Sólyom Elvtárs!

Nagy megnyugvással vettük tudomásul, hogy a hazaárulásai sorozatában, végre egyszer helyesen cselekedett, eltakarítva a maffiózó, alkoholista, a bírói hivatást sárba tipró gazember Lomnici Zoltánt a Legfelsőbb Bíróság éléről. Azzal azonban nem számolt, hogy Lomnicionista nem nyugszik bele ebbe a döntésbe, és máris megfúrta az elnöki ajánlást.


A Kuruc.infóról pont az önhöz és családjához kapcsolódó írásokból, valamint Dr. Tímár György telefonjaiból már már jól tudjuk, hogy Baka nem ajánlotta fel Lomnicinak az Országos Igazságszolgáltatási Tanács alelnöki posztját, ezért Lomnici rávette a hozzá hasonló gazember megyei bírósági elnököket és más beosztású OIT-tagokat, hogy minősítsék alkalmatlannak Baka Andrást.

A HVG akkurátusan tárta fel, hogy ezzel Lomnicionista utat nyit egy szintén köztörvényes bűnöző, a bolsevik érdekeket bármikor kiszolgáló katonai vérbírónak, aki alig várta, hogy Kádár János, Apró Piroska, Aczél György kívánságainak megfelelően bárkit, akár életfogytiglan is sittre vágjon. Ez a gazember nem rehabilitálta azokat a nemzeti hősöket, akik már a rendszerváltásnak hazudott időszak előtt 10-15 évvel nem voltak hajlandóak a kommunista diktatúrát szolgálni, egyszersmind a hazájukat elárulni.

Kaposvári Bertalannak nem a Legfelsőbb Bíróság elnöki székében a helye, hanem az akasztófán, esetleg elektromos árammal jól átjáratott kaliforniai villamosszékben kellene üldögélnie.

Sólyom elvtárs!

A Legfelsőbb Bíróság elnöki széke a mai Magyarországon fontosabb mint a köztársasági elnöki méltóság. Abban az országban, ahol a  rendőrséget és az ügyészséget a maffiával azonosítják, abban az országban, ahol az igazságszolgáltatás tekintélyét régen a sárba tiporták, ahol a Legfelsőbb Bíróságon okirathamisítók, adócsalók, tolvajok ügyködnek, ott nagyon fontos, hogy a népakaratnak megfelelően egy köztiszteletben álló személyiség nyerje el ezt a tisztséget, kerüljön a harmadik hatalmi ág meghatározó beosztásába.

Egy olyan személyt kell tehát önnek jelölnie, aki nem tűri el, hogy a rendszerváltás után 19 évvel 90 százalékos tévedéssel rendeljék el az előzetes letartóztatásokat, nem tűri el, hogy Solt Pál egyik ágyasa, a piszkos k..va Tóth Éva az ítélőtáblán magát mutogatva téves ítéletet hozzon már a sokadik alkalommal a móri ügyben, és nem tűri el, hogy a részeges bírók a magyar állampolgárok pénzén szállodákat zárassanak saját tivornyáik megrendezésekor. Olyan személyt kell jelölnie, aki nem engedi meg, hogy felmentsék a hamisan tanúskodó rendőrruhába bújtatott szemkilövőket és gyilkosokat, továbbá azt sem, hogy pár szolgalelkű karrierista pondró politikai nyomásra ítéljen előzetes börtönbüntetésre tüntető, kormányellenes hazafiakat.

Olyan személyt kell jelölnie, aki meg tudja különböztetni a Magyar Gárda törvényes működését az In-Kal Security törvénytelen garázdálkodásától.

Végül kiemelve a legfontosabb követelményt: olyan személyt jelöljön a Legfelsőbb Bíróság elnökének, aki sosem volt kommunista, bolsevik ügynök.

Nagyon sok magyar akaratával egyezne, ha ön Morvai Krisztinát jelölné a Legfelsőbb Bíróság Elnökének, aki egyetemi tanár, valamint rendelkezik bírói szakvizsgával, és mint ilyen, sokkal többet tett már eddig a magyarság érdekében, nem utolsó sorban az igazságszolgáltatás tekintélyének a visszaszerzéséért, mint amit az önök ügynökhálózata együttesen az eddig betöltött nagyon fontos beosztásaikban.

Ha ön csináltatna egy közvéleménykutatást, hogy a magyar nemzet döntő többsége kit fogadna el a Legfelsőbb Bíróság elnökének, ne legyen kétsége afelől, hogy Morvai Krisztina ötször annyi szavazatot kapna, mint az a senkiházi, akit ön ránk akar erőltetni.

Egyedül Morvai Krisztina lenne arra képes, hogy a Markó utcai istállót, csakúgy, mint Augiász istállóját kitakarítsa a keleténél sokkal nagyobbra duzzasztott bírói karból legalább ezer főnek útilaput kössön a talpára -arányosan csökkentve az apparátus létszámát is - és megszüntesse azt az elfogadhatatlan szokást, hogy a bírók általában hetente egy napot dolgoznak.

Már jelezték önnek, hogy Lomnici az utolsó pillanatban a törvényes eljárást megkerülve 74 döntő szerepű bírói állást hirdetett meg, és akar betölteni seggnyalóival. Képzelje el, Sólyom elvtárs, a kiválasztottak között szerepel egy szerb-magyar kettős állampolgár, akinek a családja a szerb ügynökhálózat magyar kémrendszerét építette fel, maga a megyei bíró jelölt, aki nem más, mint egy mások vérében gázoló csetnik.

Egyszer már durván és jóvátehetetlenül tévedett, amikor Kovács Tamás besúgó spiclit jelölte a Legfőbb Ügyészi székbe, hiszen ez a senkiházi nem hajlandó letartóztatni népellenes bűncselekményért Benét, Gergényit és Gyurcsányt. Ez is egy vérkommunista katonai ügyész volt. Mondhatom, remek párosítás lenne a Kádárt imádó Kovács mint legfőbb ügyész, és Kaposvári mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a 18 éves magyar demokrácia nagy dicsőségére...

Végül ismételten a fejébe véssük: vonja vissza Baka András jelölését, tegyen új ajánlást Morvai Krisztina személyére, és a magyar nemzet majd gondoskodik arról, hogy ez az erkölcsi hullákból álló Országgyűlés egy emberként szavazza meg a tisztességes, becsületes és nemzetéért már eddig is sokat tevő jogászt.

És még egy figyelmeztetés: ne felejtse el holnap reggeltől eltiltatni Lomnici Zoltánt a hivatásának gyakorlásától, ne engedjék, hogy bejárjon a Legfelsőbb Bíróság épületébe! Tartóztassák le (vagy fel), és tartsák otthon, házi őrizetben a köztörvényes bűnöző, bukott „főbírót”, amíg a régen várt, elkerülhetetlen felelősségre vonás, az eljárás meg nem indul ellene.

Monostori Géza