Kuruc.info - Korlátlanul magyar: Tovább bővítve: olvasóink: magyar gyomorba magyar ételt!

Több olvasónk mutatott rá igen építő jellegűen arra a nemzeti minimumra, hogy magyar ember magyartól vásároljon magyar terméket, s úgy tűnik, a hozzászólások sora folytatódni fog - írtuk pár napja. És valóban: eddig 21 levél érkezett a témában, többségükben érdekes és hasznos szempontokra irányítva rá figyelmünket. Mint említettük, fontosnak ítéljük a témát, hiszen a magyar termelő, a magyar gazda fennmaradása és a magyar ember egészsége tét - azért biztosítunk neki ismételten kiemelt helyet oldalunkon. Egymás alatt közöljük olvasóink gondolatait.

Magyarország Európa éléstára… volt!

Próbáljunk meg elmenni zöldséget, gyümölcsöt vásárolni. Mindegy hová, mehetünk Tescóba, Sparba, Plusba, de CBA-ba vagy egy kis zöldséges üzletbe is. Mit látunk? Olasz, német alma. Az alma hazájában!

Egyszerűen észvesztő. Nálunk már talán nem terem meg ez a gyümölcs, amit régebben tonnaszámra exportáltunk? Holland, osztrák és német sárgarépa. Nekünk nincs? Kipusztult? Belga karalábé.

Hihetetlen. Holland káposzta. Elképesztő. Körte szintén Belgiumból. Német tojás. Már a magyar tyúkok sem tojnak? Bár elképzelhető, hogy nemzeti ünnepeink előtt sokkal több tojás fogy a megszokottnál. Spanyol paradicsom, francia krumpli, kínai fokhagyma…

(Természetesen a legtöbb más nemzet döntően hazait eszik, iszik, elképzelhetetlen, hogy egy francia, olasz, angol stb. hazája agrártermékei helyett folyvást idegent zabáljon és igyon. Még a hatalmas mennyiségű bort előállító, exportképes francia és olasz gazdák is éhen halnának honfitársaik nélkül, akik a termés 70-90%-át gurítják le a torkukon helyben. Ugyanez igaz a sajtra, zöldésgre, gyümölcsre, bármire., amiben erősek. Persze, vehetünk Rómában dán tejet, Párizsban holland sajtot, ha nagyon akarunk, az azonban nem fordulhat elő, hogy egy élelmiszerbolt vagy áruház kínálatának döntő hányada olyan idegen termékekből álljon, amelyek ott is előállíthatóak. A normálisabb nemzetek csak abból fogyasztanak nagyobb mennyiségben külhonit, ami náluk nem terem meg. Másként már nem volna mezőgazdaságuk, és persze az egy főre jutó agrártámogatásaik is lényegesen magasabbak- a szerk.)

Elemezzük ki egy kicsit a helyzetet. Nem kell hozzá közgazdasági végzettség vagy mélyebb matematikai ismeretek, elegendő a józan paraszti ész.

Ezek a növények mind-mind megteremnek (megteremnének) hazánkban is. Az ugyebár nem lehetséges, hogy olcsóbb lehet egy távoli EU ország terméke, mint a magyar, hiszen azokat nagy távolságból kell szállítani, aztán tárolni, elosztani. Mégis versenyképesek a hazai piacon. Miért? Csak egy magyarázat van rá, az önköltségi ár alatt adják (Azért a magasabb nyugati agrártámogatás is szerepet játszik, ügynök Medgyessy és operettnemzeti Orbán ugyanis annak idején úgy tárgyalta le az EU-val, hogy a magyar gazdák fejenként csupán negyedannyi agrártámogatásra legyenek jogosultak. Igen, ez nemzetárulás. Így tehát elképzelhető, hogy egyes nyugati termékek még ideszállítva is olcsóbbak legyenek. Más esetekben valóban előfordul az áron aluli terítés, a magyar agrárium kinyírása céljából. És még nem tárgyaltuk egyes nyugati élelmiszerek rossz minőségét, egészségtelen összetételét, agyonvegyszerezettségét és a lopakodó génmanipulálást - a szerk). Akkor ez meg kinek éri meg, gondolhatnánk.

Nem nehéz rájönni, a külföldi árudömping célja a magyar termelők tönkretétele, és ami a legszörnyűbb, ehhez a magyarul beszélő kormányunk asszisztál. Emlékezzünk arra az idióta ötletre, hogy az őstermelőknek két szál petrezselyem eladása után (ami mondjuk 10 Ft) nyugtát kellene adniuk. Vagy a mostani ötletre, a fóliasátrak megadóztatására! Törvényileg előkészítették a magyar termőföld eladását! Tehát először a külföldi olcsó áruval tönkreteszik a hazai gazdákat, akik aztán kénytelenek lesznek eladni termőföldjüket, ami természetesen izr.. bocsánat, külföldi kézbe kerül. Ezután pedig ismét fel lehet emelni az egykori magyar földön termelt nem magyar termékek árát.

Másodsorban a szállítás miatti környezetkárosítás senkit nem érdekel! Állítólag az ember a legfontosabb, de úgy látszik, nálunk ez a legkevesebb.

Ez a cél, a szomorú valóság, kérdés, tudunk-e tenni valamit ellene. Igen, tudnánk, de attól tartok, nagyon kevés az olyan hazájáért aggódó és tenni akaró, aki hajlandó némi áldozatot is hozni azért, hogy termőföldjeinken ne loboghasson idegen zászló!

NE vegyünk olyan külföldről behozott árut, ami hazánkban is megterem! Hívjuk fel erre ismerőseink figyelmét is! Készítsünk „Vigyázz, nem magyar élelmiszer! NE vedd meg!” feliratú cédulákat, és szórjuk tele ezzel az érintett helyeket. Tegyük a német tojáshoz, az olasz almához… Ha az áru a kereskedőre romlik, el kell hogy gondolkodjon, mennyit hajlandó áldozni a magyar gazdaság tönkretételére.

Még valami. Ha magyar termőföld mégis külföldi kézbe jut, nagyon ajánlatos nagy értékű biztosítást kötni rá, mert idegen gazda hazánk területén NEM fog tudni termést betakarítani! Lesznek, akik ezt megakadályozzák, ebben egészen biztos vagyok!

Tamás Péter

*

Tisztelt Szerkesztők és Tisztelt Tamás Péter!

Most olvastam a Tamás Péter olvasói hozzászólását, melyben a magyar mezőgazdasági termékek szándékos kiszorításáról ír.

Örülök annak, amit ír, ugyanis itt, a jelenlegi Magyarország keleti csücskébe is kezdenek betörni a multi élelmiszerboltok, pedig eddig elkerültek minket. Ezzel tönkre teszik a még meglévő kistermelőket, zöldségeseket.

Magam is foglalkozom gyümölcstermesztéssel, hisz itt nem lehet csak a munkahelyből megélni. Igaz, csak gazdálkodásból sem.

Így aztán mindenki a munkahelyén lehúzott 8, néha 10 óra után megy haza és dolgozik a kertjében, gyümölcsösében, stb.

Viszont az utóbbi hónapokban végre kezdenek felébredni az itteni emberek is, és hétről-hétre többen vannak, akik nem a Tescóba meg ilyen helyekre mennek, hanem a helyileg, egymástól kezdenek vásárolni.

Épp ettől felbuzdulva szervezni akarunk egy olyan szövetséget, szövetkezést, melybe a Szamosháton, Tiszaháton, egyszóval a helyileg gazdálkodók tartoznának bele, és vállalnánk, hogy egymástól szerezzük be, amit a szövetség tagjai megtermelnek, illetve minél több itteni emberrel megismertetjük a termékeinket, hogy ők se a multiknál vegyék a sokszor nagyon gyenge minőségű élelmiszereket.

Ez jelenleg még „forrásban” van, de ígérem, hogy ha kiforrja magát, és elkezdünk működni, részletesen megismertetem veletek, hogy mások is átvegyék a példát.

Üdvözlettel: B.Csaba

*

Tisztelt Kuruc!

