Épp ennyi, tizenhét évünk adódott -- hatalmas csapások sora után – végre újból egy független Magyarország felépítésére. Nem volt könnyű: infláció, munkanélküliség, válságok, kis háborúk, merényletek környékeztek bennünket, nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink acsarkodtak ránk. De sikerült.

Hazánk lakossága e másfél évtizednél alig több idő alatt 1 639 479 fővel növekedett. Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára, 13 780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-re emelkedett. Új kórházat, 160-at is építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött az orvosok száma. 2628 km elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk -- magyar találmány alapján. Diesel-mozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk!

Duna-tengerjáró flottánk összeköti vízi útjainkat a világtengerekkel. Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását. Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat. Ingyenes gyógyszert kapnak az egyre növekvő számú cukorbetegek. Budapest (gyógy)fürdővárossá vált.

Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a soroksári Dunaágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a Balatonnál. Filléres vonatok szolgálják a hétvégi kikapcsolódást. A közszolgáinak (közüzemi dolgozók, köztisztviselők, közalkalmazottak) vasúti, üdülési, biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját.

Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult. Politikai téren önállóságra törekedtünk. Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel megelőzve(!) eltöröltük a
máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust. No persze nem az 1990--2007 közötti tizenhét évről szólnak ezek az adatok, hanem egy másik időszakról. Horthy Miklós kormányozta ekkor a világháborút elszenvedett, spanyolnáthát, eszeveszett vörös terrort, és Trianont elszenvedő Magyarországot -- vagyis az 1920 és 1937 közötti, a még új világháborútól mentes korszakról szól az írás.

Adataim pontosak. A boldog Kádár-korszak alatt kiadott enciklopédiafélékből szemelgettem őket, legfőképp az 1982-ben megjelent Magyar Történelmi Kronológiából (Akadémiai Kiadó). A milliószámra előforduló munkásmozgalmár szócikk közé nyilván nem a gaz horthy fasiszta érát dicsérendően pöttyentették ezt a néhány adatot, így bátran elfogadhatjuk hitelesnek mindet. Természetesen felhasználtam saját jegyzetanyagomat is. Lássunk ezekből is egyet!

Nagyanyám, Sárközy Istvánné, született Bleszkányi Irén -- a Csobánc utcai elemi iskola tanító-nője 275 pengő nyugdíjra volt jogosult. Egy pengő ma 1200-1300 Ft-nak felel meg, bár az írásom megjelenésig ez még változhat gyurcsányilag. Unokája (kétszer hosszabb munkaviszonnyal, néhány diplomával és egy vasas szakmával) mintegy a negyedét-ötödét kapja ennek a nyugdíjnak. Jó-jó -- mondhatja az iskolázott olvasó --, de az elnyomó értelmiség (tanítónő) kivételezett helyzetben volt, a szegény munkások pedig folyamatosan nyomorogtak. No, jómagam egy megbélyegzett osztályban érettségizvén (Antall József volt az osztályfőnökünk) kényszerűségből Angyalföldön dolgoztam évekig, s tanultam szakmát. S nemcsak szakmát tanultam az öreg szakiktól, hanem azt is, hogy az esztergályos kétszeres úr volt (Herr Dréher), és glaszékesztyűben, keménykalapban ment be dolgozni a Lángba, Ganz-Mávagba, s az általa gyártott Diesel-vonatok máig vidáman szolgálják a dél-amerikai közlekedést. Üres óráiban nem maszekolt, hanem énekelt a gyár kórusában, evezett a gyár csónakházában, sportolt a kötelezően (úgy bizony!) előírt s felépített gyári sportpályán -- tehette, mert a feleségének nem kellett dolgoznia.

Gyermekei pedig -- óh, borzalom! -- a hazáról tanultak az iskolában. A hazáról. Természetesen -- mai szóval -- "vesztesei" is voltak e kornak. Gyámolításukra ott voltak az ONCSA-házak, az ínségakciók, a tehetségmentő szolgálatok… Tehettünk, amennyit tehettünk. Hisz ne feledjük: ebből a tragédiákkal induló 17 évből 3-4 év a nagy gazdasági világválság -- épp a közepén! Közepette telt el. Hogyne lettek volna "vesztesek"! Hisz az egész Magyarország vesztes volt! És hogyan is állunk azzal a rémületes Horthy-fasizmussal? Mindenekelőtt szögezzük le: a fasizmus és nácizmus két különböző dolog, elemi tudatlanság és gonosz indulat összekeverni a kettőt.

Horthy alatt nálunk se fasizmus, se nemzetiszocializmus nem volt! Szálasi más eset: az valóban náci típusú rendszer volt. Később, és idegen hatalom katonai megszállása alatt. (Csupán zárójelben, dőlt betűkkel fűzöm ide: ma Magyarországon új politikai fogalom született meg: a nemzetiszocializmus ikertestvére, a nemzetellenes szocializmus). Nem volt hivatalos ideológia a történelmi jog- és szokásrendszer durva leváltására, majd erőszakolt helyettesítésére.

Nem uralta egy, egyetlenegy politikai irányzat a médiumokat, és hallatlan választék: 1500 lap, s ebből mintegy 400 politikai jellegű jelent meg e korban! És bizony nem tartotta rettegésben semmiféle terrorrendszer a lakosságot. Csupán az értékeket tisztelő, azokat megőrző s továbbadó konzervatív világ volt. Beszélő a neve: érték-konzervatív. Természetesen nem volt XXI. századi értelemben vett demokrácia, már csak azért sem, mert a XX. század elejéről van szó. A mai fogalmak visszavetítése egy más korra elemi tudatlanság vagy gonosz indulat – valószínűleg mind a kettő!

Mai politikailag korrekt mércénk szerint valóban antidemokratikus a szélsőséges pártok korlátozása. Akkor nemzetet mentett. Valóban volt cenzus (1920-tól 50%), viszont nem döntötte el végzetesen az ország és a nemzet sorsát néhány tányér levessel vagy lejárt szavatosságú tésztacsomaggal, esetleg a nyugdíjasoknak adott 500 Ft-os utalvánnyal vásárolt szavazat. Tekintélyuralmi rendszer? A kormányzó csupán egyszer küldhette vissza megfontolásra a képviselőháznak a törvényjavaslatokat – emlékezzünk Göncz papára, mit művelhetett az Antall-kormány törvényeivel! A puszta tekintélyt pedig megérdemelte, mint tisztakezű, becsületes, erős
akaratú magyar vezető!

Barátaim! Egyszer végre el kellett mondani mindezt.

(És még valami: a Horthy család birtoka ugyanakkora volt, mikor lemondatták, mint mikor kormányzóvá választották.)

Csak azt kérem: adjátok tovább!

Olvasónk pedig hozzáfűzi: Csakhogy: van egy másik oldal, amit mindenki elfelejt. Mikor Károly királyunk (Ottó apja) vissza akart térni Magyarországra, a lovastengterész Horthy ágyúval lövetett felkent királyára! Ezt soha nem felejtem el. (Dr.Faustus Henrik)