Olvasónk újabb elemzése, ezúttal a hazai politikusfajtáról
2008-05-05. 14:16

Igen, abból vannak

Egy lényegi eltérés a politikus és a közönséges ember között: az úgynevezett gerinc a politikusból vagy teljesen hiányzik, vagy csak erősen csökevényes formában lelhető fel. Kis számban tudunk olyan politikusokról, akik felnőttkorukban is teljes és ép gerinccel rendelkeztek, de róluk csak múlt időben beszélhetünk, mivel őket aktív politikusi pályafutásuknak többnyire az elején likvidálni szokták. A gerinctelenség azonban nem öncélú tulajdonság esetükben (amiként a Természetben semmi sem az): a politikus a gerinc hiánya miatt meglehetősen „képlékeny”, s mivel ebből következően amorf, bármilyen alakot képes magára ölteni, így könnyedén be tud férkőzni az egyszerű emberek mindennapjaiba, nagy hatásfokkal mételyezve meg azok lelkét és életét. (Szerk. megj.: Kivétel erősíti a szabályt, akinek nem inge, ne vegye magára, a közülünk valók pedig (azaz "a jelenlévők"), mint mindig, kivételek.)

Kapcsolódó: Olvasónk groteszkje a birkánál is béketűrőbb fajtáról: a magyarról

A politikus

Nem túl elterjedt alfaja a Homo Sapiensnek, mégis a Föld valamennyi országában található belőle pár száz vagy ezer példány (különösképpen nálunk). A Homo Politicus voltaképpen gyűjtőnév: az országok élén álló, az ország irányítását és a társadalom mindennapi életét „szabályozó” szakmákban „dolgozókat” (a közemberek fogalomtárában: semmittevő, léhűtő, dumaláda, fehérgalléros bűnöző, nagyon magas órabéreseket) nevezzük együttesen politikusnak.

Testük felépítése, megjelenésük a felületes szemlélő számára megegyezik a többi emberével, alaposabb megfigyelésük azonban több, csak rájuk jellemző érdekességre deríthet fényt. Elsőként ruházatukban térnek el a hétköznapok emberétől: a legjobb szabóknál, méregdrága anyagokból a legutóbbi divat szerint készített öltönyökben pompáznak, szerénynek látszó, ám vagyont érő ékszereket, kiegészítőket viselnek.

Az úgynevezett választási kampányokon azonban, amikor gyakori elfoglaltságukká válik nép közt való elvegyülés, jelmezkölcsönzőkből hozatott egyszerűbb, az átlagos emberek által naponta hordott ruhákat öltenek magukra, ezzel mintegy szimbolizálva azt, hogy ők is csak egyszerű polgárai a honnak, és éppen úgy élnek, mint bárki más. (Itt meg kell jegyeznünk, hogy ez az álcázási mód felettébb hatásos: a választási időszakban választópolgárrá átminősült köznapi halandók el is hiszik nekik az ún. választási korteshadjáratokkor előadott felnőtteknek szóló meséiket – például azt, hogy ők a mindennapjaikban is ilyen szerényen élnek, de a másik oldalhoz tartozó politikusok bezzeg százmilliókba kerülő ruhákat, órákat és egyebeket hordanak magukon. Ez természetesen a másik oldal politikusaira is igaz.)

Van egy dolog, melynek alapján jól meg lehet különböztetni két alfajukat: a szín. Tudniillik elkülöníthető egyszínű és többszínű (egyes kutatók elnevezése szerint színváltó vagy kaméleon) altípusuk. Az egyszínűekről annyit érdemes tudni, hogy a politikai életnek vagy a jobb vagy a bal oldalán állnak (pályájuk kezdetétől fogva), és színük felveszi az adott oldal közmegegyezéssel választott színét (mely a baloldaliak esetében általában piros – vagy annak valamelyik árnyalata –, míg a jobboldal esetében a narancssárgától a zöldig szinte bármely szín megtalálható -). A téma szakértői szerint az egyszínűek vannak kevesebben. Ennél jóval nagyobb létszámú a kaméleon típusúak tábora, akik a pillanatnyi politikai szelek irányának változásait követve hol a jobb-, hol pedig a baloldalon tűnnek fel, természetesen a színük is ennek megfelelően változik.

Ami a politikusok vizsgálatában gyakorlott szemnek rögtön feltűnik: az arcuknak nevezett testrészüket borító bőr vastagsága, amely merő paradoxonként vékonynak látszik(!), ám az állatvilág vastagbőrűeknek nevezett – esztelen vadászatuk miatt sajnos kihalófélben levő – fajai boldogok lennének, ha csak feleannyira vastag lenne a bőrük, mint amilyen a politikusoké. (Tudniillik ha így lenne, talán csak egy interkontinentális, nukleáris robbanófejjel ellátott rakéta tudna aprócska karcolásokat okozni bőrük felszínén.) Ez a vastag bőr a politikust a legádázabb ellenzéki és egyéb támadásokkal szemben teljes mértékben képes megvédeni, mivel felépítésénél fogva egyszerűen minden lepattog róla.

