Tisztelt Szerkesztőség!
Perge Ottó legutóbbi cikkében "ha a komcsikat kell védeni akkor fontos a kutatási szabadság a holokausztozóknak" valótlan tényállítást közöl és hamis látszatot kelt. Állítása szerint az aláírók "teljes mellszélességgel támogatták az úgynevezett holokauszt cáfolását tiltó jogszabály törvénybe foglalását - vagy legalábbis nem tiltakoztak ellene"
Ezzel szemben a valós tény az, hogy az aláírók egy részéről minden újságolvasó tudhatja, hogy tiltakozott a holokauszttörvény ellen, így saját magam is így jártam el nyomtatásban és tévéműsorokban egyaránt. Tessék elolvasni az Élet és Irodalom illetve a Magyar Narancs című médiumok vonatkozó cikkeit.
Emellett korántsem azonos értékű az, ha valaki nem nyilatkozik egy kérdésben azzal, hogy azt támogatja. Perge Ottó például sohasem írt még cikket arról, hogy támogatja-e galambok és emberek szexuális kapcsolatát - ettől azonban még nem lehet gondolni róla, hogy ezt helyeselné.
Tisztelettel:
Ungváry Krisztián
Perge Ottó válasza:
Tisztelt Ungváry Krisztián!
Lehetséges, hogy Ön valóban nem helyeselte a holokauszt cáfolását tiltó jogszabály (majd később a fideszes módosítás) életbe léptetését. Azoknak a történészeknek és filozófusoknak a nagy része azonban, akikkel Ön most közösséget vállalt a "történettudomány védelmében" írt nyílt levél aláírásával, vagy ténylegesen támogatta a "holokauszt-tagadását" illetve a "nemzetiszocialista és kommunista bűnök tagadását" tiltó törvény elfogadását, vagy pedig nem foglalt állást akkoriban, és csöndben maradt. De Ön is kétféle mércével mér: Ön ugyanis semmiféle nyílt levelet nem írt alá akkor, amikor egy olyan jogszabályt fogadott el a magyar parlament, melynek következményeképpen börtönbe lehet juttatni a revizionista történészeket, illetve mindazokat, akik másképpen látják a második világháború történetét, mint ahogy "hivatalosan" előírják. Ön hajlandó tiltakozni azért, mert a készülő alkotmány preambulumában állítólag szerepelni fog egy Önnek nem tetsző kitétel, továbbá felemeli a szavát azért, mert az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára át akarja rendezni a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításának "egy részét". Mindebben Ön a "cenzúra bevezetésének" szándékát és a "történelmi kutatás és az interpretálás" szabadságának sérelmét látja. De nem gondolja, hogy sokkal súlyosabb sérelem, hogy pusztán kutatási eredményeik publikálása és a múlt bizonyos eseményeivel kapcsolatos véleményük kifejtése miatt bárkit három évig tartó szabadságvesztésre lehet ítélni ma Magyarországon?
Az Ön hasonlata rossz: a galambok és az emberek szexuális kapcsolata ellen azért nem érdemes tiltakozni, mert ilyesmi (tudtommal) nem fordul elő. Ezzel szemben a nyugati világban számos revizionista történész került már börtönbe azért, mert közzétette az úgynevezett holokauszttal kapcsolatos tudományos vizsgálódásának eredményeit. (És ma is börtönben ül Németországban Sylvia Stolz, aki 1183 nap után talán április 13-án szabadul, valamint Vincent Reynouard Franciaországban.) Több száz olyan olyan tanár, történész, vagy bármilyen más foglalkozású állampolgár akad szerte a nyugati világban, aki a második világháború, illetve azon belül a holokauszt kérdésében kifejtett álláspontja miatt veszítette el állását, vagy azért nem lépett előre a ranglétrán, mert másképpen vélekedett a múlt bizonyos eseményeiről, mint ahogyan "hivatalosan" előírják. Nem gondolja, hogy emberek bebörtönzése kutatási eredményeik "interpretálása", illetve vizsgálati eredményeik közzététele miatt sokkal súlyosabban esik a latba, mint hogy egy közigazgatási államtitkárnak nem tetszik a Holokauszt Emlékközpont kiállításának "egy része"?
Perge Ottó
(Kuruc.info)