Tisztelt Kuruc.info!
Bevallom, hogy csak ritkán olvasom a lapjukat, és az írásaik közül többel nem is értek egyet, de el kell ismerni, hogy egyre több igaznak bizonyul.

Joav Blum
Olyan helyen dolgozom, ahol érdekes papírokkal találkozok. Valamelyik nap is egy ilyent láttam, kezemben csak pár percig volt, nagyon vigyáznak rá, egyelőre nem sikerült lemásolni. A tartalma azonban olyan, hogy sok kézen megy keresztül. A partnerhivatal főnöke is kissé tanácstalan volt, végül azt mondta a beosztottjának, hogy húzzák az időt, találjanak ki valami okot, amivel hiánypótlást lehet kérni, de ügyesen.
Megint egy kaszinóról van szó, pontosabban egy kaszinóvárosról. Nem a Velencei-tó partjára tervezettről, de azzal összefügg.
A kérelem az év elején kiírt koncessziós pályázatra érkezett, egy "Bellagio Casino Hungary" nevű konzorcium adta be és a Dél-Alföldi Régió területére kérnek engedélyt. Helyszínt nem jelöltek meg, de a pályázat kiírása szerint egyelőre nem is kell nekik megmondani a tervezett helyszínt.
A két aláíró Joav Blum és Raymond Berrih.
Ez előbbit jól ismerhetjük a (nemzetközi) sajtóból és a sukorói disznóságból, ami egy óriási - a kormány(fő) által kiemelten támogatott - ingatlanpanama.
Yoav Blum negyvenes éveiben járó kettős (izraeli és magyar) állampolgár. Ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó cégeket alapított szerte Európában és Izraelben. Magyarországon is több cége van. Egyik az Amtar Kft., aminek a székhelye a Krisztina krt. 39/b szám alatti irodaház, ügyvezetője Joav Blum (anyja neve: Róth Katalin) Az ügyvezető címeként már a sukorói szerepel: Kis utca 5., ami egyébként egy közönséges putri, de a sukorói vezetők állítják, hogy életvitelszerűen ott lakik. (A földcsere nyélbeütése miatt kellett egy csapásra sukorói lakossá válnia.)
A King's City Ingatlan Korlátolt Felelősségű Társaság szintén a Krisztina körútra van bejegyezve, ügyvezetője Blum, aki egyébként a Zsidó Világkongresszus alelnöke.

Lauder
A projekt mellesleg Ronald S. Lauder pénzén valósulna meg, aki amerikai üzletember (Kuruc.info: ez viszont nem így van, kaftánék szinte sosem kockáztatnak saját pénzt. Ez is bankhitelből folyó csalás, akárcsak a Hospinvest-botrányban láttuk. Mert nekik adnak akár milliárdos hitelt is egy 1 millió forintos kft.-re is, míg a magyar átlagnak porszívót venni is nehéz részletre. Aztán ha a "befektetés" bukik, az adófizetők állják a cechet, nemzetközi zsidóék meg legfeljebb egy telephellyel odébállnak). 1944-ben született, Estée Lauder és Joseph Lauder, az Estée Lauder Companies kozmetikai cég alapítóinak fia. 2007-ben a Zsidó Világkongresszus elnökévé választották, és mint elnök találkozott hivatalosan Gyurcsány Ferenccel is. Anyai nagyanyja Sátoraljaújhelyen született, ezért Lauder különös figyelmet fordít Magyarországra.
Állást foglalt magyar belpolitikai kérdésekben is: "Biztató számunkra, hogy egy bíró az ügyészség kezdeményezésére nemrég betiltotta a gárdát. Őszintén remélem, hogy ez a döntés végül a Magyar Gárda feloszlatásához vezet majd. Reméljük, hogy a politikai vezetők minden alkalommal felszólalnak majd, ha a sajtóban vagy nyilvános összejöveteleken tűrhetetlen állítások hangzanak el."
Most azonban inkább az utóbbi személy, Raymond Berrih lesz az érdekes. Kíváncsivá tettek az elmúlt hónapok történései, hát rákerestem, ki is ez a Berrih.
Na ekkor estem le a székről!
Rátaláltam a Tiszasziget Lakópark Kft-re: Budapest Erzsébet krt. 4., képviseli Raymond Berrih és Gideon Cohen. Az izraeli tulajdonosok lakhelye: Gideon Cohen (an.: Pnina Brand) Izrael, Netanya, Dizengoff 13., illetve Raymond Berrih (an.: Dolly Moati) Izrael, Soham, Hakeset 14/10.


Bodó
További keresgélés után éppen a Kuruc.info Antimagyarizmus gyűjteményében találtam az Ingyen juttatott izraeli kézbe 83 ezer négyzetméter építési telket a fideszes-magoszos képviselő című cikkre, ami eredeti dokumentumok fényképeivel támasztotta alá a címbeli állítást: Tiszasziget Bodó Imre (Fidesz-Magosz országgyűlési képviselő) nevű polgármestere a zsidóknak játszotta át a 8,3 hektáros építési területet - lakóparknak.
Megnéztem egy másik nyilvántartásban pár ottani helyrajzi számot, oda nem építettek azóta sem lakóparkot. Annyit sikerült egyelőre kideríteni, hogy ugyanakkor 2009. szeptember 21-én telekegyesítési kérelmet adtak be. Ebben azonban egyelőre nem kell a célt megadni, majd csak az elvi építési engedély kérelmében.
Megnéztem, hogy ki ennek a Tiszasziget nevű falunak (egyébként közvetlen Szeged mellett fekszik) az országgyűlési képviselője.
Na ki? Ujhelyi István államtitkár (MSZP), akit többek között a Zuschlag-perből is ismerünk. Tavaly a Zuschlag-ügy első hullámainak partra érésekor hirtelen lemondott pozíciójáról. Természetesen távolról sem azért, mert köze lenne Zuschlaghoz.
És az is csak véletlen, hogy Ujhelyi éppen abban az időben, amikor Zuschlag elnökhelyettesként közpénzt lopott, elnökként működött a baloldali fiatalok összefogásán ügyködő szervezetben, azaz Zuschlag közvetlen beosztottja volt Ujhelyinek. De nem tud semmiről.
A dolgok szépen egybevágnak, ennyi véletlen nincs.
 
A zsidó befektetők Ujhelyi közvetítésével szépen megvették először Bodó Imre polgármestert, fideszes országgyűlési képviselőt, aztán lényegében ingyen a telkeket a lakópark álcával, és most jött el az idő, hogy a terület összevonása után a magyar-román-szerb hármashatár és Szeged mellé egy kaszinóvárost építsenek.
Joav Blum érdekköre egyébként nemrég nyert már egy koncessziót a Venetian Hungary Limited pályázatával az osztrák határ mellé is.

(A név, "velencei"-t jelent, de ez még nem a Velencei-tó partjára, Sukoróba tervezett második kaszinó.) Ezen kettő érdekeltség után most itt a harmadik, a Bellagio konzorcium. (A határmentiséget azért szeretik a kaszinók, mert a túloldali fekete pénzeket itt zavartalanul összeszedhetik.)
Mit gondolnak, mi az a Bellagio? Egy kaszinó Las Vegasban.
A Venetian és a Bellagio a Google Earth térkép-program szerint pont egymással szemben fekszik Las Vegasban...



Lauder, Blum, Berrih, Bodó, Ujhelyi...
Ennyi véletlen...
Üdvözlettel,
egy kishivatalnok rabszolga