2005-ben született az Aviatronic Kft. közvetítésével szerződés a Raytheon és a Magyar Honvédelmi Minisztérium között 40 db. éles (20 db. H és 20 db. G altípus), és 4 db gyakorló változatú AGM-65 Maverick (kalapács) típusú levegő-föld osztályú fegyver beszerzéséről. A rakéták a Gripen-flotta egyetlen levegő-föld csapásmérő eszközét jelentik (jelentenék, erről majd alább részletesen is). Felvetül a kérdés, hogy mire elég 40 db. éles-, és mindössze 4 db. gyakorlórakéta? A valutában szintén nem bővelkedő lengyelek az újonnan beszerzett F-16-osaikhoz 816 db. ilyen rakétát szereztek be, tucatnyi más levegő-föld osztályú fegyver mellett!
Ismerkedjünk meg a fegyverrel közelebbről! A „kalapács” egy 1956-ban (!) kiírt pályázat eredményeképpen született az Egyesült Államokban. A kedves olvasó nyilván látja, hogy itt talán nem a legkorszerűbb fegyverről lesz szó. A technikai-technológiai problémák megoldását követően végül 10 évre rá nyerte el a pályázatot a Hughes, amely később beolvadt a Raytheonba. Az első legyártott példányok a csak nappal bevethető televíziós önirányítású „A” változatok voltak. 1981-ben megszületett ennek javított B változata, amely számos előnyt hordozott felbontóképesség és bevetési rugalmasság terén. A „C” változat félaktív lézeres önirányítást kapott, ezzel ugyan a fegyver nem fire and forget („indítsd és felejtsd el”) elvű lett, végig követnie kellett a támadó gép célkijelölő rendszerének a támadott célpontot, azonban a gépen elhelyezett infravörös hőkameráknak köszönhetően sötétben is bevethették hőkontrasztos célpontok, pl. járó motorú harckocsik ellen. A fegyvert a tengerészeti és a tengerészgyalogsági légierő favorizálta – a fő légierő, az USAF inkább magába a rakétába integráltatta a hőkamerát. Így született meg a „D” változat. A későbbi változatok már ezek különböző továbbfejlesztett, illetve a korábbi rakétatestek felhasználásával újrahasznosított változatai voltak. A Magyar Hadsereg is ilyen újrahasznosított, használt rakétákat vásárolt. A fegyver dicsőséges karriert futott be nyugaton, de mára már csaknem teljesen elavult – nála sokkal olcsóbb és nagyobb távolságból, pontosabban bevethető fegyverek léteznek. Ezt bizonyítva a Maverick gyártása tíz évvel ezelőtt, 1999-ben végleg leállt.
 |
Ismerkedjünk meg a fegyverrel közelebbről! A „kalapács” egy 1956-ban (!) kiírt pályázat eredményeképpen született az Egyesült Államokban. A kedves olvasó nyilván látja, hogy itt talán nem a legkorszerűbb fegyverről lesz szó. A technikai-technológiai problémák megoldását követően végül 10 évre rá nyerte el a pályázatot a Hughes, amely később beolvadt a Raytheonba. Az első legyártott példányok a csak nappal bevethető televíziós önirányítású „A” változatok voltak. 1981-ben megszületett ennek javított B változata, amely számos előnyt hordozott felbontóképesség és bevetési rugalmasság terén. A „C” változat félaktív lézeres önirányítást kapott, ezzel ugyan a fegyver nem fire and forget („indítsd és felejtsd el”) elvű lett, végig követnie kellett a támadó gép célkijelölő rendszerének a támadott célpontot, azonban a gépen elhelyezett infravörös hőkameráknak köszönhetően sötétben is bevethették hőkontrasztos célpontok, pl. járó motorú harckocsik ellen. A fegyvert a tengerészeti és a tengerészgyalogsági légierő favorizálta – a fő légierő, az USAF inkább magába a rakétába integráltatta a hőkamerát. Így született meg a „D” változat. A későbbi változatok már ezek különböző továbbfejlesztett, illetve a korábbi rakétatestek felhasználásával újrahasznosított változatai voltak. A Magyar Hadsereg is ilyen újrahasznosított, használt rakétákat vásárolt. A fegyver dicsőséges karriert futott be nyugaton, de mára már csaknem teljesen elavult – nála sokkal olcsóbb és nagyobb távolságból, pontosabban bevethető fegyverek léteznek. Ezt bizonyítva a Maverick gyártása tíz évvel ezelőtt, 1999-ben végleg leállt.
Az AGM-65-ös harci alkalmazása azokban az években, amikor még korszerű fegyvernek volt tekinthető, igencsak széleskörű volt. Szerepelt a nyugati világ összes jelentősebb konfliktusában. A fegyvert már Vietnamban is bevetették – kiváló, 85%-os találati aránnyal. Később szerepelt az Államok kisebb konfliktusaiban, majd bevetésre került az Irakkal vívott második „öbölháborúban” (1991), valamint Irán is használta a fegyvert az első „öbölháború” során. Irán – az amerikai források '79-es bedugulását követően saját ipara segítségével másolta le a fegyvert, és folyamatosan továbbfejlesztett változatait azóta is sorozatban gyártja. A saját gyártás miatt a fegyverek beszerzési költsége nyugati elemzők szerint nem haladja meg a 5-6 ezer dollárt – import - és devizafüggetlen helyi pénzben, kizárólag iráni munkaerő felhasználásával. Visszatérve az amerikai alkalmazáshoz, az AGM-65-ös szerepelt 95’-ben a délszláv konfliktusban – meglepő módon nem csak a nyugati, hanem a szerb fél alkalmazásában is. A rakétából – egyedül a keleti blokk államai közül – az átrendeződést megelőzően Jugoszlávia vásárolhatott. A fegyvert a románokkal közös tervezésű és saját gyártású ’Orao’ típusú támadó repülőgépeiken integrálták.
