Az utóbbi napok belpolitikai történései sok mindenre egyértelmű választ adtak. Még a legelvakultabb és legagymosottabb baloldali választónak is el kellett gondolkoznia saját pártja szellemi összteljesítményén. És ha nem csukták be teljesen a szemeiket, akkor látniuk kellett, ahogy dicső vezérkaruk díszlépésben nyelte be a saját lumpenproletariátusuk által előállított óvodás szintű „világleleplezést”. És ennek nem a gonosz „szélsőjobb”, vagy az „orbáni önkény” volt a fő okozója. Hanem a saját mértéktelen bolsevik sötétségük. És ez - mint tudjuk - a bolsevikok leghűségesebb tulajdonsága. A sírig elkíséri őket. Ha a baloldal teljes szellemi potenciálját összeraknánk, az kb. arra lenne elég, hogy beletoljanak a kátyúba egy kukásautót.
A MSZP-ben jól sikerült a generációváltás, legalábbis a jobboldal számára mindenképp. A vén senkiházi kommunisták gyülekezetét felváltotta egy ifjú, ámde kirívóan tehetségtelen garnitúra. Mesterházy és „ifjú gárdája” süldő kora ellenére máris döglődő lónak tekinthető. Fiatal koruk ellenére már számos komoly politikai kudarc van mögöttük és még számtalan előttük. Amiben a két korosztály hasonlít egymásra, az a nemzetellenesség és a hazaárulás. Ezt az egyet maradéktalanul sikerült továbbörökíteni az utódokra. A fideszes média által agyonrágott bajai videóbotrány bármilyen vizsgálatnál szebben, ragyogóbban átvilágította a bolsevikok „szellemi tárházát”, és bemutatta azt, hogy ennek az „épületnek” minden helyisége kong az ürességtől. Csak a sarkokba van odapiszkítva szép nagy halmokban.
Az idősebbik maszopos garnitúra legalább koordináltan tudott hazudozni. Lendvai, Kiss, Szekeres és társaik meg tudták jegyezni, hogy miket tódítottak előzőleg, és ahhoz igazították másnapi mondandójukat. És ha ez néha összedőlt, akkor pedig le tudták tagadni a dolgokat, legalábbis a saját híveiknek elfogadható szinten.
De amit ez a Török Zsolt nevű szóvivőjük és stábja rögtönzött a videóválság napjaiban, az a teljes belső szétesés képét mutatta. Az ő személye – ahogy mondani szokták – különben is egy komoly érv az abortusz mellett. Meglehetősen egyszerű felépítésű agyberendezése szemmel láthatóan kilöki magából az egy óránál régebbi és a logikusan összekapcsolódó információkat. A maradékból próbál meg dolgozni elég mérsékelt sikerrel. De az általa felvázolt történések annyira képtelenek és ellentmondóak voltak, hogy sokszor nem is reagált az ellenvetésekre. És ezek után nem engedik lemondani, mert olyan tehetségesnek számít a köreikben, hogy nem tudnák pótolni. Ez is sokat mond bolsevikék káderhelyzetéről. Nyilván az öregebb garnitúrában azért is több a kurázsi, mert az ő kiválasztódásuk idején a kommunistáknak jóval nagyobb társadalmi „merítési” lehetőségeik voltak. A Meseházy-féle garnitúra már csak a cionista szubkultúra és a lumpenproletariátus határmezsgyéiről válogathatta kádereit. Ez pedig csak egy igen szűk társadalmi csoport.
Meseházy egyébként – a személyi ambícióit kivéve – kezd egyre jobban összecsiszolódni a libazsonglőr Bajnaival. Nagyjából hasonló színvonalon működnek. Gordon beígérte az országnak, hogy fájni fog – mármint az a megszorítás, amit ő fog bevezetni. De utána sokkal jobb lesz mindenkinek. Neki valószínűleg a saját sötétsége is fáj. De az nem múlik el soha. De nekünk viszont már most jobb, mert tudjuk, hogy ő kb. akkor fog hatalomra kerülni, amikor Gáspár Győzike Haydn-t fog vezényelni a Zeneakadémián. A „libazsonglőr” politikai nézetei mintha átaludták volna az utolsó 5 évet. Ezzel a megszorítósdi szöveggel már a legszélsőségesebb liberálnyikok sem jönnek, mert nemzetközi szinten maguk is beismerték, hogy nem vezet sehová. Sőt az IMF is elismerte. Erre jön ez a magyar „őstehetség” - a „nagy válságkezelő” - másfél évvel a megvilágosodás után, és beígéri a magyar nemzetnek, hogy leépítjük a bankok és a multik adóját, és fizetünk inkább mi. Elvégre úriember a magyar. És úgy gondolja, hogy erre a szövegre tömegesen és lelkesen fogják hullajtani szavazataikat a polgárok. És párás tekintetekkel fogják hallgatni, hogy megint rajtuk csattan az ostor. No igen, Gordonnak is annyi tehetsége van a politikához, mint lónak a hátúszáshoz.
