Minden jel arra mutat, hogy elkezdődött a magyarországi Lasselsberger-csoport tudatos tönkretétele. Kifizetetlen beszállítók, elmaradt fizetések jelzik a csőd kezdetét: november 10-ig senki sem kapott fizetést a cégnél. A cégvezetők titkolóznak, késve tesznek eleget tájékoztatási kötelezettségüknek, a dolgozók és a szakszervezet semmilyen infóval nem rendelkezik.
A valaha szebb napokat látott kavicsbányászat magyarországi fellegvára volt a Lasselsberger Kavicskitermelő Kft. Legnagyobb magyar bányája Nyékládházán található, de vannak üzemei Pusztamiskén, Püspökmolnáriban és Kiskunlacházán is. Tatabányán pedig kőport készítenek.
2004 végén a Lasselsbergerék vásárolták fel a Zalakerámia Zrt.-t, ahol a tulajdonosváltáskor kár érhette a Zalakerámia-tulajdonosokat. Ugyanis a Zalakerámia Rt. igazgatósága, M. P. igazgató vezetésével, úgy adta át a Lasselsberger Ceramics Kft.-nek a bevont részvények helyett kibocsátott új részvényeket, hogy nem szedte be azok ellenértékét, és nem fizette ki a kisbefektetőket. Összesen tehát egymilliárd forint értékű részvényt kapott meg az osztrák Lasselsberger, a kiszorításban részt vevő felvásárló úgy, hogy annak ellenértékét nem fizette ki. Az ügy agyon lett hallgatva, de a neten rákeresve még sok érdekességet olvashat a kíváncsiskodó.
Most már a kavicsbányákra került a sor. W. A. Lasselsberger honi igazgatója a közbeszéd szerint új saját tulajdonú bányákat létesített a háttérben, így az esetleges  vagyon, és emberanyag átmentésének semmilyen akadálya sincs.
Megkérdeztünk néhány dolgozót, akik név nélkül hajlandók voltak nyilatkozni.
Egyikük elmondta, hogy 3-4 éve arányaiban sokkal többet kerestek, mint jelenleg, pedig minden évben volt fizetésemelés. A bérrel törvénytelen módon játszottak a felső vezetők (túlmunkát, készenlétet nem fizettek ki, a bér javarészt kevesebb, mint a minimálbér), és a szakszervezet még aktívan közre is játszott a helyzet kialakulásához azzal, hogy bábáskodott a törvénytelenségek végrehajtásában.
Másik dolgozó azt említette, hogy egyik-másik helyi üzemegység üzemvezetőit is felelősség terhelheti, hiszen bizonyíthatóan saját szakállukra üzleteltek a kaviccsal, homokkal. Kisebb kavicshegyeket tüntettek el egyik napról a másikra - persze nyom nélkül. A városi legenda arról is szól, hogy egyes vezetők a saját cégeikkel szállíttatják jó pénzért a kavicsot a vásárlónak a tulajdonos tudta nélkül, ha pedig a vásárlónak ez nem felel meg, akkor nem kap kedvezményt. Arról is tudunk, hogy inkább idegen bányákból vásárolnak terméket azért, hogy az egyik üzletkötő saját fuvarozó cége megrendelést kapjon. Pedig az adott termékből a bánya maga is bőséggel rendelkezik, de azt rendre visszatúratják a bányatóba.
A dolgozók egyelőre nem mernek lépni, féltve az állásukat. Ugyanakkor azt is látják, hogy a kirendelt hatóságok folyamatosan mindent a legnagyobb rendben találnak egy-egy üzemi baleset, vagy hatósági vizsgálat után, és minimális bírságokat szabnak ki. Ebből arra a következtetésre lehet jutni, hogy a Bányakapitányság korrumpálódott, előre szólhatnak a várható ellenőrzésekről, és előre jelezhetik, hogy miket fognak vizsgálni, és a lehető legkisebb elmarasztalást kapja a cég.
Egyes pletykák szerint ki akarják éheztetni az alkalmazottakat, és arra számítanak, hogy sokan felmondanak a fizetések elmaradása miatt. Ezzel a cég elméletben végkielégítések kifizetésétől mentesülne, hiszen a dolgozó felmond. Mi azonban úgy tudjuk, hogy a munkavállaló és munkáltató közti szerződést a fizetés elmaradásával a munkáltató szegi meg, így a felmondó munkavállalónak a jelenlegi törvények értelmében továbbra is jár a végkielégítés. A kérdés csak az, hogy megkapja-e valaha, ismerve a körülményeket.
Sajnos nagyon csődbűntett-szerűnek látszik a dolog. Magyarországon jelenleg lassan lépnek fel a hatóságok azok ellen, akik tudatosan viszik csődbe cégüket, illetve a feljelentések egy részét megalapozatlanság, vagy adathiányra hivatkozva visszautasítják, és a nyomozásokra is hónapokat kell várni, ami rendkívül kedvező a csődbűntettet elkövető bűnözőknek.
A lasselsbergeres munkavállalóknál addig is marad a létbizonytalanság, a várható munkanélküliség, a ki nem fizetett járandóságok, és a szomszédtól kölcsönkérés kenyérre és tejre.
(Olvasónktól)