November 13-án, pénteken elszabadult a pokol Nagykanizsán. Közvetlenül nem voltam ott egyik jelenetnél sem szerencsére, de hihetetlen, milyen dolgok történtek. Kezdem az elejétől.
Otthon ültem és éppen megbeszéltem a barátaimmal, hogy péntek este van, lemegyünk beülünk a szokásos, nyugis helyünkre egy kicsit és megbeszéljük mi történt velünk a héten. Egyszer csak kopognak és az alattunk lakó mondja, hogy azonnal álljunk el a kuka mellől, mert ég a papírhulladék-gyűjtő. Gyorsan eláll édesapám, kijönnek a tűzoltók és jó negyed órás munka árán el is oltották a tűzet, sőt megtalálták a tűz okát, egy cigarettacsikket. Odamennek édesapámhoz, hogy sajnáljuk, hogy raboljuk az idejét, de nekik jegyzőkönyvet kell csinálniuk. Apám el is mondta, amit tudott: felszólt egy lakótárs, hogy látta, ahogy egy cigánygyerek (elég kicsinek látszott, tehát maximum 14 éves) beledob egy csikket a kukába. A tűzoltó abbahagyja az írást és becsukja a könyvet és azt mondja: kár is folytatni. Mindannyian tudjuk mire gondolt. ("Ezek mindent megúsznak...")
Jól kezdődött az estém, de ekkor még nem is sejtettem mi lesz a vége. Beültünk a szokásos kis helyünkre, kikértük a forralt borunkat, és azt hallom, hogy tegnap megverték és kirabolták az egyik barátunkat a cigányok. Szokásos három az egy ellen, fair küzdelem volt. Barátomnak a feje kétszer akkora lett, tiszta kék-zöld foltokkal, eltörték a kisujját is, úgy megrugdosták, és természetesen a telefonját és a pénztárcáját elvitték. Rendőri intézkedés csak annyi volt, hogy mentek vele három kört a városban hátha megtalálják kik voltak. ("Ezek mindent megúsznak...")
Nah, de ezzel még koránt sincs vége az estének. Látjuk, hogy egyszer csak körülállják a cigányok a kis helyünket elzárva minden lehetséges utat és kémlelnek. Ekkor belekötnek egy ittas kisgyerekbe (ez is kicsit nonszensz), aki Kárpátia számokat énekel(/ordít), "hogy képzeled ezt" és egyéb hasonló magyarellenes beszólásokkal. Nehezen, de lecsillapodtak a kedélyek ennél a helynél, és elindult a horda más fele. Bő két óra múlva bejön pár ismerős, hogy egy közeli helyen hatalmas balhé volt. Húsz a kettő ellen küzdelem... Húsz cigány és egyéb csőcselék nekiment kettő "szkinhed"-nek (kopott, nagypapa acélbetétese, magyar harcosos pulóver, nem kopasz fej, cingár, vékony alkat). Méghozzá olyannyira eldurvult a helyzet, hogy mentőt kellett hívni. Megbeszéltük elmegyünk megnézzük mi a helyzet velük.
Törött sörösüvegeken mentünk, mocskos ordibálásokat hallottunk végig és szüntelenül nézelődtünk, hogy vajon honnan támadnak meg bennünket is. Ünnepelt a horda a maga kulturálatlan módján... "Közelharcunkat" a bunkó portással nem részletezném mert csak hab a tortán. A kettő áldozatból csak az egyik gyereket láttuk kinn a kórház folyosóján, véres szemmel, amivel már addigra úgy ahogy látott. Elmondott mindent. "Először egymásnak ugrott egy párfős társaság (mindnyájunk meglepetésére punk-ok és cigányok) majd miután észrevették őket egymással karöltve (!) csak nekik estek, és a másik gyereket most röntgenezik.
Az est végére kiderült, hogy eltört pár bordája és az állkapcsa is... A vizsgálatok és a sebe összevarrása után bevitték a rendőrök az őrsre kihallgatásra. Megkérdezték, hogy akar-e feljelentést tenni, mire ő (jogosan) megkérdezte, hogy van értelme. Elég egyszerű választ kapott, nagy sóhajtás és egy nem. ("Ezek mindent megúsznak...") Bujkálva, néha futva, rettegve mentünk haza, abban reménykedve, hogy minket nem kapnak el, és vernek össze, erőszakolnak meg, késelnek meg...
Hihetetlen egy éjszaka volt. Nem is gondolná az ember, hogy ezek ilyen ennyire, ilyen jól megszervezetten képesek fellépni. Mert ez nem olyan volt, amit egy éjszaka alatt pár telefonnal meg lehet csinálni. Ez nagyon is meg volt tervezve. Ennyire puskaporos a levegő még sosem volt itt Nagykanizsán... Attól félünk páran, hogy egy hónapon belül elszabadul a pokol, mert tervezik már az "ellen/megelőzőtámadást". De akkor kitört a háború szó szerint. Valaki ott fenn csináljon már valamit, elegünk van, hogy éjszaka nem mer kimenni az ember, vagy jól érezni magát! Ha ez így folytatódik mindkét fél veszteni fog!
Valaki ott fenn csináljon már valamit!
Egy magyar honfitárs
(Kuruc.info)
Ajánló (x): Háború lesz? - Cigánykérdés cigányúton