Az Isten áldja meg Önöket és a levél íróját fenti írásért.

Tegnap szerettem volna írni valami hasonlót, de úgy gondoltam, lehetnek ennél előbbre vett írások is.

Akinek van kertje, az sejtheti, hogy jó évnek nézünk elébe. Én legalábbis a kertemben ezt tapasztalom.

Kíváncsian várom az idei zöldségárak alakulását, ha eljön az ideje.

Jó lenne, ha a jónak induló mezőgazdasági termékeinket nem adnánk el olcsón külföldre, és nem hoznánk drága szemetet be helyettük. Az is jó lenne, ha a honlap propagálná a jövőben is a hazai mezőgazdasági termékeket.

*

Kedves Szerkesztők!

Örömmel olvasom az aktív cselekvésre buzdító levelet: vásárolj magyar gazdától, lehetőleg közvetlenül, így az élősdiek haszna megoszlik a termelő és a vásárló között.

Olaszországban már régen rájöttek erre: több száz vásárlói csoport működik, akik önszerveződően megkeresik a termelőket – elsősorban biogazdákat, mivel abban az országban támogatják is őket –, és vásárolnak tőlük. A csoportok tagjai akár függetlenített beszerzőt is választhatnak maguk közül, aki szó szerint a körmére néz a gazdáknak, árgus szemekkel ellenőriz, majd vásárol a közösségnek.

Halvány kezdeményezések nálunk is vannak, talán jellemzi a hazai helyzetet, hogy egy nálunk élő angol fiú szervezte meg az első hasonló értékesítési rendszert. Mi egy nagyon kicsi biogazdaságot működtetünk 17 éve. Egy elzárt tanyáról próbáljuk kijuttatni termékeinket: elsősorban tejterméket, kolbászokat, lekvárokat. A másfél évtized alatt teljesen belecsúsztunk az illegalitásba, pedig mindent ugyanúgy csinálunk, mint a kezdetekkor.

Most nem részletezem az eszement intézkedések sorát, bár megérne az is egy írást. A sokéves tapasztalat az, hogy a magyar vevők – tisztelet a kivételnek – lusták az olaszokéhoz hasonló szerveződésre. Ha nem nyomod a terméket a kezébe, ő nem tesz egy lépést sem.

A másik, még ijesztőbb dolog, hogy az emberek elfelejtik a régi, természetes ízeket. Többen mondták már: a mi tejünknek, vajunknak íze van, a gyerek a tescotejhez szokott. Mi, néhányan biogazdák, szövetkeztünk: egymás termékeit is ajánlgatjuk az érdeklődőknek. Ez egyébként nálunk tilos, míg pl. Németországban abban a gazdaságban, ahol én is tanultam, árultak a saját termékek mellett más gazdától burgonyát, mézet.

Ugyancsak az olaszoknál szinte minden biogazdaság működtet vendéglátó egységet, akár egy-két szobát, reggelivel. /B&B/ A két tevékenység kiválóan erősíti egymást, és főleg így „nevelődik ki” a tudatos vásárló, aki nem hiszi el, hogy a káposztát 5 Ft-ért is elő lehet állítani.

Végül: megérne egy közvéleménykutatást: hány gyakorló gazdálkodó van a Kuruc olvasótáborában, esetleg létre lehetne hozni egy vidékről, gazdaságról, egészséges élelmiszerről beszámoló rovatot. Tudáshiányban a mi oldalunk sem marad le a másiktól. Jó lenne ezen változtatni!

Egy tanyalakó olvasótok

*

Tisztelt Szerkesztőség!

Olvastam a cikkeket a hazai termékvásárlásról. Nagyon jó ötletnek tartom, amit bizony támogatni kellene.

Én pécsi vagyok, a buszpályaudvar mellett közvetlenül van a vásárcsarnok és minden nap reggel 6-tól a nagy részét idős nénik, bácsik töltik be a saját termelésű áruikkal, ami azért jó, mert – mint említették korábban – ezeknek a házi termelésű dolgoknak teljesen más (jobb) az ízük, és hihetetlen módon még mindig működik.

Ugye a buszpályaudvar közelsége miatt az összes öreg be tud jutni egyszerűen a környező falvakból és ki tudja egészíteni a ily módon nyugdíját.

Valami hasonlót kellene szerintem máshol is csinálni, mert amikor csak tehetem, én ott vásárolok és szerintem sokan rajtam kívül.

Amúgy ez mind szép és jó, de a nagyokos pécsi vezetők ezt valószínűleg tönkre is vágják, mert tervben van, hogy a vásárcsarnokból valami expo legyen és a piacot kiköltöztessék 3 különböző részre, vagyis feldarabolják, ergo szép lassan megsemmisítsék. Aki ismeri ezt a tervet, az azt is tudja, hogy expo azért kell a vásárcsarnok helyére, mert a 3 milliárdos, 3 éve már megépített expót nem gazdaságos üzemeltetni, mert komolyabb tervezési hibák voltak benne (hírhedten vörös város szintén vörös tervezője természetesen tagadja és azt állítja, hogy az anyaghasználat miatt rossz minden).

Summa summarum, komcsi barátunk elkúrta a tervezést, ezért a jól működő, közvetlenül kistermelőktől való vásárlásra lehetőséget teremtő helyet felszámolják/megszüntetik, hogy helyrehozzák a hibáját.

Reméljük, azért annyi ész maradt még a vezetőkben, hogy nem tesznek egy ilyet tönkre.

Tisztelt szerkesztők és Tamás Péter!

Nagyon örültem a magyar élelmiszerekkel foglalkozó cikknek: a képtelenség tetőfoka, hogy Magyarország élelmiszer-importőr.

Sajnos ahhoz, hogy a magyar élelmiszernél olcsóbb legyen a német, az osztrák, vagy a holland, ahhoz nem kell beszerzési ár alatt értékesíteni, hála az EU-s esélyegyenlőségnek, és a Fidesz-kormány hazaárulásának (vagy elképesztő dilettantizmusának, hogyha nagyon naivak és jóindulatúak akarnánk lenni - de nem akarunk).

A magyar gazda ugyanis töredékrészét kapja annak az EU-s támogatásnak, amit a nyugati gazdák megkapnak, annak ellenére, hogy ott már sokkal régebb óta pumpálják a pénzt a mezőgazdaságba, tehát eleve jókora versenyelőnnyel indultak a magyarokhoz képest. A magyar gazda - az Orbán-kormány által jegyzett megállapodás szerint - addig nem kap teljes támogatást az EU-tól, amíg nem szabad Magyarországon külföldieknek termőföldet venni.

Vagyis csatlakoztunk az EU-hoz, a nyugatiak jóval olcsóbban tudnak termelni, hiszen jóval több támogatást kapnak. Mivel semmiféle vám nem védi a gazdaságunkat, az itteni mega-hiper-szuper piacok az olcsóbb nyugatit veszik meg, s láss csodát, a magyar gazda tönkre megy... Eladósodik, belefárad, s Magyarországon elértéktelenedik az drága Anyaföld. Majd lejár a moratórium, és a külföldieknek persze megéri majd felvásárolni a földet...

Szóval ennél még az is jobb lett volna, hogyha Orbánék nem egyezkednek arról, hogy külföldiek ne vehessenek itt földet. Mert akkor legalább a magyar gazda is megkaphatná azt a támogatást, amit a "szabad piac" többi szereplője. De még jobb lenne, ha nem lennénk EU-tagok, és nem olyanok vezetnék az országot, mint Orbán - a mostaniakról nem is beszélve!

Nagyon fontosnak érzem én is, hogy ne vegyünk olyan külföldi terméket, ami itthon is megterem. Vegyünk magyar árut, lehetőleg közvetlenül a termelőtől!

Üdvözlettel:
TJ

*

Magyar gyomorba magyar ételt! cikkükre reagálva szeretnék annyit hozzátenni, hogy nagyon nagy szükség van helyi gazdaságokban, tanyák kertjeiben megtermelt ízletes zöldségekre, gyümölcsökre.

