Már lassan minden magyar számára ismeretes, hogy 2014 a holokausztra való megemlékezés „éve” lesz Magyarországon. Nem, nem egyetlen napról van szó, dehogy, az eddig volt, évente egyszer, na jó, kétszer megemlékeztek mondjuk arra a bizonyos zsidóüldözésre, amely a második világháború idején állítólag zajlott. Bár ezzel már lassacskán úgy vagyok, hogy minél többet akarják bizonygatni a holokausztot, annál kevésbé hiszem el. Minél inkább lelkiismeret-furdalást akarnak belőlem kiváltani ezzel, annál inkább a düh, harag az, ami megmozdul, hiszen a saját honban már minden a magyar ellen irányul, és mindenért a magyar a hibás.
És láss csodát, ennek az évnek a fő szervezője és „ügyintézője”, ha úgy tetszik, még véletlenül sem más, mint Lázár János, a röhejes Emlékbizottság vezetője, aki máris kijelentette előre, hogy nem is akar hallani olyan emberről, akinek ezzel szemben valamilyen, bármilyen ellenvetése is volna. Mindenki befogja a pofáját, és lenyeli azt a galuskát, miszerint bizony-bizony sok milliárd forintot szán a kormány erre a magyar társadalommal szemben határtalanul aljas színjátékra. Ez már tragikomédia.
Lázár János szülővárosa, mint közismert, Hódmezővásárhely. Az talán országszerte azonban nem annyira közismert, hogy ez a valamikor virágzó kis mezőváros lassan a munkahelyhiány miatt az Alföld egyik anyagilag legszegényebb, de szellemileg, lelkileg is leépült városává válik, s mindez Lázár János „színvonalas” vezetésének köszönhetően.
És akkor itt jön az ötmilliárd forintos holoszínjáték, a józsefvárosi pályaudvarból kialakított műemlék, egymást követő események és fejlesztések, „gyermekholokausztra” való beruházások, amelyek ki tudja, mennyi verejtékébe és hány milliárdjába kerülnek még a magyarnak. És a legaljasabb lelki játék az, amelybe a magyar diákok lesznek bevonva történelmi kutatásokba, majd a magyar iskolák falaira felkerülnek az úgynevezett áldozati emléktáblák, és az egész zsidó cirkusz szervesen beépül majd az oktatásba. Igen, a magyar oktatásba.
Rögtön az ötlött fel bennem, hogy ha csak az ötmilliárddal számolok, mondjuk itt helyben, Hódmezővásárhelyen nagyjából minimálisan kétszáz embernek való komoly munkahelyi beruházást lehetne bármilyen ágazatban indítani, de úgy vélem, ezt bármelyik város szívesen elfogadná. De lehetne mást is. Mondjuk az amúgy is a kormány számára nagyon népszerű közmunkaprogram keretében hány negyvenhétezer forintos munkahelyet lehetne teremteni? De nem átlagember, hanem a magyar kormány politikusai számára. Negyvenhétezer forint fizetést, és nem többet egy vassal sem minden egyes politikusnak, csak és kizárólag önkéntes munkáért.
De hogyha még ez az alattomos művelet, amelyet - tessék észrevenni, hogy már most, 2013 szeptemberében elindítanak, jövőben egy teljes éven át irgalmatlanul ezzel terrorizálnak bennünket, és ezáltal hét bőrt húznak le minden igaz magyarról -, szóval hogyha még ezt is megengedi a magyar ember, akkor sötétebb és nagyobb a mélység, mint a török, vagy a labanc hódoltság idején. Akkor azt mondom, inkább világvége jöjjön 2014-ben, minthogy a holokauszt éve legyen.
Én nagyon bízom az igaz magyar ifjak, diákok józan észjárásában és érzelemvilágában és abban, hogy egy igaz magyar ifjú tudja, hogy neki nem kell bűnhődnie semmiért, tudja, hogy a magyar nemzet nem volt sosem hibás a zsidóüldözésért, mint ahogyan nem hibás ma sem, és hangot is ad ezen véleményének.
Igenis mondjuk ki, a magyar nemzet nem ölt zsidót, ezért nem jár érte neki semmilyen bűnhődés, és nem kell neki semmiféle emlékévet tartani ahhoz, hogy megfeleljen a világot markában tartó úgyszintén mai napig zsidó kézzel irányított háttérhatalomnak. Az igaz magyarra igazából egyetlen feladat várna a jelenben: akasztaná fel a senkiházi „királyokat”.
Kovács Sándor,
Hódmezővásárhely, 2013. szeptember 13.