Van még egy lényegi eltérés a politikus és a közönséges ember között: az úgynevezett gerinc a politikusból vagy teljesen hiányzik, vagy csak erősen csökevényes formában lelhető fel. Az előbbi esetben a gerinc hiánya már születéskor kimutatható volt (ezért tippeltek ez esetben a politikusjelölt-palánták szülei úgy, hogy gyermekük vagy hétpróbás gazember lesz, vagy – ha kellő szorgalommal képzi magát – politikus), az utóbbi (jóval ritkább) esetben viszont születéskor még nagyon alapos vizsgálattal kimutatható volt ugyan valamiféle gerincoszlop, ez azonban a későbbiek folyamán visszafejlődött. Kis számban tudunk olyan politikusokról, akik felnőttkorukban is teljes és ép gerinccel rendelkeztek, de róluk csak múlt időben beszélhetünk, mivel őket aktív politikusi pályafutásuknak többnyire az elején likvidálni szokták. A gerinctelenség azonban nem öncélú tulajdonság esetükben (amiként a Természetben semmi sem az): a politikus a gerinc hiánya miatt meglehetősen „képlékeny”, s mivel ebből következően amorf, bármilyen alakot képes magára ölteni, így könnyedén be tud férkőzni az egyszerű emberek mindennapjaiba, nagy hatásfokkal mételyezve meg azok lelkét és életét.

Táplálkozási szokásait alig ismerjük. Megfigyelők szerint általában megegyezik a közönséges emberével, talán csak annyival tér el attól, hogy megfizethetetlennek tartott alapanyagokból készített ételeket, italokat és egyebeket is fogyaszt (hogy miket, azt kinek-kinek a fantáziájára bízzuk).

Előfordulása: Választások közötti időszakokban leggyakrabban az úgynevezett parlamentben, valamint különféle politikai- és pártrendezvényeken, estélyeken, fogadásokon és „munkaétkezéseken” lelhető fel. Ilyenkor a nép közötti megjelenése rendkívül ritkának mondható. Ellenben a választásokat közvetlenül megelőző pár hét alatt szinte minden napját az egyszerű emberek között tölti.

Szaporodásáról nem sokat tudunk. Vannak ugyan olyan vélemények, melyek szerint a politikus szaporodása megegyezik a köznapi emberével, ám ez az elmélet több ponton vitatható. A téma kutatói nagyrészt megegyeznek abban, hogy a politikus biológiai fejlődésének kezdetén embernek indul, azután (még nem tudni, minek köszönhetően) valamiféle változások indulnak meg a szervezetében, mely folyamatok végén megjelenik a politikus mint önálló faj egyede.

Tulajdonságairól

Általánosságban elmondható, hogy a leginkább jellemző rá az igazmondás kerülése (köznapibb kifejezéssel: a folyékony hazudozás), illetőleg a mellébeszélés. A hazugság annyira része az életének, és olyan magas fokon képes azt művelni, hogy ha valamely – egyébiránt szerfölött ritka – esetben véletlenül mégis igazat találna mondani, azt ő maga sem hinné el. Miközben egyfolytában lódít, a szeme sem rebben, oly átéléssel füllent, amilyen talán csak a legnagyobb színészeknél figyelhető meg – a színész és a politikus közt e vonatkozásban csak annyi a különbség, hogy a színésznek hivatása, hogy olyat is mond, amivel nem ért egyet, míg a politikusnak ez életformája, lételeme.

A mellébeszélésnek is nagy mestere minden politikus. Legyen bármilyen egyszerű és egyértelmű a feltett kérdés, képes úgy válaszolni, hogy azonnal másról beszél, ám a hallgató csak a válasz végén döbben rá arra, hogy már megint sok mindent hallott – ám választ a kérdésére nem.

Fajtársaihoz való viszonya igen érdekes és összetett dolog. Az egyszínűek többé-kevésbé jól elvannak egymással, legfeljebb apróbb konfliktusok zavarhatják meg együttlétüket, ám a más színű politikustársaikkal kifejezetten rossz a viszonyuk (ez alól természetesen kivételt képez a kaméleon-típusú politikus, aki egyszerre van jó és rossz viszonyban bármely színű politikussal). Ez a rossz viszony persze az esetek többségében csak alakoskodás: a plebsz megtévesztését szolgálja. Igen, hiszen csak így lehet a világgal elhitetni, hogy a polgár érdekeit egyedül ő képviseli érdemben, mert a többiek rosszat akarnak neki.

Életkoruk szerint más és más a viselkedésük. A fiatal politikusokra a forrófejűség, nyers szókimondás és a dolgok hosszú távú következményeinek át nem gondolása jellemző. Ezzel szemben az öreg, tapasztalt politikus az előbbieknek pontosan az ellentéte: amit mond, azt alaposan átgondolja, ízlésesen csomagolja (olyannyira, hogy sokszor már nem is lehet tudni, igazából mi van a csomagban), minden tette előtt alaposan átgondolja annak várható következményeit, és csak akkor tesz meg valamit, ha az biztosan az ő személyes és anyagi gyarapodását fogja szolgálni.

Használhatóságukról is ejtsünk néhány szót. Mindent egybevetve kijelenthető: politikusok nem sok mindenre használhatóak. Ha jól meggondoljuk, tulajdonképpen semmire. Nem tudnak ugyanis megmetszeni egy sor szőlőt, képtelenek egyedül megvarrni a sok könyöklés miatt kiszakadt kabátujjat, nem tudnak elkészíteni egy adag finom spenótot. Egy dolgot azonban remekül tudnak: szembeállítani egymással olyan embereket és országokat, akik eleddig jól megvoltak egymással, valamint vélt vagy valós okok alapján öncélú háborúkat kezdeni, melyek során ügyesen csökkenthető a felszaporodott emberiség létszáma.

A fentiek ismeretében megállapítható, hogy – tekintettel a fajta nagy történelmi múltjára – a politikusra mint fajra hosszú és fényes jövő vár, egészen addig, amíg „áldásos” tevékenységük végeredményeképpen ki nem irtják maguk alól az egyszerű embereket, minek következtében nem lesz aki eltartsa, kiszolgálja őket.

Misiniszta