Az ismerettségi körömben nincs olyan aki ne panaszkodott volna a multiláncok ízetlen, laboratóriumban előállított nyövényutánzatai miatt. És a helyzet csak rosszabbodni fog, minden téren ellehetetlenítik a magyar mezőgazdaságot most például ezzel a fóliasátrakra vessünk ki építményadót című horrorparódiával. Sajnos a piac sem a régi már, a nagy piacokon, mint amilyen a Fővám téri vagy a Lehel téri piac, szintén nehéz nem klónozott zöldséget/gyümölcsöt vásárolni. Amennyiben van lehetőségük rá, tartsák ezt a témakört a figyelem középpontjában, segítve ezzel az előttem író olvasók által is megemlített önszerveződő csoportok fejlődését, új csoportok alakulását.

ultimustemporis

Alaphelyzetben sosem vitattam, most sem teszem, hogy a hazai és jó minőségű élelmiszer létkérdés. Azt sem állítom, hogy a multik szemetét szeretem. Pláne, hogy egy multinál dolgozom, és van rálátásom a kérdésre, belülről.

Amit én állítok, az az, hogy csak akkor lesz magyar gyomorban magyar étel, ha annak megtermelője (is) csak magyar ipari terméket vásárol, csak magyar tulajdonú szolgáltatást vesz igénybe, legalább abból, ami még megmaradt. A városi és falusi ember egymásra van utalva. Csak az tudja folyamatosan megvásárolni, kifizetni a termelő áruját, akinek van munkahelye. Mert az, aki azért vesztette el a munkahelyét, mert a német ipari termék márkásabb, a német kerékpár szebb, és a multinál vett számítógép olcsóbb, a belga mosóporból meg kevesebb is elég stb., maga ítéli halálra a saját leendő vásárlóját.

Az a falusi ember, aki a multinál veszi meg, pl. az eszközeit a termeléshez, pontosan ugyanazt teszi, mint az az ipari munkás, aki multinál veszi meg a burgonyát. Mert bizony, én is tanyán élek, és a hozzám közel eső faluban, egy pertmetezéstechnikát gyártó kiscég tulajdonosa arról tájékoztatott, hogy ő az adók, tb, stb. miatt versenyképtelen, mert a nagynevű, és az udvarokon szebben csillogó, usraeli (amerikai) cégek által gyártott és hazai kiszolgálóik által támogatott gépek megvásárlásával tönkretették őt és a dolgozóit. Ezek a dolgozók a továbbiakban, kicsit sarkítva a kérdést, bizony rá lesznek szorulva a multik olcsó, de szemét termékeire.

Megszeretném jegyezni továbbá, még ha nem is leszek ezért itt sem népszerű, hogy ha ma valaki növényt szeretne termelni, vagy állatot próbál tartani, akkor nem tud mást tenni, mint vegyszereket, és tápszereket használni. Sokszor mondják nekem termelők, hogy a növényvédőszerek drágulása és a tápszerek árának emelkedése sújtja őket, jobban például, mint a szomszédos osztrák kollégáikat. A növények termeléséhez szükséges vetőmagokat, vetőmagburgonyát holland importból szerzik be, ezért a régi hazai fajták szinte teljesen kiszorultak. Teszik ezt azért, mert a holland fajták többet és gyorsabban teremnek, állításuk szerint. Nem tudnak eltekinteni tehát attól a gazdasági szorítástól, ami a minél kisebb ráfordítást és a minél előbbi jövedelemrealizálást jelenti.

Ritkán olvasom a kuruc.info portált, lehet, hogy többször kellene. Ez a cikk viszont nagyon érdekes volt. Jómagam is próbálok a magyar paraszt mellett kiállni. Nem a gazdák mellett, ők egy egészen más kategória. Magyar paraszt nagyon kevés maradt. A szövetkezetesítés miatt a falun élő ember teljesen megváltozott 50 év alatt. Elvárosiasodott, prolisodott, elfelejtette, hogyan kell a saját földjéből megélni, a saját lábán megállni. Ahogyan a polgárok, a parasztok is kihaltak, mutatóban maradt pár család. A politika is megtesz mindent azért, nehogy még egyszer kialakuljon egy olyan réteg, amivel számolnia kell, és amelytől alapellátás függhet.

Beengedték a multinacionális kereskedőházakat, pillanatok alatt bezárt a kisboltok, pékségek, piacok, húsboltok jó része, mert mindenki a hipermarketbe szaladt, az olcsó árak miatt. A multicégek nem nagyon szeretnek magyar árut felvásárolni, inkább az anyaországukban eladhatatlan, gyenge minőségű termékeket erőltetik a magyar fogyasztó kosarába. Ár alatt értékesítenek, megtehetik, mert amíg a magyar paraszt, a saját földjén termelt árbevétel után ezerféle adót és járulékot fizet, addig a multicégek 5 évig nem adóznak, és évekig kapnak munkahelyteremtő támogatás címén járulékmentességet. Nem véletlen, hogy a szlovák termelőknek elegük lett abból, hogy saját hazájukban rajtuk marad a termés, a multik fölénye miatt.

Az átlag magyar fogyasztónak mindezekről fogalma nincs, látják, hogy az áruházláncokban nincs magyar zöldség, csak külföldi, meg vannak arról győződve, hogy a magyar paraszt nyilván gyenge termést produkál, ezért nincs jelen a terméke. Pedig a paraszt mindent igyekszik kihozni a földjéből a lehető legjobb minőségben, mert ő maga is a saját termését eszi, a saját tyúkját, malacát vágja le, nem szorul idegen ételre. Ha viszont a multik által távolkeletről behozott mézzel, csirkefarháttal, egyiptomi hagymával, vagy a Dél-Amerikából származó, száj- és körömfájás elől menekített, hajón feldolgozott marhával kell versenyeznie, esélye nincsen arra, hogy normális árat kapjon az áruért. Nem is igyekszik a családi szükségletnél többet termelni.

Visszatérve a mindenkori politikai felelősségre, minden eddigi kormány a különböző egyezmények miatt nagyjából kézben tartotta a GAZDÁKAT (nem a parasztokat, egyelőre). Intervenciós felvásárlási árakkal, területalapú földtámogatással elérték, hogy egyre gyengébb minőségű búzát, kukoricát, napraforgót termeljenek, nincsenek érdekeltté téve az ésszerű növényvédelemben, arra vannak ösztönözve, hogy minél kisebb ráfordítással, minél nagyobb termésátlagot érjenek el.

Nincs piaci verseny, mindegy milyen búza terem, így is-úgy is megveszik, van olyan gazda, aki 12 éve napraforgót vet ugyanabba a tábla földbe. A gazdáknak ez a rendszer igen kényelmes, ha néha késik a támogatás, mindjárt szaladnak a fővárosba traktorral, vagy elállják a fél főutat. A városlakók pedig azt hiszik, hogy a parasztok tüntetnek, pedig dehogy, csak a gazdák. Amiatt viszont senki nem tüntet, hogy gyakorlatilag megszűnt itthon például a cukorgyártás, mert a termelőt az EU arra ösztönözte, hogy cukorrépa helyett inkább energiafüvet (nádat) vessen. Ha nem kell igényes növényi kultúrákat gondozni, a föld értéke is csökken, olcsóbban lehet majd hozzájutni, ha véget ér a moratórium. Persze, nem mintha várnának addig, saját termőföldünk három szomszédja három idegen náció, egyedül a Tisza maradt egyelőre magyar.

Itt az Alföldön a termőföld nagyobb részét évek óta külföldi gazdák művelik (a Dunántúlon pedig szinte az egészet). Sorolhatnám a mindenkori törvényhozók parasztellenes intézkedéseit, teljesen fölösleges. Egyik választott politikusnak sem állt eddig érdekében, hogy védje a magyar termést, igyekezzen minőséget termeltetni, hagyni, hátha megélne a magyar paraszt, és a paraszt munkáján keresztül ellenőrzött, minőségi élelem kerüljön a piacra, üzletekbe.

