Olvasónk írja:
Hosszú keresés után végre felleltük néhai gróf Tisza István miniszterelnök rezidenciáját, ahol ellensége, a rossz emlékű tanácsköztársaság dicstelen miniszterelnöke aljas módon meggyilkoltatta őt. Tormay Cécile erről az épületről ír a Bujdosó könyv című művében.



A Hermina út 45. szám alatti ház meglehetősen rossz állapotban van. Ablakai betörve, a falról hámlik a vakolat, a babás kőkorlát kidőlt, emiatt foghíjasan árválkodik az óriási terasz, teljesen benőve gazzal. A tetőtér ablakai is kitörve és bedeszkázva. Az egykor gyönyörű kerti szökőkút romokban hever szanaszét. A hajdani pompás kertbe - a ház mögött, ki tudja, milyen célból - egy oda nem illő házat emeltek, ami körül a kertet teljesen lebetonozták (lásd alább).

Elöl, közel a bejárathoz egy putrit húztak fel őrbódénak, amin egy elmocskolódott, szakadt nemzeti színű zászló árválkodik, mögötte műanyag tartályok éktelenkednek, melyekben egykor üzemanyag lehetett. A Hermina út járókelői szemetestartónak tekintik a kertet, mert kiüresedett üdítős palackjaikat, sörös dobozaikat keresztülhajítják a kerítésen az egykoron szép napokat megélt, még romjaiban is mutatós kertbe.
Az épület egy saroktelken áll, ami olyannyira elhanyagolt, hogy az oldalt lévő kerti kapun keresztül - a kapuba belenőve - egy fa hajlik ki az utcára.
Trianon közelgő 90. évfordulója alkalmából szeretném felhívni az Önök és a magyar érzelmű emberek figyelmét a méltatlan állapotra. Ebbe az épületbe Tisza István emlékmúzeumot kellene berendezni, méltó emléket állítva a nagy magyar politikusnak.
A ház falán jól eldugva, távol a kerítésektől egy emléktábla található, ami csak távcsővel vagy fényképezőgéppel közel hozva olvasható el. A táblán tévesen az van feltüntetve, hogy néhai gróf Tisza István miniszterelnököt ellenfelei ölték meg, akik valójában nem ellenfelei, hanem az ellenségei voltak.


Az V. kerület Városház utcai posta előcsarnokában látható egy emléktábla, amely a dicstelen tanácsköztársaságnak állít emléket. Nagyon elgondolkodtató, hogy milyen szellemiség uralja Hazánkat, ha ez a tábla dicsőíti a véres kommunista terror kíméletlen 133 napját...



Tisztelettel:

Egy olvasójuk
További képek:

Betört ablak

Betört pinceablak

Hámló vakolat, törött ablak

Korlátdarabok

Kidőlt korlát

Bedeszkázott tetőtéri ablak

A szökőkút széttört darabjai

Oda nem illő épület

Hátul hozzáépített lift, lebetonozott kert

Őrbódé koszos, szakadt zászlóval

Szemét a kertben

Az oldalsó kapu elé nőtt fa

Leláncolt kapu

Tönkrement kerítés

Össszefirkált utcanévtábla