi a hasznot, kizsigereli a gyarmatot. És támogatja kormányát mindezért a lehetőségért cserébe. Orbánék most ezt a bajszot húzogatták meg kicsit, nem véletlen a felháborodás mindegyik multi és házikormányaik háza táján.

A multik valós működése miatt nem is várhatjuk, hogy a multi a mi érdekeinket valósítsa meg. A multi annyi bőrt húz le rólunk, amennyit tud, soha nem az érdekli, hogy mennyire jó a bennszülötteknek. Ha hagyjuk, hogy tízet húzzon le, akkor tízet húz le, ha ötöt hagyunk, akkor ötöt. Ez a „pénzügyi elvárások és mutatók” rendszerén keresztül valósul meg, mely előírja helyi vezetésnek, hogy mit vár tőle a központ.

A multi a gyarmaton a munkabéreket nem az alapján tartja jónak vagy rossznak, hogy saját otthoni vezetőihez, dolgozóihoz képest mennyit keres a bennszülött, hanem a bennszülöttek egymás közötti bérét figyeli. Ha látja, hogy általában keveset fizetnek adott országban a helyi vezetőnek, dolgozónak, akkor ő is keveset ad, s ha véletlenül a helyi vezető többet ad az elképzelt szintnél, akkor azt a vezetőt a központ jól megbünteti, mondván, veszteséget okoz, túlfizeti a dolgozókat.

Én is dolgoztam olyan munkakörben, melyben ugyanazt a munkát végző nyugati munkatársak ötször-tízszer több bért kaptak (ez kiderült, amikor mélyebben megismertük egymást, és ilyen, amúgy elég bizalmas dolgokról is lehetett beszélgetni), pedig nem dolgoztak se többet, se jobban. Az én béremet a magyarországi átlagfizetéshez mérték, az övékét meg a nyugatihoz.

Jó szándékból a multi soha nem fizet többet, mint amennyiért éppen megkap téged. Ha a fizetésed kétszereséért kapna meg, akkor kénytelen lenne annyit adni, ha háromszorosért, akkor meg annyit. Nem véletlen, hogy az itt dolgozó külföldiek munkabérét, akik a multik központjából jönnek, az ottani bérekhez viszonyítják, és akár havi 2-3-5 millió Ft-ot is kapnak. A magyar vezető ennek harmadával, ötödével is boldog lenne, de a multi számára fontos a hazai, „megbízható” vezető és egyéb irányító munkatárs személye. Erre feláldozza akár 10-20 munkás fizetését is.

Összefoglalva: a kép szomorú, akár tragikusnak is mondható. A multi idegen érdekek - idegen tulajdonos és vezetés, idegen ország, nemzet - képviselője, idegen kultúra hordozója, melyet nem változtat meg csak úgy magától. A rendszerváltás utáni „privatizáció” legnagyobb bűne - a sok közül - hogy idegen kézbe adta a gazdaságot, sokkal nagyobb arányban, mint, ahogy egészséges lett volna, most pedig küzdhetünk idegen érdekek ellen, melyek a multik számára természetesek, de a kizsákmányolásunkat, vesztünket okozzák. A multi a központban, tőlünk távolról irányít, ott tartja a zsíros állásokat, a döntési folyamatokat, a végekre csak a morzsa és a munka jut. A multi ezt soha nem akarja megváltoztatni. Hogy valamit is elérjünk, azért nekünk kell tennünk.