És ahogy ezek a „finom” demokraták egymást tudják pocskondiázni az összefogás eufóriájában, az egyszerűen gyönyörű. És a következő hétvégén már elfelejtik, hogy miképpen szarozták le egymást az előző héten. Mert „soha ne mondd, hogy soha”, és lehet, hogy az egymástól elhódított szavazataik egész más balliberális konstellációt fognak mutatni egy hónap múlva. És akkor nincs mese, „ki kell szélesíteni a kormányváltó összefogást”. És hogy ez az egész csak az ő elaggott, alig egynegyednyi balliberális pöcegödrükben történő körbe-körbe járkálás, azt képtelenek átlátni.
Ennek az egésznek a fénylő üstököse, fáradhatatlan örökmozgója őszödi „Ferkó”, akit ha beledobnak egy pottyantós latrinába, akkor hiperaktivitásával az ottani „anyagot” is habosítva hozza a felszínre, és keni a többiek fejére. Mert „egy demokrata ne legyen finnyás, és legyen benne szenvedély”. És az ő egyesek számára mélynek tűnő, de valójában elmebeteg pojácaságai egy csodálatos „kínai nagy falat” húznak a cionliberalizmus határára. És ezt egyetlen jobbos érzelmű ember sem fogja átmászni, mert nagyon magas. És ezzel a választás már el is dőlt. Ez „Ferkó” elévülhetetlen érdeme. Bár „Ferkó” szintén képtelen bármi értelmes dolgot megszülni, de azért egy jó kis felhajtást még tud csinálni. Egyszerűen öröm nézni ezt a demokrata panoptikumot. Az ő sötétségük által determinált reménytelen helyzeten a „külföldi elvtársaik” pénze sem sokat tud javítani. A külföldi elvtársak egyébként is eléggé tanácstalanok mostanában. Kívülről megdönteni az „orbáni önkényt” nem tudják, mert a Fidesz úgy belejött, hogy ha kell, akár heti három békemenetet is képes produkálni. Belülről megdönteni, mint látjuk szintén nem tudják, mert nincs kivel. Maradnak tehát a külső pénzügyi eszközök, de azt bevetni nagyon veszélyes, mert megingathatja az agyaglábú európai gólemet, az uniót is.
A Fidesz otromba kampánypropagandájában egyébként annyi a finomság van, mint a cigány szellentésben az üvegházhatás. Lehet, hogy ezt a videóbotrányt is rá fogják íratni a villanyszámlánkra és a gázszámlánkra a rezsi-megtakarítások alá, hogy ne felejtsük el.
„A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert” – hangzik a kétélű bölcsesség. És a cionliberális kábító hatás már olyan gyenge, hogy csak a hátráltatott helyzetűekre és az egzisztenciálisan függőkre hat. Magyarország nagyrészt felébredt, de már Európa többi része is ébredezik a maga módján. Az MSZP és csatlósainak intellektuális hanyatlása végül is a társadalmi gyökereik pusztulásából fakad. Reméljük, hogy mostantól számított 3. kongresszusukat már nem a Syma csarnokban, hanem lehetőleg az újonnan megnyíló Lipótmezőn tartják. Addigra 3 nagyobb kórteremben talán már el is fognak férni. De a Fidesz ott is a nyomukban lesz. És Alaptörvényben fogják rögzíteni, hogy senki sem hagyhatja el a kórtermeket. Lehet, hogy a Preambulumba azt is be fogják írni, hogy hétvégén minden bolseviknak beöntést kell kapnia.
És akkor talán ezek a „finom demokraták” is egyszer s mindenkorra eltűnnek az életünkből. Hogy kiket küld majd helyettük rosszsorsunk, az még a holnap méhében nyugszik. De valakik majd biztos átveszik szerepüket, mert ez több mint ezer éves hagyomány ezen a tájon.
Vagy lehet, hogy egyszer megtörik az ősi átok? Reménykedjünk, hogy unokáink között már nem lesznek olyanok, akik 30 ezüstért kiárusítják szülőföldjüket.
Például azért, mert tőlünk jórészt már nem ezt látták…
Szende Péter