Nem is sorolom, mik azok a tételeid, amelyekkel mind egyetértek, rátérek inkább azokra, amelyekkel szemben komoly kifogásom van.

Azt állítod, a katolikus egyház, de a többi keresztény felekezet is, a kommunizmus idején gyászosan leszerepelt.

Való igaz, hogy akkor is voltak néhányan, akik megfeleltek ennek a vádnak. De, Ottó barátom, olvasd el a „Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában” c. könyvet, vagy legalább lapozz bele (legalább 90 %-ban a vörös csillagról van szó). A könyv öt vaskos kötetben írja le azoknak a tényleges vértanúknak és keresztjüket vértanúi módon hordozó papoknak az életét, akik évtizedeken keresztül gerincesek, népükhöz és hitükhöz hűek tudtak maradni. Persze, hogy a zsíros posztokon, a rivaldafényben az árulók és megalkuvók maradtak, de sokszor ezek sorsában is ott volt a halálos kommunista ölelés: „bátyád itt van a börtönünkben, ha nem leszel besúgó kivégezzük… ” Te hogy viselkedtél volna ebben a helyzetben? Én biztos, hogy aláírtam volna, mondván, hogy fő az, hogy most az ő életét megmentsük, aztán majd lesz valami a besúgással.

Véleményem szerint az egyháziak fényesen helytálltak az ötven éves lelki és fizikai terror ideje alatt.

Közlöd továbbá a világgal, téged a katolikus egyház kirekesztett a soraiból, és te ezt tudomásul veszed. A mai naptól fogva nem jársz misékre, és nem élsz a szentségekkel. "Ki vagy átkozva."

Ne haragudj, de kételkedem benne, hogy eddig éltél a szentségekkel és komolyan vetted hitedet. Jön egy kis szélfújás, és máris bedőlünk? Te elhiszed, hogy akár a vatikáni követnek, akár a pápának joga van a katolikus egyházhoz való tartozást attól függővé tenni, hogy hiszünk-e a holokamuban? Tanultál te valaha hittant? Nem tudod, mi a Katolikus Egyház? Mondjam, hogy Krisztus Titokzatos Teste, és az üdvösség egyetlen útja? És hogy mik az egyházhoz való tartozás kritériumai, azt is biztosan tudod. „Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyházban.” Ilyen egyszerű. Nuku holokamu a kritériumok között, Ottó barátom.

Az persze más kérdés, hogy az egyháziak közül sokan, nagyon sokan árulók lettek. Az ember sírni tudna, ha a római kor keresztényüldözéseire gondol. A keresztények egymást vigasztalva és imádkozva léptek az arénába, ahol a csőcselék cirkuszi szórakoztatására vadállatok tépték őket szét. De nem hajtottak térdet az Antikrisztus és a császár előtt. 

De próbáljunk egy kicsit mai helyzetünkön fölülemelkedni. Szent Pál és Szent János előre figyelmeztetnek ugyanis bennünket, ezek a dolgok be fognak következni. A bibliában egyébként minden benne van, csak tudni kell olvasni. (2Tessz 2.3: Hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? 1Jn 2.18: Gyermekeim, itt az utolsó óra, és mint hallottátok, hogy eljön az antikrisztus, most sok antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.)

Nézzünk szét továbbá a világban. Egyre növekszik azoknak a katolikusoknak a száma, akik eszmélni kezdenek, a II Vatikáni Zsinat óta egyre több a furcsaság az egyházban, egyre nyíltabb a hatalomhoz dörgölődzés, a rábízott nyáj elárulása. Ez ellen Lefebvre érsek emelte föl először a szavát, és köréje gyülekeztek azok a papok és hívek, akik szintén nem tudták elfogadni a zsinat óta követett új kurzust. Így alakult meg a Szent X. Pius Papi Testvériség (FSSPX), amelynek komoly bázisa van szerte a világban. Az más kérdés, hogy a legutóbbi fejlemények azt mutatják, hogy a testvériség is bedőlt a cionista gépezet előtt, de nem Williamson püspök az egyedüli, akik szembeszáll az új vatikáni eretnekséggel, ti. hogy a holokamunak bármi köze lehetne a katolikus hithez. De egyikük sem mondta, hogy akkor ők most kilépnek az egyházból. Nem, ezek a bátor emberek mind határozottan és egyöntetűen állítják, hogy ők az igazi hívő katolikusok, és nem azok, akik ilyen primitív, egy egyszerű hívő által is jól átlátható eretnekséget terjesztenek. Véleményem egyébként, hogy Lefebvre érsek követőinél még valami szakadás lesz, és pontosan emiatt.