Teljesen egyértelmű, hogy az olvasók jó szándékuk ellenére nincsenek néhány fogalommal, körülménnyel tisztában, talán csak a tanyán lakó levélíró tudta megfogalmazni, amit én is próbálok: a paraszt sorsa nem a politikusokon fog múlni, hanem magukon a parasztokon.

*

Tisztelt Szerkesztőség, Tisztelt Olvasók!

Ezeket a leveleket olvasva sokat gondolkodtam azon, hogy én is hozzátegyem-e véleményemet és tapasztalatomat az itt leírtakhoz és azon is, hogy miként.

Magamról annyit tartok fontosnak elmondani, hogy a diplomám megszerzésétől kezdve, 15 éve dolgozom a kereskedelemben külföldi (multi ) cégeknél, az úgynevezett „beszállítói oldalon”, ami az adott, forgalomban lévő termékek gyártását és viszonteladók (nagykereskedők, hipermarketek, kisebb üzletek,stb.) felé történő értékesítését jelenti nagyrészt, kiegészítve a marketinggel, ami a termékek körüli „hírverést” és a vásárlás ösztönzését jelenti.

Az említett 15 évből az utóbbi kilencet felső vezetőként volt szerencsém eltölteni. Láttam, tapasztaltam a korábbi kereskedelmi csatornák átalakulását vagy tönkremenetelét, a külföldi tulajdonú üzletláncok megjelenését és térhódítását, és az úgynevezett „vásárlói szokások” változásait is. Mivel egészséges nemzeti öntudattal rendelkező magyar embernek tartom magam, sokkal szívesebben dolgoznék magyar vállalatnál, mint külföldinél, de igazából sajnos már nincs hol.

Viszont érdemes elmondanom azt, hogy a „multi” cégek hazai alkalmazottjai között is egyre több olyan tehetséges emberrel találkozom, akik bár harsányan nem politizálnak, (a legtöbb helyen nem is tehetnék), de egészségesen és nem „agymosottan” gondolkodnak, elutasítják a jelenlegi, sajnos egyre inkább eltorzuló értékrendet, és van magyarságtudatuk.

A hozzászólásokat olvasva, bár azokból első olvasatra talán keserűség érezhető, másodszor elolvasva mégis egy „NA, VÉGRE !” sóhaj tört elő belőlem. Bár oldalakat tudnék írni a színfalak mögötti dolgokról, nevükön nevezve az üzleteket is akár, szerintem a legfontosabb az, hogy az emberek, a vásárlók, mi magunk legyünk tisztában azzal, hogy hosszútávon a kereslet diktál a kínálat felé, magyarul AZT LEHET ELADNI NEKÜNK, AMIT MI MAGUNK HAJLANDÓAK VAGYUNK MEGVENNI: Ha valaki amellett dönt, hogy hipermarketben vásárol, keresve a tudatosan feltűnően becsomagolt és reklámmal bőven megtámogatott terméket, azzal a hittel, hogy az jobb mint a magyar, azt mutatva, hogy ő igenis a „híres” külföldi feliratú terméket vásárolja, az az Ő saját döntése.

Azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy mind a TV-reklám, mind a csomagolás költsége (annak megtervezésétől kezdve az elkészítéséig, a sokszor szükségtelen csomagolást sújtó környezetvédelmi termékdíjjal együtt) be van építve a termék árába. Ha valaki vásárlóként nem törődik azzal, hogy a kosarába kerülő termék hazai legyen, azzal duplán mutat zöld lámpát az üzletláncnak a külföldi áruk beszerzésére, ugyanis nekik egyszerűbb nagyobb tételben vásárolni egy beszállítótól (ellátva ugyanazzal több országot ), mert a nagyobb tételek beszerzése esetén nagyobb kedvezményt kap az árból.
Abban az esetben, ha valakit még mindig a hipermarketekbe csábítanak a százezer számra kinyomtatott és a postaládákba eljuttatott „akciós” szórólapok (amelyeknek az előállítási költségét a boltláncok az abban hirdetett termékek forgalmazóira hárítanak, azok pedig természetesen beépítik a termék árába, tehát ismét a vevő fizet), azt javaslom, legalább a termék vonalkódját vegyék szemügyre, az 599 kezdetű jelenti az itthoni előállítást !

Természetesen létezik egy másik út is, ami hosszabb, kezdetben nehezebb, de minden magyar számára egészségesebb.

Munkám folytán gyakran járok külföldön, és rengeteg jó példát látok arra, hogy az úgynevezett „fejlettebb” országok hogyan, milyen határozottan és eredményesen védik a saját piacaikat a saját állampolgáraik érdekében.

Ennek alapja egy egészséges nacionalizmus, az együtt gondolkodás és az egymás iránt érzett felelősség.

Például Németországban a „diszkontok és spórolás” hazájában teljesen természetes az, hogy egy étteremtulajdonos helyben megtermelt zöldséget használ fel, úgyszintén igaz ez a hús esetében. Eszébe sem
jut, hogy megvegye a több ezer kilométeren keresztül fagyasztva utaztatott távol-keleti disznóhúst, a sörözőkben nem igazán foglalkoznak az itthon márkásnak ítélt italokkal, hanem a helyi sörfőzde sörét csapolják, és még sorolhatnám a példákat. És a módszer működik.

Csatlakozom a korábbi levélírók tapasztalataihoz, Ausztrián átutazva megdöbbentem az intenzív almaültetvényeken, Németországban a még a nagyvárosok környékén is kihasználnak minden négyzetcentimétert zöldségtermesztésre (fóliasátrak tömkelegével), és bár a klíma korántsem olyan kedvező arrafelé, mint nálunk, valószínű, hogy az előzőekben leírtak miatt mégis megéri termelniük, mert van rá piacuk.

Rengeteg élő példa van előttünk, csupán önmagunkban, leginkább az értékrendünkben szükséges rendet tenni elsőként.

Engedjék meg, hogy feltegyek néhány kérdést:
- Valóban élmény, családi program egy hipermarketben vagy egy diszkontban vásárolni?
- ( Élmény??? Elvesztegetett idő, tülekedés, sorban állás, futószalag-szerű személytelen kiszolgálás, bizonytalan eredetű termékek, a saját márkák esetenként kritikán aluli minősége, megtévesztő árak)

- Biztos, hogy olyan jó az a termék, mint ahogy a reklámban hirdetik?
- (A reklámot én fizetem, ugyanúgy a csillogó csomagolást, az alap-összetevők ugyanazok, mint 20 éve, de hangzatos idegen szavakkal próbálják megújítani őket, a termék életgörbéjének ún. hanyatló részében tudatosan elkezdik kispórolni az összetevőket a termékekből a minőség rovására, a termék nem jobb, mint a többi, csak én hiszem úgy a reklám miatt.)

- Divatos vagyok-e azzal, hogy a drágább reklámozott termékeket vásárolom?
- ( Nem! Csak naiv!)

- Jobb minőségű a termék, ha angol vagy más idegen nyelvű felirat van rajta?
- ( Azt hiszem, ezen a portálon nem kell erre a kérdésre válaszolnom.:-))

- Van még magyar üzletlánc egyáltalán?
- ( Igen, három nagy maradt életben, többségében közepes és kisebb boltokkal, sajnos üzleti habitusukban nincsen semmi nemzeti, a külföldi láncokat próbálják követni, egyre több külföldi terméket hoznak be az országba ahelyett, hogy a hazai termelőket és gyártást támogatnák, ezért tudatosan nem nevezem meg őket!)

Reklámot csinálni nem szeretnék senkinek, de a Budapesten a Márvány utcában láttam egy nagyon pozitív kezdeményezést.

Végül, nagyon örülök annak, hogy egyre többen vagyunk, akik a hazai piac védelmében látjuk egymás segítésének és az összefogásnak lehetőségét, és úgy érzem, hogy még nem késő lépni ez ügyben, sőt, talán éppen most a legszükségesebb.

Ennek kapcsán fel szeretném ajánlani önmagam és néhány hasonló tapasztalattal rendelkező kollégám segítségét azoknak, akik tényleg komolyan gondolkodnak ebben a témakörben, és kérem más szakmabeliektől is hogy tegyék meg ugyanezt, ha úgy érzik, hogy meg kell tenniük.

