Makovecz Imre interjút ad a Hetek című lapnak. Mondhatnánk, hogy ez szégyen, de ne kezdjük mindjárt ezzel. Makovecz építész. Milyen jó is volna, ha megmaradna a szakmájánál, és nem ártaná magát a politikába.
Az a bizonyos április 14-e ugyanis nem egészen olyan volt, ahogy ő azt lefesti.
Vona Gábor valóban szeretett volna beszélni az ott összegyűltekhez, de Németh Miklós Attila ezt nagyon nem akarta. Ez nem pártrendezvény, mint mondotta, holott nem sokkal azelőtt a kereszténydemokrata néppárt elnöke kapott szót, valószínűleg véletlenül.

Vona Gábor visszalépett, ha nem látnak engem szívesen, nem akarok erőszakoskodni, mondta. Ott voltam, hallottam, Isten előtt leteszem az esküt arra, hogy ez így volt.
Makovecz ezt állítja:
„A rendezvény vége előtt a meg nem hívott gárdisták egyszer csak egy kettős sorfalat hoztak létre, és Vona Gábor elindult a mikrofon felé. Odaálltam elé és megkérdeztem: mit szólnál ahhoz, hogy ha te szerveznél egy ekkora demonstrációt, annak anyagi és szervezési terheivel együtt, és én ott arról akarnék beszélni, hogy te egy görény vagy? Úgyhogy te itt nem beszélhetsz, mondtam. Tudomásul vette, kezet adott rá, ám elköszönésünk után körülbelül 20 métert tehettem meg, amikor ő már a mikrofonnál állt és a tömegnek szónokolt.”
Sajnálom, hogy ki kell mondjam, de nem tehetek mást, Makovecz Imre hazudik.
Ugyanis a tömeg rákezdett: Vona Gábor, Vona Gábor, Vona Gábor...
Nem hagyták abba, és nem mentek haza.
A negyven civil szervezet szónokai még beszéltek volna kicsit, de kezdett a dolog kínossá válni. Feszengtek még egy darabig, majd megsértődtek, és bejelentették, hogy a maguk részéről a rendezvényt berekesztettnek tekintik. Csigalassú tempóban, egyenként hagyták el az emelvényt.
Vona Gábort még megintették; miért akar bajt, kérdezték tőle, itt idősek és gyerekek is vannak! Tudtak talán valamit, amit az utca embere nem tudhatott? Az, hogy a Jobbik elnöke beszédet mond, önmagában „rendőri” intézkedésre való felszólítás volna?
Makovecz azt állítja:
„Jobbikosok álltak be a tömeg és a rendőrök közé, és mindkét felet provokálták.”
Ez szemenszedett hazugság. Makovecz Imre szégyene ez a kijelentés. A „rendőrök” folyamatosan provokáltak, majd nyilvánvalóan felsőbb parancsra mérges gázzal oszlatni kezdtek. Akkor őkelme már sehol sem volt, neki nem jutott a jégesőből és a fullasztó könnygázból.
Kímélet jár annak, aki szekértoló. Vagy széltoló.
Az, hogy orbánimádó, legyen a magánügye. Az, hogy benyal bizonyos szocialista polgármestereknek, szintén maradjon az ő dolga. De a becsület és az igazmondás kötelesség volna, ha ilyen ügyekben nyilatkozik meg az ember.
Kucsera Zsuzsa