Olvasónk írja:
Tisztelt Szerkesztő Úr!
Néhány éve sodródtam a szállítmányozás közepébe, nem önszántamból, kényszerből, tekintettel arra, hogy a korábbi szakterületem foglalkoztatási lehetőségei - finoman szólva - beszűkültek.
Nem eresztem bő lére mondandóm, voltam olyan székben, ahol megtanultam a rövid írásokat értékelni.
Célom: szeretném konkrét esetek leírásával Önök elé tárni, hogy milyen a megjelenési formája annak, amikor a magyar munkavállalót kizsigerelik, tönkreteszik, stb. Nekem elég(?), hogy kiírhatom magamból, megoszthatom olyanokkal, akik rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyeken keresztül széles körben is képet alkothatnak arról, hogy konkrétan mi az, hogy a munkavállalót becsapják, elnyomják. Igaz történeteken keresztül, túlzások és finomítások nélkül, mellőzve az intellektuális magyarázatát annak, hogy miért is. Döntsék el Önök, akik elolvassák, hogy ez mit jelent az embernek, az egyénnek, aki benne van, aki megéli...
1. A magyar (kis) cégek (a szakmában csak "maszeknak" nevezzük őket) körében teljesen elfogadott dolog, hogy a fizetéseket nem fizetik ki, illetve csúsztatják, halasztják azok kifizetését az "alkalmazottaknak", akik egyébként rendre minimálbéren vannak bejelentve. Megjegyzem, hogy minden cég - a nagyok is (pl. a Waberer's) - minimálbéren jelentik be dolgozóikat. Tehát a fizetések normális kifizetése ma már kuriózum, a http://soforallasok.info/ oldalon helyenként látható is, hogy a hirdető kiemeli, hogy időben fizet! A munkavállalók ilyen esetekben semmit nem tehetnek, illetve ha tesznek, azzal azonnal elveszítik az állásukat.
2. Egyre több cég teszi székhelyét Kelet-Közép-Európába azzal a céllal, hogy 1 000 - 1 500 eurós bérért foglalkoztassanak magyar sofőröket. Lehet mondani, hogy ez szinte minden környékbeli országban így van, de ilyen feltételek és fizetések mellett sehol! Romániában, Lengyelországban a minimum 1 500  -1 600 euró!
3. Az a mondás járja, hogy ahol öt magyarnál több található egy munkahelyen Nyugat-Európában, ott egymás zsebéből húzzák ki a pénzt - korrupcióval. Egy példa: holland cég, magyar irányító, magyar sofőrökkel. Ha a sofőr havi 50 euró ad az irányítónak, akkor "jó" fuvarokat kap. Aki nem ad, annak maradnak azok a fuvarok, amelyekben nincs annyi kilométer, vagy rakodni kell.
4. A rakodásért a fuvarozó cég a munkavállalónak nem fizet, de az esetek többségében a megbízótól a fuvarozó cég rakodásért díjat számít fel.
5. A holland cég (is) rendre túlmunkára kötelezi a sofőrt, annak ellenére, hogy tudja, hogy ezzel megszegi a vonatkozó szabályokat. (http://www.teherfuvarozok.hu/aetr.html) Természetesen nem kötelező ezeket a "kéréseket" teljesíteni, de több sofőr veszítette el az állását valami másra hivatkozva nem sokkal azután, hogy nemet mondott...
6. A német területen hétvégét töltő sofőr a HOF-ban parkolási díj ellenében tartózkodhat (10 euró). Ez tartalmaz egy egyszeri étkezést. A legnagyobb magyar fuvarozó csak abban az esetben fizeti meg a 10 eurós parkolási díjat a sofőrnek, ha az a benne foglalt étkezést nem fogyasztotta el. Tehát a magyar munkáltató inkább otthagyja a német vállalkozónál az ételt. Amennyiben a saját munkavállalója elfogyasztja az ételt, akkor a parkolás díját teljes egészében a munkavállalóra terheli! Jogorvoslati vagy reklamációs lehetőség nincs!
7. Egy francia fuvarozó cég Magyarországon létesített telephelyet. Ezáltal magyar munkavállalók 4 hét időtartamot töltenek kint, egy hetet "pihennek" Magyarországon. A napi díj 28 euró. Egy angol sofőr, amennyiben nem otthon tölti az éjszakát, a fizetésén és minden egyéb juttatásán túl 22-25 font közötti összeget kap egy éjszakáért, amit a fülkében tölt! Többek között ezen juttatások elvonásának köszönhető, hogy a magyar sofőr 1/3-át keresi egy francia vagy angol sofőr fizetésének.
8. Évek óta tiltott a kamionsofőrök teljesítményarányos bérezése. Ennek ellenére a legnagyobb magyar fuvarozó cég nyíltan a megtett kilométerek arányában fizeti ki a munkavállalói "bérét", üzemanyag-megtakarítás jogcímén! Ez 100 000 forintig adómentes volt. Ám 2012 januárjától az Orbán-kormány erre is adót vetett ki.
9. A legnagyobb magyar fuvarozó cég a sofőrjeit rendre 4-8 hétig tartja kint. Teszi ezt annak ellenére, hogy embertelen, amikor egy ember 3-4 hetet kénytelen a fülkében tölteni. Mindezen túl természetesen rendelet is tiltja, hogy 2 hétvégénél többet töltsön a sofőr a fülkében.
10. A francia fuvarozó cég a magyar sofőröket december 26-án este viszi ki dolgozni, hogy megkezdjék a következő terminusukat. Karácsonykor kell családos embereknek a gyermekeiket hátrahagyni, hogy teljesítsék 1/3 bérért azt, amit francia vagy angol kollégáik karácsonykor nem tesznek meg!
Én most ezeket tartottam érdemesnek Önnel megosztani. Remélem, írásom érdekes volt, és szentelnek rá időt, hogy a levelemben szereplő állításaimat leellenőrzik, esetleg másoktól szerzett információkkal kibővítik.
Boldog karácsonyt kívánok.
Gotthárd