(Olvasó)

*

Tisztelt Szerkesztők és Olvasók!

Érdeklődéssel olvastam cikküket a magyar élelmiszerek fogyasztásáról és szívesen tennék néhány kiegészítést ezzel kapcsolatban, bár attól félek, hogy nem sokan osztják majd véleményemet.

Csak a lényegesebb észrevételeket írnám le. Elsőként az önköltség alatti értékesítés szúrt szemet. Ez nem így van, és nem is a jelenleg érvényben lévő támogatásokkal függ össze. Érdemes utánanézni, hogy mennyi egy holland termelő négyzetméterenkénti termésátlaga és mennyi ugyanez Magyarországon. A különbség másfél-kétszeres, miközben a költségei nem másfél-kétszeresek. Azaz gazdaságosabban termel és ezáltal olcsóbban is tudja mindezt értékesíteni.

Egy multinál pedig természetes, hogy az olcsóbb ajánlatot fogadja el. És itt megjegyezném azt is, hogy a nagyobb magyar termelők is ugyanazokat a holland fajtákat és technológiát használják - azaz földet nem lát a növény -, így nem is fog különbözni adott időszakban sem az íze, sem a minősége. Egy multi áruházlánc nagy tételben vásárol, ha kell neki egy kamion paradicsom, azt egyforma csomagolásban és minőségben kéri.

Ma egy kamion egyforma árut Magyarországon kevesen - vagy egyáltalán nem - tudnak összerakni, olyan mint a tarka kutya. Három termelőtől négyféle áru. Sem fajtában, sem méretben, sem érettségi állapotban nem egyezik.

Volt szerencsém pár éve Párizsban végigjárni a nagybani piacot. Tele volt ősszel gyönyörű lengyel(!) paradicsommal. Ez hogy van? Hogy ott fenn, északon elő tud állítani egy ilyen árut és be is tör vele a franciák köztudottan igényes piacára? Mi meg sehol? Nem lehet, hogy a termelőkben IS keresendő a hiba?

És akkor még megjegyezném, hogy lehet az állami támogatások szűkösségére fogni a magyar kertészet helyzetét, de amíg nyugaton egy paraszt - nem pejoratív értelemben használva a szót - a bevételének a nagy részét visszaforgatta korszerűsítésre, fejlesztésre, addig a magyar termelők jó része a hetvenes évektől már két-három szintes családi házakat épített magának, a gyerekeinek is, nagy autót vett - és közben a mai napig ugyanabban a húsz-harmincéves termesztőberendezésben dolgozik, ugyanazzal a technológiával, semmi fejlődés, semmi új dolog átvétele.

Közben elhaladt mellettük a világ, de könnyebb másra ujjal mutogatni, mint beismerni mindezt. És még megemlíteném az értékesítési csatornák közül a szövetkezésben rejlő lehetőséget. Nem tudom, feltűnt-e bárkinek, hogy mondjuk ha francia karfiolt, spanyol görögdinnyét vagy olasz almát veszünk, ezek gyönyörű csomagolásban, egységes megjelenéssel kerülnek a pultokra. Most nem térnék ki arra, hogy Magyarországra milyen minőségű árut küldenek. Küldene ő szebbet is, de ha a vásárló számára mindössze az ár a lényeges, a minőség nem - akkor ilyet küld. Örülnek annak, hogy végre valahová eladhatják azt az árut, ami régebben vagy ipari felhasználásra került vagy megsemmisítésre. Visszatérve a csomagolásra: itt nem egy-egy termelőről van szó általában, hanem több száz, adott esetben több ezer termelő összefogásáról, szövetkezéséről. Közös beszerzés, közös értékesítés.

Magyarországon ez valahogy nem működik. A TÉSZ-ek nagy része úgy működik, mint egy holland kereskedőház, ha jobb áron meg tudja venni pl. a marokkói paprikát, akkor megveszi, átcímkézi magyarnak és úgy küldi be egy áruházláncba. A termelőknek - a saját tagjainak - pedig azt mondja, hogy bocs, nincs átvétel. A termelő pedig ugyanezt játssza. Hiába egyezett meg az átvevővel az előző nap, hogy adott áron adott mennyiséget leszállít, ha közben felment a piacon az ára, máris cigánykodni kezd és semmis a megegyezés. Nos, ez elképzelhetetlen egy francia vagy egy holland termelőnél. Ő sem örömmel szövetkezik, ám tudja - van annyi esze! -, hogy ez a túlélés egyetlen eszköze.

Egyelőre ennyit fűznék a magyar termékekkel kapcsolatos olvasói levelekhez, hozzátéve azt, hogy én lennék a legboldogabb, ha a magyar áruházakban jó minőségű magyar árukkal találkoznék.

Üdvözlettel,
Boris

*

Üdv, Kurucok!

Szerintem a bizonyítottan magyar tulajdonban lévő itt gyártott/termelt élelmiszert belföldön teljesen adómentessé kellene tenni.

Export eladás esetén viszont x%-al emelni az adót.

*

Kedves Szerkesztők, Olvasótársak!

Nagy örömünkre szolgál, hogy ébredeznek a mieink. Az olyan dolgok, mint a környezet – anyaföld, vizeink, levegőnk – védelme eddig a liberálisok programjához tartozott. Sokszor fehér hollónak éreztem magamat rendezvényeiken, ahol időnként részt vettem.

A mi oldalunkon viszont volt úgy, hogy megkaptuk az „ökobunkó” cimkét. Nem sértődtünk meg, mert ennek oka a nemtudásban, hiányos ismeretekben rejlik. Megint visszatérnék olaszországi tapasztalataimhoz. Ott gazdaságok százai vesznek részt egy „didaktikus gazdaságok”, valamint egy „nyitott gazdaságok” elnevezésű országos programban.

Az előbbi azt jelenti, hogy óvodások, iskolások néhány órás – néhány napos programban cselekvő résztvevői egy gazdaság /többnyire bio-/ tevékenységének, életének. Az utóbbi pedig országos körű program: május két hétvégéjén a nyitott gazdaságok várják az érdeklődőket látogatásra, egy kis beszélgetésre, kóstolásra.

Természetesen ezen kívül nagyon sok más hasznos rendezvény is van. Nálunk egyedül a Waldorf iskolák tananyagában szerepel hasonló program, a kilencedik osztályosok pedig tíz napot dolgoznak önkéntesen egy biogazdaságban napi öt-hat órát.

Mi gazdaságunkban többször fogadtuk a fenti iskolák tanulóit, de a szívünk vágya, hogy minden magyar gyermek számára kötelező, de legalább ajánlatos legyen ez a fajta ismeretszerzés. További nagyon hasznos kezdeményezés a lehetőség, melynek keretein belül a világ biogazdaságaiban /ahol van fogadókészség, természetesen/ önkéntes munkát végezni kosztért, kvártélyért/. Nagyon sok fiatal egy egész évet szán rá arra, hogy utazik a világban, közben néhány gazdaságban megállapodik néhány hétre, ismerkedvén az ott élőkkel, a tevékenységgel, természettel.

Jómagam is így kezdtem paraszti pályafutásomat tizenöt évvel ezelőtt, majd számtalan fiatalt /még családot, sőt, kutyát is/ fogadtunk saját gazdaságunkban. Végül nem restelltem – túl az ötödik x-en, nagymamaként, egy gazdaság tulajdonosaként – önkéntesnek jelentkezni, két olaszországi biogazdaságba.

A több mint másfél évtized tapasztalata felért számomra három egyetemmel. Miután eredetileg városi, /nem agrár!/ értelmiségiek vagyunk, úgy gondolom, sokkal hitelesebben tudunk közvetíteni, a híd szerepét betölteni a most /szándékosan, ebben az értelemben is/ kettészakított társadalomban.
Mert a szándékosság, az egymásra uszítás lépten-nyomon érzékelhető. Azt mondom, ne hagyjuk. A fenti néhány sorban néhány nagyszerű példát ismertettem, melyekből kiindulva mi is találhatnánk megoldást a cikksorozatban felmerült visszásságok orvoslására.

Mindenkit együttgondolkodásra és a saját posztján aktív cselekvésre buzdítva egy tanyalakó olvasó, aki sajtműves biogazda

U.I.: A téma iránt érdeklődők olvashatnak a témában cikkeket illetve ízelítőt kaphatnak hétköznapi kisebb-nagyobb harcainkból a www.kecsketanya.hu-n.

Tisztelt Mindenki!

Nagy örömmel olvasgatom a témával kapcsolatos hozzászólásokat, és pár gondolat erejéig én is csatlakoznék.

Barátaimmal való beszélgetéseink során többször is eljutottunk addig a gondolatig, hogy alapvető probléma az, hogy ha betérünk bármelyik üzletbe vásárolni, fogalmunk sincs, melyik terméket állították elő magyar termelők, magyar tulajdonú cégek. Vannak persze különböző védjegyek, melyek vagy igazak, vagy nem...

Azért mondom ezt, mert alaposabban utánajárva kiderült egy-két ilyen termékről, hogy nem magyar cég állította elő. Nálamnál sokkal jobban hozzáértő szakemberek mondják, hogy a magyar gazdaság egyik alapvető problémája, hogy a hazánkba beengedett multiknak adott adókedvezmények és különböző támogatások segítségével megerősödve egyre nagyobb teret hódítanak, és mindinkább kiszorítják ezen kedvezményekben nem részesülő magyar vállalkozókat a piacról.

Ezenfelül óriási teher a gazdaságnak, hogy az exporttermelés több mint 80% -át adják a külföldi cégek! Végül elkezdtünk elméleti síkon megoldásokat találni, hogy mi módon lehetne segíteni a magyar vállalkozókat.

Első lépésként mindenképp a vásárlókkal kellene megismertetni azokat a termékeket, amelyek megfelelnek az általunk felállított magyar termék kritériumainak. Sok-sok munkával, egy egészen működőképesnek látszó rendszert körvonalaztunk meg. Sajnos idő és energia hiányában elakadtunk, de én mindenképp látok benne fantáziát! Ha esetleg valakinek lenne ideje, ereje és ötlete, szívesen átadnám az eddig elkészült anyagot, és továbbra is tevékenyen részt vállalnék benne!

Úgy gondolom, kellene egy-két gazdasági szakember, pszichológus, marketinges, és sok-sok aktivista. A KSH adatai szerint a hétköznapi, élelmiszer jellegű bevásárlások értéke éves lebontásban 1617 milliárd Ft!

Ha ennek a vásárlóerőnek csak az egy százalékát tudjuk irányíthatóvá tenni, az is 16,17 milliárd FT! Ha ennyivel több bevétel jut el a magyar termelőkhöz, akkor úgy gondolom, már megérte belevágni! S ami még nagyon-nagyon lényeges: vitába szállt velem a témával kapcsolatban valaki, így érvelve: nekem teljesen mindegy, hogy az általam megvásárolt termék hasznából egy német, vagy egy magyar vesz magának új autót.

ÓRIÁSI tévedés! Hiszen ha magyar termelő veszi azt az autót, akkor ő itt náluk adózik utána, itt vásárol hozzá alkatrészt, idehaza javíttatja, stb. Így végeredményben az adója, és minden az autójával kapcsolatos kiadása itt marad az országban minket gazdagít!!!! Ez a nem mindegy! (Ennél az egy vonatkozásnál sem, s hol van még a többi...)

Szebb Jövőt! Zsolti

*

Üdv, Kurucok!

A "Magyar gyomorba magyar ételt!" című levél olvasói kommentárjaiban olvastam a következő bicskanyitogató sort: "Egy multi áruházlánc nagy tételben vásárol, ha kell neki egy kamion paradicsom, azt egyforma csomagolásban és minőségben kéri."

Valóban, 35 tonna sz@rt meg is vesznek, de azt jó olcsón, hagy örüljön a parasztja.

Inkább lenne tarkabarka, vegyesebb kínálat, de minőségi, nem ehetetlen műanyagízű valami. Csak ennyit akartam, köszönöm.

Üdv.: Székely Gábor

*

Tisztelt Uraim!

Hatalmas visszhangja van a cikknek, látszik a levelekből, hogy nagy indulatokat kavart fel. Nyugdíjas közgazdász szüleim az alábbi kiegészítést tették.

Magyarországon azért "zabálják" a külföldi agrártermékeket a kiváló minőségű hazai helyett, mert:

a./ a hazaáruló kormányok jóvoltából a külföldi bevásárlóközpontok (=multik) adómentessége és/vagy jelentős adókedvezménye lehetővé teszi, hogy olcsón árusítsák termékeiket. Ráadásul már vám sem terheli a francia, olasz, német, angol, holland termékeket.

b./ a francia, olasz, német agrárium zömmel NEMZETI tulajdonban van, az erre épülő feldolgozás és értékesítés szintúgy! Állami támogatást kapnak a gazdálkodók!

c./ továbbá a honi vásárlóerő NINCS ELNYOMORÍTVA, az ipart, feldolgozóipart nem leépítették, hanem folyamatosan fejlesztik.

d./ az adózás mértékével, rendjével megoldást nyert, hogy a helyben előállított termékek ára biztonsággal magasabb, mint ha az említett országokból, külföldről érkezik.

e./ nálunk a felnőtt, munkaképes korú lakosság ~ 40%-a számára egyszerűen nincs munkahely, nem rendelkezik bevétellel.

f./A foglalkoztatottak jelentős hányada havi 80 - 120 000 Ft-on vagy segélyen (most nem a cigány-hányadra gondolok) tengődik. A nyugdíjasok zöme a minimálbérhez közeli nyugdíjból vegetál. Csoda-e, ha rá van kényszerülve, az egészséges, jóízű, jó minőségű magyar termékek helyett a különféle multik legócskább, de olcsó szemetére???

Összefügg ez, uraim! Amíg hazaárulók "vezetik" az országot, addig csodára ne várjunk!

Tisztelettel : olvasó

Tisztelt Szerkesztőség!

A magyar termékek védelméért felszólaló olvasói levéllel kapcsolatban szeretnék leírni egy-két dolgot.

Helyénvalónak tartom, hogy erre felhívjuk a figyelmet, mert szépen lassan (sőt inkább egyre gyorsabban) tönkremegy a magyar mezőgazdaság.

A probléma a dologgal azonban az, hogy nagyon sokan - akárhogy is szeretnék - nem engedhetik meg maguknak a magyar terméket magas ára miatt. A gazda viszont nem tudja olcsóbban adni. Támogatást nem kapnak. Szégyen.

Ide kapcsolódóan szeretném még elmondani, hogy most újra drágulni fog a kenyér, illetve minden egyéb, amiben búza, kukorica van. (Ez ugye mindig így van, mindig minden drágul, ebben semmi újdonság.) A csavar azonban a dologban: a miért. Az idei évben az a gazda jár jól, aki búzát és/vagy kukoricát termel, ugyanis a bioetanol-gyárak igen magas áron vásárolják fel ezen terményeket. Azonban ha a magyar malmok szempontjából nézzük a dolgot, már nem olyan kedvező a helyzet. Hát hülye lenne a termelő a malomnak olcsóbban adni a terményt, mint a bioetanol-gyárnak, a magas árat viszont vagy kifizeti érte a malom, vagy külföldről vásárol (nem mellesleg rosszabb minőségű) búzát. Mindenféleképpen emeli az árat, ha itthoni gazdáktól vásárol, akkor azért, mert neki is többe került az alapanyag, ha meg importál, akkor a szállítási és egyéb költségei is magasabbak, és így is emelni fogja a liszt árát.

Nem tudom, mi lehet a megoldás ebben a helyzetben, de jó lenne, ha nem csak minket, "kisembereket" foglalkoztatna ez a kérdés, hanem a kormányt is. De erre sajnos nem sok esélyt látok.