Az akkor még létező Magyar Légierő (már megszűnt, 60 év után mint önálló fegyvernem) hasonló kategóriájú fegyverrel már a nyolcvanas években rendelkezett, kiváló Szu-22M3 típusú gépeiken integrálva. A H-25ML képességeiben teljesen hasonló az AGM-65C változathoz, de rendszeresítésre került az igazi nagyágyú, a H-29L is. Ez az amerikai fegyvernél összehasonlíthatatlanul nagyobb pusztítóerőt képvisel. „Magyarosan” végzett beszerzés volt ez is – ugyanis az utóbbi fegyvert soha nem láthattuk Szu-22-eseinken, ugyanis elfelejtették megrendeli a rakéta függesztéséhez szükséges, néhány ezer dolláros adaptert. A fantasztikus csapásmérő erőt jelentő Szuhojokat a több, mint 600 millióba kerülő – és a gépek repülését még majd’ egy évtizedig garantáló – nagyjavítás után a Horn-kormány egyik utolsó intézkedésével kivonta a szolgálatból. Talán féltek, hogy jó kezekbe kerülve még a végén valami hasznosabbra is használja őket valaki, mint az egykori szovjetunióbeli éleslövészetek. Megjegyzendő, hogy Szlovákia kivételével egyetlen régiónkban található ország sem számolta fel ilyen irányú képességeit (Szlovákia is fél évtizeddel később, mint mi), pl. Lengyelország nyugati eredetű elektronikus berendezések integrálásával ma is alkalmazza a típust. A gépet nagyon kedvelték a pilótáik, megbízható és rendkívül potens gépnek tartották. Utóbbi megállapítás nem véletlen: a jelenlegi 200 milliárdos „csodagépeink”, a Gripenek kisebb fegyverterheléssel, összehasonlíthatatlanul csekélyebb támadópotenciállal (pl. ellenséges radarok megsemmisítésére – amely kulcskérdés egy háború sikeres megvívásához – szolgáló rakéta még külföldön sem lett integrálva a gépen – mivel pl. az AGM-88 HARM el sem fér a papírtigris szárnyai alatt), és a Szuhojokon szintén meglévő felderítő és sokrétű elektronikus zavaró potenciál teljes hiányával „bírnak”.
Szakértők szerint sokkal ésszerűbb döntés lett volna az összességében kb. 40 db megmaradt MIG-29-es vadász-, és és SzU-22-es támadógép modernizálása és hadrendben tartása. Összehasonlíthatatlanul nagyobb erőt képviselnek, és az azóta már 300 milliárdos költséget ostromló Gripen-beszerzés és ki tudja, milyen drága üzemeltetés (kiderült, a reklámanyagoknál sokkal többe kerül fenntartásuk) költség-keretébe vígan belefért volna a szovjet gépek világszínvonalú modernizálása és az üzemeltetés minden költsége - a már meglévő és most ezerszámra kiselejtezett rakétafegyverzet alkalmazása mellett.
Szakértők szerint sokkal ésszerűbb döntés lett volna az összességében kb. 40 db megmaradt MIG-29-es vadász-, és és SzU-22-es támadógép modernizálása és hadrendben tartása. Összehasonlíthatatlanul nagyobb erőt képviselnek, és az azóta már 300 milliárdos költséget ostromló Gripen-beszerzés és ki tudja, milyen drága üzemeltetés (kiderült, a reklámanyagoknál sokkal többe kerül fenntartásuk) költség-keretébe vígan belefért volna a szovjet gépek világszínvonalú modernizálása és az üzemeltetés minden költsége - a már meglévő és most ezerszámra kiselejtezett rakétafegyverzet alkalmazása mellett.
Ha mindez nem lett volna elég a kedves olvasó számára – jöjjön az igaz feketeleves! Jelenleg egy darab H változatú AGM-65 ára 48 ezer dollár. A magyar fél 17,5 millió dollárt fizetett (2005-ös árfolyamon!) a 40 + 4 fegyver beszerzéséért. A darabár így (ha az egyszerűség kedvéért teljes értékűnek vesszük a hajtó- és robbanóanyagot nem tartalmazó, kb. 2/3-ad áron beszerezhető gyakorlórakétákért is) több, mint 397 ezer USD!
Hogy a több, mint nyolcszoros árat mi magyarázza – nem tudjuk. Felmerülhet a rakéták időszakos javításaihoz szükséges szerszámok beszerzési költsége – de félek, 15,388 millió dolláros deficit legalább 90%-a nem ide, hanem pártkasszákba és a mutyizó cég(-ek) zsebébe vándorolt. Valaki megint jól járt, az Ön – tisztelt adófizető - költségén!
Hogy a több, mint nyolcszoros árat mi magyarázza – nem tudjuk. Felmerülhet a rakéták időszakos javításaihoz szükséges szerszámok beszerzési költsége – de félek, 15,388 millió dolláros deficit legalább 90%-a nem ide, hanem pártkasszákba és a mutyizó cég(-ek) zsebébe vándorolt. Valaki megint jól járt, az Ön – tisztelt adófizető - költségén!
Sz.F.