Vagy nézzünk azokra az amerikai katolikusokra, akiknek már az FSSPX is túl liberális volt. Ők alkotják az SSPV (V. Szent Pius Társaság) közösséget.

De nézhetünk a szintén az inkább Újvilágban elterjedt szediszvakantizmus mozgalomra, amelynek képviselői buzgó katolikusok, csak éppen azt mondják, hogy a pápai trón XII. Pius halálával megüresedett, mivel akik azt azóta bitorolják, eretnekek, márpedig egy eretnek automatikusan elveszíti pápai hatalmát.

A lényeg, hogy a felsoroltak egyike sem tagadja meg katolikus hitét, hanem ha lehet, még buzgóbban ragaszkodnak a kinyilatkoztatott tanításhoz, és igyekszenek álláspontjukat terjeszteni és megismertetni.
Természetesen itt, a Magyar Katolikus Egyházban is meg lehet találni azokat a papokat, akik jól látják a helyzetet, és a lehetőségekhez képest igyekeznek helyesen viselkedni és helyes útmutatást adni.
Valami ilyesmit kellene nekünk, magyar katolikusoknak is tenni, ragaszkodni a kinyilatkoztatott tanításhoz, de szembeszállni a sumákolással, mutyizással, a cionisták előtti hajbókolással.

Ajánlom figyelmedbe egyébként J. Gärtnernek a pápához és a holokamuzásban élenjáró egyházi személyekhez írt nyílt levelét a www.kreuz.net honlapon, melyet a kuruc.info számára én fordítottam le (http://www.kuruc.info/r/9/36077). A levélnek meglepően nagy volt a visszhangja, több más német honlap átvette, de a hozzászólások közt egy sem volt, amely védte volna a megszólítottak álláspontját. Amiből csak arra tudok következtetni, hogy sem a pápa, sem ezek a hangoskodók nem hisznek a holokamuban, csak éppen úgy tesznek, mert ez a politikailag korrekt vagy mert zsarolhatók.

Köszönt:

Természetesen egyházjogi szempontból "nem vagyok kiátkozva", ezzel magam is tisztában vagyok. "Kiátkozni" egyébként ma már nem is lehet senkit. Tény továbbá az is, hogy Adolf Hitler és általában a nemzetiszocializmus viszonya a kereszténységhez is egy eléggé bonyolult, ellentmondásos kapcsolat. A nemzetiszocialisták részben együttműködésre törekedtek a kereszténységgel, de ugyanakkor komoly bírálatokkal is illették az egyházakat.

A "református presbiter" név alatt hozzászóló olvasó is joggal mutat rá arra, hogy a "Krisztusba vetett hit tartotta meg a nyugati embert évszázadokon át" és a "keresztény felekezetek nélkül már régen a pusztulás lett volna népünk osztályrésze". Teljesen egyetértek ezekkel a megállapításokkal, de hát éppen az a baj, hogy a kereszténység többé nem tölti be azt a szerepét, amelyet kétezer esztendőn keresztül a nyugati civilizáció fenntartásában játszott. Erre próbáltam utalni a cikkemben, amikor azt kérdeztem, hogy "feltűnne egyáltalán az utca emberének, ha az egyházi vezetőket egy nagy pofon kíséretében hazazavarnák"? A szomorú jelenről írtam, semmi esetre sem a kereszténység nagyszerű múltjáról.

Azt gondolom, az egyházak behódolása mindenféle világi hatalomnak, az állandó hátrálás és meghunyászkodás, az erkölcsök hanyatlása a papok és lelkészek soraiban, a hit látványos meggyengülése végső soron két okra vezethető vissza .