Talán megoldást jelentene, ha a magyar vállalkozók alapítanának bioetanol-gyárat, és akkor legalább a magyar gazdaságot erősítené. Habár ez sem teljes megoldás, de továbbfejlesztve akár működőképes is lehetne.

Egyébként nem csak a növénytermesztés van katasztrofális helyzetben, az állattartás is haldoklik.

Egy makói olvasó

Tisztelt Kuruc!

A „magyar gyomorba magyar ételt!” c. cikkhez szólnék hozzászólni egy működő példával.

Mi városban élünk, tehát növénytermesztéssel nem tudnánk foglalkozni a panelben, ellenben úgy 6 éve öten (5 baráti család) bérbe vettünk egy a városkörnyéki településen lévő 600 négyszögöles kiskertet un. feles művelésbe. Ami azt jelenti, hogy amit ott termelünk, saját munkánkkal, annak a fele a tulajdonost illeti bérleti díj fejében.

Az öt családban jelenleg 8 nyugdíjas van közvetlen rokonsági fokban, például a saját apám.

A képlet egyszerű: vannak olyan időszakos munkák, melyek nehezebb fizikai munkát igényelnek. Ezeket adott időpontokban, hétvégeken végezzük úgy, hogy összejön a csapat – öreg, fiatal, gyerek, mindenki – és pillanatok alatt elvégezzük azokat a munkákat, amelyeket az idősebbek nem tudnának.
Közben persze bográcsozás, eszem-iszom, jó hangulat.

Innentől kezdve a termelés már csak könnyebb munkákból áll: locsolás, kisebb kapálás, rendtartás stb., amit az idősebbek könnyedén el tudnak végezni. Ráadásul a nyugdíjasoknak is egyfajta időtöltést, kikapcsolódást jelent.

A megtermelt javakat aztán egyenlően osztjuk egymás között.

Az eredmény: az utóbbi 5 évben semmilyen zöldséget, gyümölcsöt nem kellett a családoknak megvásárolni. (Kivéve: banán, narancs.)

Ez a családi kasszában évente több százezres megtakarítást jelent, úgy, hogy tudjuk, mit eszünk.
A dolog most már odáig jutott, hogy jövőre megvásároljuk ezt a földet és bekerülnek a kisebb fóliasátrak is.

Az idén már elkezdtünk csirkét, kacsát tartani, ez majd újabb százezres nagyságrendű megtakarítás lesz.
Ez a példa szerintem követhető, nem túl bonyolult, csak szét kell nézni a környéken.

Üdv:
Somlyay Nándor – Debrecen

Reagálnék a kedves makói Olvasótárs levelére: Tisztelt Szerkesztők, Olvasók!

Az üzemanyag élelmiszer-alapanyagból / gabonákból/ való előállítása az első perctől kezdve bizonyos körök irreális ideája Földünk egészének további lerablására.

A gondolat az anyagmegmaradás törvényének teljesen ellentmond. Mára már a szakemberek is kiszámították, hogy az Unió szükségletének még húsz százalékát sem lehetne előállítani, még akkor sem, ha az összes élelmiszertermelő területet a járművek meghajtására szolgáló üzemanyag-termelésre használnánk.

További jóvátehetetlen károkat okozna az a vegyszermennyiség, amit most már bátran szórnának a földekre, mondván, nem emberi táplálékba kerül. Bátran használnák a génmódosított vetőmagokat is hasonló indokkal. Itt szeretném megemlíteni azt a nagyon káros tendenciát is, hogy erdőink faanyagának tetemes részét átalakított erőművekben égetik el energiatermelés céljából.

Az erdőkben termelődő hulladék /gallyak, lombozat, korhadékok/ a mezőgazdasági termékek ballasztja /kukoricaszár, szalma stb./ legfontosabb szerepét ott a helyszínen tudja betölteni. Ijesztően romlik a magyar talajok állapota, csökken az életet teremtő, megtartó humusz.

Akármennyire is nem tetszik nekünk, az egyetlen, amit tehetünk súlyos következmények nélkül, az az energiával való takarékoskodás. A helyi munkahelyteremtés, a helyi termékek fogyasztása mind ezt a célt szolgálja. A végső megoldás pedig a most még anyagi érdekek miatt visszatartott új energiák közkinccsé tétele. A bioetanolt mindig az élet kárára gyártják, mert a szerves anyagokat kivonják a nagy körforgásból.
A gyökeres megoldást máshol kell keresni. Ami észrevételét illeti az állattenyésztést illetőleg, teljesen igaza van. A nem iparszerű állattartás likvidálására való törekvés országunkban a középkori boszorkányüldözéshez hasonló. A korlátozások, szabályozások teljesen ellehetetlenítik az állatságos állattartást. Csak egy momentum, ami nem hagy kétséget efelől: megyénkben szinte egyedül vagyunk, akik a sonkának, kolbásznak való disznókat trichinellózisra megvizsgáltatjuk. /Ez egy olyan kórokozó, amely hazánkban is előfordul, elsősorban a szabad tartású állatokban jelenhet meg, de pl. patkány közvetítésével akár az ólban tartott disznó is hordozójává válhat, embernél pedig akár halált is okozhat./
Nos, négy éve még 600.- Ft-ot fizettünk állatonként, ez két éve a duplájára emelkedett, az idei számlán viszont már 6000.- /hatezer!!/ Ft volt a vizsgálati díj. Rövid számolás: egy százhúsz kg-os állatból kapunk kb. 50-60 kg húst, tehát csak ez az egy vizsgálat száz Ft-tal növeli a bekerülési költséget. Az esetleges betegség kezelése, ha egyáltalán időben rájönnek, milliókat tehet ki.

Üldözési mániám ismételten azt súgja, hogy így akarnak véget vetni a házi vágásoknak. Sok falu városnak képzelve magát egyenesen kitiltotta belterületéről az állatokat, mondván: büdösek, hangosak. Bármely részkérdést is említjük, a megoldás kulcsa az egyénnél, a családnál, a helyi közösségeknél van, ők a folyamatok kárvallottjai, rövid és hosszú távon egyaránt ők szenvedik el a tájat térképnek és potenciális befektetésnek, a benne élő embereket sakkbábuként mobilizálható munkaerőnek és extraprofitjukat megtermelő vásárlóerőnek tekintő újgyarmatosítók terjeszkedését.

Nagyon nagy szükség lenne a témát érintő oktatásra, népfőiskolákra, önképzésre, az olyan nagyszerű magyar emberek életművének megismerésére, mint Balogh János professzor, aki Kertmagyarországot álmodott a Kárpát-medencébe.

Sajtműves biogazda a tanyáról

Való igaz, hogy a magyar mezőgazdaság termékei drágábbak. De nem csak attól drágábbak, mert a termelőjüket nem támogatta a saját államuk. Legfeljebb ez is belekerül az árba. A jól hangzó hatékony termesztést kellene jobban boncolgatni.

A hatékony termelés mögött egyrészt nagyobb vegyszer-felhasználás áll (gyomirtószerek, rovar- és gombaölő szerek, műtrágya). Másrészt a génmanipulációval ellenállóbbá tett növényfajták alkalmazásával tovább növelhetők a termésátlagok. De ezek a módszerek jobbára a mennyiséget és a küllemet érintik. Az élelmiszer lényege a tartalmában van. Az viszont kevéssé látható.

Le kellene számolni azzal az illúzióval, hogy azonos területen termelt kétszer annyi termés ugyanolyan tartalommal bír, mint az ,,elavult” módszerekkel termelt árú.

A növény fejlődéséhez elegendő hely, napfény, víz, természetes tápanyag kell. Ezekből például Hollandiában csak a víz van meg. Hollandia mint egy nagy népsűrűségű ország legfeljebb csak saját magát láthatná el jó minőségű élelmiszerrel, ha nem használhatna fel sem vegyszert, sem más trükköt a ,,hatékony” mezőgazdasági termeléséhez.

