Tisztelt Del Medico Imre Úr!
Az alábbiakban az Ön „Antiszemitizmus” című levelére szeretnék reagálni, amely a 168 Óra 2008. 17. számában jelent meg, a Standeisky Évával készült interjú kapcsán. Bár jelen levél címzettje Ön, de az egész bal-liberális oldalnak szól.
Levelem logikája sajnos azt kívánja, hogy az Ön inkriminált írásának sorrendjét megváltoztassam, amikor abból idézek.
„Úgy vélem, alapvető ok az 1945-ben végbement társadalmi változás. Addig a zsidóság előtt bizonyos pályák zárva voltak. (Még ha voltak is ritka kivételek.)
Államhatalmi, honvédségi és a rendőrségi hivatásos tiszti pozíciókat, megyei közigazgatásban állást zsidó nemigen töltött be. (Ezen a tényen nem változtat az, hogy Hazai Samu, Szterényi József, Teleszky János és Vázsonyi Vilmos miniszterek voltak.)
1945-ig a fővárosi, vidéki, falusi ember nem találkozott hatóságot, hatalmat képviselő zsidó szolgabírával, jegyzővel, csendőrtiszttel, minisztériumi vagy megyeházi tisztviselővel.”
Államhatalmi, honvédségi és a rendőrségi hivatásos tiszti pozíciókat, megyei közigazgatásban állást zsidó nemigen töltött be. (Ezen a tényen nem változtat az, hogy Hazai Samu, Szterényi József, Teleszky János és Vázsonyi Vilmos miniszterek voltak.)
1945-ig a fővárosi, vidéki, falusi ember nem találkozott hatóságot, hatalmat képviselő zsidó szolgabírával, jegyzővel, csendőrtiszttel, minisztériumi vagy megyeházi tisztviselővel.”
Hála Istennek! Ugyanis tény, hogy a zsidók kitűnő kereskedők, bankárok, általában minden olyan tevékenységhez van affinitásuk, ami a pénzzel kapcsolatos. Azonban nem véletlen, hogy a közigazgatási-államhatalmi pálya épp előttük (és nem más, Magyarországon fellelhető nációk, pl. tótok, rácok, svábok előtt) voltak zárva. A XIX. századi feudális hatalom, majd rövid, de országépítő regnálása során Horthy Miklós is világosan felismerte, hogy amint (a korrektség kedvéért teszem ide a jelzőt: judaista-cionista, magukat vallási és faji alapon felsőbbrendűnek tartó) zsidók kerülnek a politika közelébe, ők gátlástalanul törtetve fordítják megszerzett közigazgatási, gazdasági pozícióikat saját javukra.
„Az antiszemitizmus 1945 utáni megerősödésének van egy másik nyomós oka is. Mivel, ha kevesen is, de voltak, akik a munkaszolgálatból, a deportálásból, a gettóból visszatértek, és emiatt a tőlük elorzott javakat nem lehetett megtartani. És nem lehetett megtartani az „aladári” pozíciókat sem. Továbbá számot kellett adni olyan cselekményekért, amelyek még „az akkori törvények” mellett is büntetendők voltak.”
Tisztelt Del Medico Úr! A deportálásból hazatérő zsidók nagy valószínűséggel inkább részvétet és sajnálatot ébresztettek a nemzsidó lakosságban a II. világháború után. Másrészt, a háború az egész országot megviselte és tönkretette, tekintet nélkül a faji és vallási hovatartozásra.
„Vajon mi az oka annak, hogy a holokauszt ellenére is van antiszemitizmus? Sőt – megítélésem szerint – olykor nagyobb mértékben, mint volt 1944 előtt.”
Nos, erre a kérdésre igen könnyű és egyszerű a válasz: Magyarországon azért van ellenérzés egyes zsidó csoportokkal (és nem az összes magyarországi zsidó emberrel) szemben a nemzeti radikális gondolkodású magyarok részéről (saját magamat is közéjük sorolom), mert ezek a cionista-judaista, gyakran szabadkőműves irányítás alatt álló csoportok a nagypolitikával szorosan összefonódva, gátlástalanul zsákmányolják ki Magyarországot, folytatnak gazdasági, ideológiai gyarmatosítást hazánkban; és ráadásul, ha valaki ezt szóvá meri tenni, vagy horribile dictu tiltakozik ez ellen, akkor a fent definiált cionista csoportok azonnal nácizni, fasisztázni kezdenek a kezükben levő médiacsatornák segítségével.
Tisztelt Del Medico Úr és mérsékelten tisztelt Magyarországi Liberális Oldal!
Magyarországon egyelőre nincs antiszemitizmus; de ha a cionista gyarmatosítók tovább folytatják magyarellenes tevékenységüket, ha hazánkban tovább szaporodik a Mossad ügynökeinek száma, és a liberális oldal cinikusan szőnyeg alá söpri a cigánykérdést, a nemzeti radikális gondolkodású igaz hazafiakat pedig fasisztának merik nevezni, akkor biztosak lehetnek benne, hogy lesz antiszemitzmus!
Münzberg Mihály
Nyíregyháza
2008. április 30.
Nyíregyháza
2008. április 30.