Az egyik, hogy a polgárság vezető rétege, a pénzarisztokrácia a XVIII-XIX. század folyamán a "tudományos világnézet" és a "felvilágosodás" jelszavait hangoztatva legyőzte a kereszténységet. A zsidóságnak természetesen kiemelt érdeke fűződött a Jézus Krisztus egyházainak tönkretételéhez, nem csupán azért, mert ők maguk fontos részei a nyugati világot uraló pénzarisztokráciának, de azért is, mert nyilvánvaló: minél gyengébb a kereszténység, annál erősebb lehet a zsidóság, és megfordítva.

De van a kereszténység bajainak egy másik oka is. Ez pedig az, hogy képtelen "megszólítani a mai kor emberét". A második vatikáni zsinat /1962-65/ fő célja éppen a katolicizmus "modernizálása" volt. Más felekezetek is régóta igyekeznek "lépést tartani a korral", de, akár csak a katolikusok, meglehetősen csekély eredménnyel. Az a szakadár katolikus mozgalom - amelyhez Williamson atya is tartozik - is ugyanezen okból lépett külön útra: ők ugyanis úgy ítélték meg, a vatikáni zsinaton a katolikus egyház képviselői olyan súlyos engedményeket tettek a "modern világ embere" számára, amelyek már a keresztény vallás alaptételeit is megkérdőjelezik!

A vatikáni zsinaton összegyűlt egyházi vezetők abból a téves feltételezésből indultak ki, hogy a probléma,amivel szembesülnek, alapvetően "kommunikációs természetű". Egyszerűen annyit kell csupán tenni, hogy a "mai kor emberének nyelvén kell megfogalmazni a katolicizmus üzenetét". Nos, attól tartok, nagyobb a baj, és az én kiábrándulásomnak ez a legfőbb oka, nem önmagában a Williamson-ügy, vagy éppen a keresztény felekezetek vezetőinek /és sok esetben tagjainak/ a kommunizmus idején vagy éppen napjainkban tanúsított gyáva, szánalmas viselkedése.

A nagyobb baj pedig a következő: a kereszténység kulcsfogalmai - bűn, bűnbánat, vezeklés, bűnbocsánat, megváltás, üdvözülés - a mai kor embere számára teljességgel értelmezhetetlenek! Az emberek nem tudják, mi a bűn, ezért a bűnbánatról, a megbocsátásról sem lehet fogalmuk, és így természetesen a megváltás jelentésével sem lehetnek tisztában. Továbbá képtelenség arról meggyőzni bárkit is manapság, hogy élete célja nem a földi boldogság /amit az anyagi javak felhalmozásával és az élvezetekkel azonosítanak/, hanem az üdvözülés. Ezért aztán a "tartsunk lépést a korral" jelszó jegyében a kereszténység már nem is igen beszél beszél sem bűnről, sem megbocsátásról, sem üdvözülésről. Mindez olyan "maradian" hangzik.

De azért a nyelv mégsem választható el a fogalmaktól. Nagyon nehéz, ha nem éppen lehetetlen olyan fogalmakat "kommunikálni", amelyek az emberek fejében nem léteznek. Megdöbbentő, de igaz: az isteni üzenet milliók és millió számára felfoghatatlan ma a nyugati világban.

A kereszténység baja tehát kettős. Egyrészt legyőzték és a földre tiporták, bár ebből még erényt is lehetett volna kovácsolni. Végső soron Jézus Krisztus vallásától nem idegen az üldözöttség, a legyőzöttség, a hatalomnélküliség. Viszont a legyőzött, az uralom eszközeitől megfosztott kereszténység teljes szerepzavarban van, és képtelen megszólítani a kor emberét. Kínjában fűhöz-fához kapkod, és az erősekhez és a hatalmasokhoz dörgölőzik, hogy "mentse, ami menthető". Talán ha alkalmazkodunk, ha hallgatunk, ha idomulunk, akkor még eltengődhetünk azokon a morzsákon, amelyeket a világ mai urai időnként odadobálnak nekünk - íme, a mai "zsinat utáni", "modern" kereszténység legfőbb parancsolata. Csoda-e, ha ki akarok lépni?

- Perge Ottó: Nem vagyok többé katolikus

- Ellenvélemények Perge Ottó írásához