Fölényesen győzött a belső-mongóliai Ordoszban tartott nemzetközi íjászversenyen is a magyar Mónus József, aki néhány nappal korábban 653 méterrel új világrekordot állított fel távlövésben az ugyancsak belső-mongóliai Ergun városban.

Mónus nagy fölénnyel nyerte meg az íjászat távlövés versenyszámát, 10 ország és 16 tartományi válogatott csapat versenyzői előtt, ezúttal is túllőve az 502,5 méteres történelmi csúcson, Esunkhei mongol íjász 1226-os rekordján - közölte szombaton az MTI-vel Posta Pál, a Hagyományos Íjász Világszövetség alelnöke.
Ebben a versenyszámban nem mérik, legalábbis nem hitelesítve, a távolságot; itt a lényeg a középkori rekord minél nagyobb meghaladása - mondta el Posta Pál. Ugyanebben a több mint 150 fős felnőtt mezőnyben 4. helyezést ért el Posta Csongor junior magyar íjász.

Korábbi képek
Mónus József augusztus 24-én Ergunban 653 méterre lőtt saját készítésű íjával és nyílvesszőjével, amellyel megdöntött minden korábbi csúcsot, saját korábbi világrekordját is, amelyet két évvel korábban állított fel ugyanitt.
A szombati versenyt a mongolok legnagyobb hagyományőrző ünnepe, a nádam keretében tartották, amelyet második alkalommal rendeztek meg nemzetközi jelleggel Ordoszban, Belső-Mongólia harmadik legnagyobb városában.
A nádam ("a férfiak három játéka") fesztiválon a mongol férfiak évszázadok óta összemérik képességeiket birkózásban, lovaglásban és íjászatban, az utóbbi kettőben újabban nők is. Az eredetileg e három sportágból álló programon kívül további 13 versenyszámban rendeztek küzdelmeket a II. Ordoszi Nemzetközi Nádam Fesztiválon.
A Férfiak Három Játéka fesztivált az olimpiáéhoz fogható pazar külsőségek közepette nyitották meg.



Frissítés: Exkluzív fotónk a helyszínről (középen az aranyérmes Mónus József, a "Farkas"):
Zoom
(MTI - Kuruc.info)
Kapcsolódó: