Olvasónk levele:
Tisztelt Kuruc.info!
Szeretném a segítségüket kérni egy felháborító üggyel kapcsolatban. Édesanyámmal történt meg az eset, amit most leírok. 2014. 06. 06-án Édesanyám házánál az E.ON szakemberei megjelentek villanyóra-ellenőrzés céljából. Édesanyám ez idő tájt árulta a házát, és éppen két érdeklődőt kísért ki a kapuhoz. Beengedte a két szerelőt, és megkérte őket, fáradjanak be az előtérbe. Néhány percet kellett volna várniuk a szakembereknek, de ők szorgalmasan megkezdték a villanyóra ellenőrzését, sőt mire Édesanyám belépett, már megállapították a súlyos vétket, a plomba megsérült. Nekiszegezték nagy felháborodva a kérdést: "Mit csinál maga? Lopja az áramot?" Édesanyámat sem kellett félteni, és kikérte magának ezt a hangnemet a saját házában, s szerencsére volt egy vendége, aki az egész esetnek a szemtanúja volt. Édesanyám és idős hölgy vendége felszólították az E.ON két munkatársát, beszéljenek normális hangnemben, és ennek hatására valóban hangnemet váltottak. Sajnálkoztak is kicsit, de a szabály az szabály, ők csak a munkájukat végzik, és közölték, hogy a villanyórát alapos vizsgálatnak vetik alá. Megtörtént a villanyóra alapos átvizsgálása, és semmilyen szabálytalanságot nem találtak. A vizsgálatról jegyzőkönyv készült, 16 db fényképpel megtámogatva. Az E.ON is elismeri, nem történt áramlopás, de a sérült plomba szerződésszegést jelent, ezért 75000 Ft bírságot szabtak ki. Természetesen több ismerősömnek és rokonomnak is elmeséltem az esetet, és nagy meglepetésemre ez nem egyedi eset. Több történetet is hallottam már azóta, és a módszer mindig ugyanaz. Megjelenik két szerelő, az idős emberek általában nem lábatlankodnak, hadd végezzék a dolgukat a jóravaló emberek. A felháborodó szerelő közli a problémát, sérült plombát talált, és nem sokára érkezik a büntetés.
Szeretném nyilvánosságra hozni az esetet mert ez talán elveszi az E.ON kedvét a további tisztességtelen eljárástól.
Zoom
Zoom
Zoom
Frissítés: Az ÉMÁSZ rögtön áramtolvajként kezelt - újabb olvasói levél
A múlt év őszén a kerítésembe épített szabvány villanyóraszekrényem külső plombája sérült. Az ok egyszerű volt: a sodrott fémhuzal, mely a plombákat összeköti a napfény és eső hatására egy-két év alatt elkorrodálódott, elszakadt.
Azonnal telefonáltam az ügyfélszolgálatra. Húsz percen át saját költségemre zenét kellett hallgatnom! Ezután egy tudatlan, tájékozatlan, pökhendi nyikhajt kapcsolt az automata, aki rögtön áramtolvajként kezelt, és a kiszállási és szerelési költségek áthárításával fenyegetett meg. Figyelembe sem véve azt, hogy három mérőhelyem után több százezres ügyfelük vagyok éves szinten.
Ezt követően bejártam az utcát, és 6 szomszédom közül kettőnél találtam ugyanezt a problémát. Nem is vették a sérülést észre! Egyikük plombáját a fűben kellett megkeresni. Egy hétre jöttek az ÉMÁSZ-os szerelők. Rutinosan ellenőriztek, újraplombáltak. Megerősítették észrevételemet, hogy az órák felszerelésekor selejt huzallal dolgoztak munkatársaik, amelyek mindenhol előbb-utóbb a napfény és víz hatására tönkremennek. Az anyagbeszerzésnél valaki ezt rendelte meg.
Az újraplombálás költségeit a fogyasztó fizeti meg a számlában, meg izgulhatunk, hogy a szolgáltató egyoldalúan megbírságol-e.
2. frissítés: Komlói olvasónk ügyének folytatása
Tisztelt Szerkesztőség!
Miután megjelent a Kurucon az E.ON-nal kapcsolatos írásom, az E.ON levelet írt édesanyámnak, és biztosították afelől, hogy ki fogják vizsgálni az ügyet. Sokáig nem történt semmi, majd egy újabb levélben közölték, semmilyen szabálytalanságot nem találtak. Szerintük a bírság jogszerű!
Számomra érthetetlen, milyen jogszabályok alapján büntetne az E.ON. Milyen logika alapján mernek egy vagyont kiszámlázni egy tisztázatlan körülmények között megsérült plomba után! Maga az E.ON vizsgálata is megállapította, nem történt semmilyen beavatkozás, manipuláció az órában. Milyen demokratikus jogrendben fordulhatna elő egy ilyen aljas rablási kísérlet? Semmilyenben nem fordulhat elő.
Van egy mohó, telhetetlen multi, aki minden eszközt megragad a profitja növelése érdekében. Magyarország igazi Kánaán ezeknek a rablóknak. Természetesen nem kapnak egy fillért sem, bármeddig elmegyünk, de ebből az összegből nem fog behajtani semmit az E.ON!
Tisztelettel,
Á. G. Komló