Mély megdöbbenéssel olvastam a minap az erdely.ma weboldalon egy igen szomorú és sajnálatos hírt, miszerint magyar vonatkozású történelmi iratokat találtak Nagyvárad szeméttelepén.

Azok, akik a gúnyhatáron túl élnek, de úgy érzik, hogy ezen iratoknak igenis "van még" helyük és létjogosultságuk egyáltalán létezni a saját földjükön, ahol keletkeztek, vagyis azon már igen kevéske személy, akik szívvel-lélekkel tesznek azért, hogy valamennyi még fellelhető iratanyag a magyar történelemből fennmaradjon, igen gyorsan vették tudomásul, hogy bizony a történelmi Nagybihar levéltárából kerültek ki, és váltak „feleslegessé”. 

Nos, nézzük az előzményeket, és tegyünk fel magunknak néhány kérdést. 

A nagyváradi levéltár 2011-ben bezárta kapuit, arra hivatkozva, hogy a várban a levéltárat felújítják és korszerűsítik. Már ekkor sejthető volt, hogy nem lesz itt semmilyen állagóvás, főleg nem a magyar vonatkozású anyagok miatt, melyek egyébként attól a 90 évtől eltekintve az iratmennyiség gerincét adták.

Az egyszerű szakértő, aki valaha járt levéltárban - főleg Erdélyben, az tudta, hogy egyszerűen a román nem ilyen. Még ez a szennylap is megírta.

2012-ben már arról szólt a fáma, hogy elköltöztetik a levéltárat a várból a Vágóhíd utcára. Gyorsan nagy lelkesen át is adtak egy épületet, mely minden célnak megfelel, mondhatnánk, speciális, koncepciójában megfelelő tökéletes épületet, egyetlenegy kicsi amolyan oláhos hibától eltekintve, hogy az iratok nem férnek el az új épületben.

Tudjuk, hogy a több ezer éves múlttal rendelkező román történelem során rengeteg iratanyag halmozódott fel, így a rengeteg anyagfőcsoport megállapításakor, azaz az terjedelem feltérképezésekor a „szakértelem helyben” volt. 

Engedjék meg, hogy mellékeljek egy videót és egy cikket, hogy állításom igaz.

Tényállás itt, és kibontakozás itt.

Semmi gond, néhány amolyan jelentéktelen papírfecni kikerült a levéltárból, mondhatnánk, pár darab régi keresztlevél és néhány személyes anyag, illetve a vármegye egy szelete. 

Apropó papírfecni! Ha az Ön nagyapja, kedves olvasó, Nagyváradon született pl. 1908-ban, akkor feltehetőleg, mondjuk úgy, 99,9%-os biztonsággal állíthatjuk, hogy már nincsen neki anyakönyve (nem beszélve az anyakönyvi másodpéldányokról), hiszen egy büdös magyar, és, mint ilyet, ki kellett törölni a történelemből!

Ha mégis maradtak fenn még részlegesen anyakönyvek a korszakból, összeírások vagy választói névjegyzékek, akkor meg nem nézhetik meg a látogatók, mert a magyarul beszélő, de elrománosodott, magukat levéltárosnak nevező személyek ebben mosolyogva megakadályozzák.

Ha az Ön felmenői az egyik fő magyar történelmi egyházak egyikének, a görög katolikusnak a báránya, akkor meg már ne is keresse személyét, mert beerőszakolták őket a román ortodox egyházba.

Összehasonlítva a helyzetet a magyar viszonyokkal: ha valamilyen oknál fogva egy Izraelben élő magyar állampolgárságú „magyar” csak egy e-mailt ír annak érdekében egy honi levéltárnak, hogy keressék meg neki az anyja vagy nagyanyja születési anyakönyvi bejegyzését, akkor gyakorlatilag egy egész osztály holmi 2000 forintért cserébe szalutálva, pár nap alatt már küldi is neki a hivatalos bejegyzésről készült lepecsételt hiteles levéltári kivonatot.

Említhetném még azt is, hogy ha szeretett szomszédunk egy állampolgára, aki véletlenül echte román, pusztán kíváncsiságból meg szeretne nézni egy címeres nemeslevelet, vagy akár összefogdosni azt, akkor annyi a dolga, hogy beiratkozik abba a levéltárba, ahol éppen a legmelegebb van, és kb. 10 perc elteltével már akár a seggét is beletörölheti.

Elnézést kérek a levelem hangvételéért, de annyira fel vagyok háborodva, hogy gyakorlatilag a remegés fog el, hogy ha arra gondolok, hogy a nemzetünket eltiporják a földrablók, s a Kárpát-medence építőt a történelemből kitörölhetik és megsemmisíthetik.

A folytatásban el kívánom mondani még, hogy a magyar állam ezeket a híreket nem ellenőrzi, nem vizsgálja, egyszerűen szemet hunyva tudomásul sem veszi. Egyszerűen nem érdekli.

Kb. két éve amolyan kutatói berkekben téma volt, hogy Ukrajnában bizony bedarálják az anyakönyveket, mert nem lényeges az ukrán történelem szempontjából, illetve nincs hely (mert ez utóbbi a hivatalos).

Néhány személy, akik kicsit is komolyabban vették az ügyet, jelezték is a politika szereplőinek, hogy nagy baj van, mert magyarokat írnak ki a történelemből.

Nem vették komolyan, és mindenkit megnyugtattak, hogy ez egyértelműen nem bizonyítható, de az egyébként is ukrán belügy.

Igaz, vannak projektek, melyek leginkább az anyagok digitalizálását tekintik fő feladatnak, de emellett már tavaly is, de az idén főleg a holokauszt az, amit levéltári szinten a leginkább publikálni kell. Nincs olyan levéltári aula, mely ne lenne tele a holotörténelemmel ahelyett, hogy próbálnának legalább olyan komolyan ellenőrzött nemzetközi egyezményeket, ha kell, fenyegetőleg aláírattatni a nemkívánatos szomszédainkkal, ahol igenis van felelősségük a gúnyhatáron túli vezetőknek akkor, ha akár egyetlen egy magyar anyagnak is baja esik.

Egyébként létezik és keletkeztek magyar-ukrán, és magyar-román együttműködési megállapodások, utóbbival főleg az uniós csatlakozás után.

Mind a román, mind a magyar feleknek a megállapodás után nem volt más a fő feladatuk, mint hogy papíron a szerződéseket teljesítsék, vagyis az erre szánt súlyos százmilliókat eltüntessék.

Magyar vonatkozású iratanyag Romániából Magyarországra 0.0 fm, azaz nulla folyóméter érkezett mondjuk digitalizálva.

Felmerül a kérdés, hogy ki vagy kik fognak ennek véget vetni. A Fidesz vagy a balos összefogás? Feltételezhetően egyik sem, hiszen alkalom és jelzés volt már rá.

Kérném a Jobbikot, hogy tegyen valamit, mert félek, hogy az odaát élők múltját, illetve a közös történelmünket eltörlik.

Az 59. percben vagyunk, annak is az 59. másodpercében.

Remélem, ezen irományom felkeltette legalább egy hazafi érdeklődését, és súlytalan levelemnek teret ad.

Minden jót kívánva