Hasonló a helyzet, mint az állattartás körül. Angliában nem tudnak olyan minőségű marhahúst előállítani, mint nálunk, ahol még sokan legeltetik a marhákat, és a takarmányuk is inkább mondható természetesnek, mint ott, ahol a megfelelő takarmányt sem tudják megtermelni, mert nincs hely. (Etették az angolok egy ideig a növényevő marhákat hússal is, amíg nem kellett millió számra leölniük a fertőzött marhákat.)

Inkább vegyük a hazait kicsit drágábban, és kevesebbet, ha drágább. De az akkor is az, amit úgy-ahogy még szeret a magyar gyomor. Mert azért is mi is ,,fejlődtünk”, és ötven éve még sok minden más volt. De olcsó külföldi szeméttel nem érdemes kezdeni. Az árkülönbözetet az orvosnál vagy patikában úgy is ki kell fizetni.

Inkább tegyen szert, aki tud, gazda ismerősre, és onnan szerezze be a konyhába valót. Akkor kiesik a kereskedő haszna. Azt a fogyasztó és a termelő egymás között eloszthatja.

További lehetőség az lenne, hogy a külföldi mezőgazdasági termékeket (kivéve azokat, amelyek nem termelhetők meg Magyarországon) bojkottálni kell. Mindenki maga-maga. Aztán ha a Tescók nyakában rohad az import árú, majd csak megkörnyékezik a magyar termelőt is. Ehhez azonban a magyar termelők összefogása is kellene, hogy ne lehessen külön-külön megvenni őket.

Azt kellene venni, ami garantáltan magyar árú. Jól felismerhető emblémával vagy csomagolással.

Hogy a magyar gazdák ne csak rabjai legyenek a magyar földnek!

Tán még nem késő minél többcsaládi gazdaság, farm megalakítása és megerősödésének támogatása.

Ez azért is jó lenne, mert egy-egy rosszul sikerült év után a családi gazdaság nem igényel annyi támogatást, mint egy központosított rendszer. "Könnyebben" átvészeli egy ilyen gazda az ínséges esztendőket. Akinek, mint elődeinek mindig három részre kell osztani a termést. Egy rész a kamráé, egy rész a pillanatnyi megélhetésé, egy rész a következő évé. Ám a családi gazdaságok kialakításának legfőbb akadályai nálunk a súlyos tőkehiány, ill. a meglévő erőforrások rossz kihasználása, a nem szakszerű döntések, beavatkozások az állam részéről. Továbbá az igazi termelési és értékesítési szövetkezetek megalakításától való ódzkodás, és az agrárértelmiség tudásának kevéske kihasználása. Ide sorolható még a feldolgozóipar káros koncentrálása, monopolizálása. Pl. malmok, tej- és húsfeldolgozó üzemek, pékségek stb. Talán csak nem azért, hogy a vidék mindig is függő legyen?! Hiszen ha helyben, tájjellegű ízekkel fűszerezve dolgoznák fel a terményeket kis üzemekben, akkor az állam és a multik mindenhatósága csökkenne! Netán akkora ellátási gondok sem jelentkeznének szélsőséges időjárási és katasztrófahelyzetekben.

Sajnos ma már nyilvánvaló, hogy a kárpótlásban visszakapott földek nagy részén gazdáink nem tudnak versenyképesen termelni. Főleg az intenzív termelés tőkeigénye miatt.. Ebben pedig a gazdálkodni akarók rajtuk kívülálló okok miatt híján vannak s lesznek mindaddig, amíg csak éldegélni, de nem megélni lehet a földből. Ám erre ebben a protekcionista piacokkal teli világban önerőből, állami segítség nélkül nemcsak a magyar gazda képtelen! Létezik hát megoldás? Erre kívánok néhány, remélhetőleg nem kivihetetlen elképzeléssel szolgálni.

Mivel a magyar gazda eddig nagyon is érthető, de újabban alig érthető okokból nem akar szövetkezni, ezért pótolandó annak a Lajtától nyugatra tapasztalható előnyeit, az államnak kellene egyfajta központokat, úgynevezett AGROCENTRUM-okat létrehozni. Ezek fontosabb termőhelyeken, az adott tájegységnek leginkább megfelelő profilú, nagyobb vidéki központok lennének. Ide, az AGROCENTRUM-ba különféle szolgáltatásokat kell telepíteni, melyeket az egyéni gazdálkodó bizonyos méltányos térítésért igénybe vehetne.

A szolgáltatások az alábbiak lehetnének:
- piackutató és kereskedelmi tanácsadó szolgálat
- pénzügyi tanácsadó szolgálat
- terményfedezeti garancia és biztosítási szolgálat
- termeltető és termelési tanácsadó szolgálat
- gépkölcsönöztető és -javíttató szolgálat
- támogatott üzemanyag és energetikai szolgálat

S hogy működne a rendszer? Tehát bemegy a sokat tapasztalt, de tőke nélküli magyar földtulajdonos a fent említett intézménybe. Ott elmondja, mekkora, milyen termőhelyi adottságokkal rendelkező földje van. Javaslatot tesznek neki a piackutató és kereskedelmi szolgálat szakemberei arra, hogy várhatóan mire lesz kereslet, mire alkalmas a területe, mivel foglalkozzon. Egyúttal szerződést is kötnek vele a várható termésre. A gazda átmegy a termeltető és termelési tanácsadó szolgálathoz, ahol elmondja, mire kötött szerződést. Itt agronómustól, növényvédő szakemberektől, stb. kérhet és kap szakszerű tanácsot a haszonnövények gondozásáról, termesztéséről. Megveheti az ajánlott vetőmagokat és növényvédő szereket, eszközöket.

Mivel gépei sincsenek mind meg, ezért itt bérelhet azt is, akár vezetővel együtt a gépkölcsönző és javíttató szolgálattól. A gépbe helyben kap kedvezményes üzemanyagot is az energetikai szolgálaton keresztül. Ha elromlana a bérelt vagy a saját gépe, megjavíttathatja, felújíttathatja, hiszen jó karbantartó szakemberek és műhely áll rendelkezésére. Ha nincs elég pénze, akkor helyben hitelt intézhet a pénzügyi szolgálatnál. Netán elzálogosíthatja várható termésének egy részét a terményfedezeti garancia és biztosítási szolgálat segítségével. Ha biztonságot akar magának, akkor szintén itt köthet kár és pénzügyi biztosítást, stb.
S ha az egész jól funkcionál, gazdánk egyre gazdagabb lesz. Ezért egyes szolgálatoktól egyre kevesebbet vesz bérbe, hiszen lesz sajátja. Így a központ bizonyos szolgáltatásai elsorvadnak. Amire pedig továbbra is igényt tartana, azt hasonszőrű társaival már maga finanszírozná, állami segédlet nélkül.

Igen ám, de ismerve a jelenlegi helyzetet, bármennyire is jól működne a piackutató és kereskedelmi szolgálat, gyakran keletkezhetne, mint ahogy keletkezik néha ma is, terményfelesleg. Itt megint csak az államnak kellene beavatkozni. Mégpedig egy úgynevezett BIOMASSZA programmal.

Tudvalevő, hogy civilizált világunk alapja az energia, amelyből egyre kevesebb van. Ezért a megújuló energiaforrásoknak döntő szerepük lesz. Csak az az ország lesz a jövőben életképes, amelyik olcsó környezetbarát energiával rendelkezik. Ha úgy állít elő bármit, hogy utána is tiszta földje, vize, levegője marad. Ha szemléletünk megváltozna és a körülöttünk levő növényzetet úgy tekintenénk, mint megújuló energiaforrást, akkor mi magyarok részben önellátóak lehetnénk. Hisz már most is megannyi kísérlet és ötlet található világszerte. Ha az ország a parlagföldeken a képzetlen munkanélküliekkel így termeltetné meg az energiaszükségletének egy részét, akkor azoknak még megélhetési biztonságot is adna. Persze, ehhez meg kellene győzni az energialobbit s legyőzni az olajmaffiát.

Jól tudom, sok az utópisztikus elem az elképzelésekben, de a szándék, a kiútkeresés a fontos. Netán külföldi tőke bevonásával, állami segédlettel, de magyar földön, magyar gazdával!!!

2001. szeptember 07.
Hunnia