A főtérre vonulás során a Kossuth utca (hivatalosan még mindig nem az) sarkán óriási meglepetésemre egy nagyon kedves budapesti barátomra ismertem egy hölgyben. Imola, köszönöm tavalyi önzetlen segítséged! Lám, Magyarországról is jönnek értünk, miközben tulajdon édesapám nem méltóztatott kifáradni a Postarétre. Az viszont jó jel, hogy édesanyámba botlottam a tömegben, majd bekövetkezett, amire végképp nem számítottam: a Szent György tér irányába menet (a központba vonulókkal szemben) újból megláttam Vona Gábort. Hirtelen, gondolkodás nélkül, de udvariasan leszólítottam. Közöltem vele, hogy megtisztelve érezném magam, ha egy fotó erejéig pár másodpercet szánna rám. Az elnök úr készségesen állt rendelkezésemre. A legjobban annak örvendek, hogy édesanyám is láthatta testközelből, sőt szót is válthatott a tv képernyőjéről már jól ismert "rettegett" radikális jobboldali párt vezetőjével. Ez elindíthat egy tisztulási folyamatot az elme szintjén és talán észre veszik, hogy nem csak a Fidesz létezik. A drága asszony azért próbálkozott: politikai tájékozatlanságáról árulkodott azon kérdése, hogy nem-e volna jobb a Fidesszel szövetkezni, mert szerinte a Jobbik-támogatók a baloldal malmára hajtják a vizet azzal, hogy szavazatokat vonnak el a Fidesztől. Aztán aggodalmasan egy még rosszabb kérdést szegezett Vona Gábornak: de az MSZP-vel azért nem kötnek paktumot, igaz? Az elnök úr elegánsan hárított: ugyan, kérem, ne sértegessen, olyan jól indult a barátság!

Aztán a beszéd fonala más fele terelődött. Az én esetem is ráerősített a pártvezér tapasztalatára, amit sietett megosztani velünk. Éspedig, hogy az idősebb generáció jobb esetben Fidesz-támogató, míg gyerekeik már radikalizálódnak. Nem egy szülő mondta már el, hogy kezdetben nem hitt a gyermekének, de az események mégiscsak igazolták, hogy politikai meggyőződésükön változtatniuk kell.

Első kézből tudtuk meg, hogy a Jobbik egyengetni próbálja a török-magyar barátság, együttműködés útját, és Vona Gábornak köszönhető az isztambuli szimpátiatüntetés.

A további beszélgetésnek már nem voltam fültanúja, mivelhogy éppen Szávay Istvánnak köszöntem meg a tavaly nyáron MOGYE-ügyben rendezett magyarországi támogató aláírásgyűjtésünkhöz való pozitív hozzáállását. A csonka haza egyedüli politikai szervezete, mely sietett támogatásáról biztosítani, ha tetszik, ha nem, az a Jobbik volt. Ez itt nem a reklám helye, de úgy illik, hogy ne hagyjam ki a sorból az Angyalföld TV-t, Benke Lászlót, Imolát, akiről már fennebb szó esett, és nem utolsósorban az önkéntesként besegítő jobbikosokat. Hogy az ügy végül vakvágányra terelődött, annak egész komoly és szövevényes háttere van.

Kikívánkozik belőlem, hogy rámutassak: nem csak az RMDSZ berkeiben dívik az üres beszéd, a Székely szabadság napján az EMNP elnöke is nagyot durrantott ama kijelentésével, hogy „ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy súlyt adjunk a követelésünknek”. Alázatosan jelentem, az RMOGYKE (Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület - a szerk.) által 2013. június 15-ére szervezett bukaresti tiltakozó felvonulástól várt visszhang éppen a romániai magyar pártok, érdekképviseletek és szervezetek által tanúsított érdektelenség, stratégiai fontosságú összefogáshiány miatt maradt el, ugyanis egyikük sem adott súlyt jogos követelésünknek, az egyetem magyar vezetőségét is beleértve.

Köszönet mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték a hely szellemét lelki erőt adva a harc folytatásához a megfáradtaknak, a kételkedőknek. Akik meg tunyaságukból kifolyólag nem jöttek el, azoknak üzenem, hogy most csak egy megemlékezésről maradtak le, de holnap az önrendelkezésről, míg holnapután a magyar Szent Korona országának kiteljesedéséről, visszaállításáról maradnak majd le.

Maradok tisztelettel, várva a szebb jövőt,

Kürti Jenő
Marosvásárhely