![]() Gőbl Gábor főszervező,a Moby Dick gitárosa |
"Hagyományőrző nemzeti rockrendezvényünkkel szeretnénk felkelteni az érdeklődők figyelmét azokra a dicsőséges hónapokra, amikor tízszeres túlerő ellen is diadalt lehet elérni a hazája sorsa iránt sokat érző és áldozatot vállaló kisebbség eltökélt akaratával. A Prónay Pál által vezetett, 1921-es nyugat-magyarországi fegyveres felkelés ékes bizonyítéka annak, hogy csak olyan ügyet lehet sikerre vinni, amelyben a résztvevők maximális hazaszeretetről tesznek tanúságot, és vállalják a kockázatot!" - mondta a Gőbl Gábor, az esemény főszervezője.
"A kevesek által megvívott ütközetek sokak számára hoztak nagy eredményt, hiszen Sopron és nyolc környékbeli községben megteremtődött a magyarnak maradás lehetősége. Nem kegyként kaptuk az antanthatalmaktól a népszavazás lehetőségét, hanem fegyverrel kényszerítették ki a Rongyos Gárda hősei! Ezt a tényt pedig még a történészek is elfelejtik!" - állapítja meg Gőbl Gabi, aki a korszak ismerőjeként régi álmát valósította meg rendezvény megszervezésével.
Egész napos programsorozat
Budapestről a Keleti pályaudvarból – a tavalyihoz hasonlóan – együtt mehet, aki akar a reggeli 6:10-es IC-vonattal Novák Előd szervezésében, közös jegyvásárlás 6 óra előtt pár perccel, találkozó ekkor a jegypénztárak előtti telefonfülkénél. (Célszerű előtte bejelentkezni nála, mert Kelenföldön is fel lehet szállni: 06-30-358-27-23.)
A program szombaton 10 órakor kezdődik a Károly-kilátó parkolója mellett található Rongyos Gárda-emlékműnél, majd a HVIM Sopron vármegyei szervezete (hvimsopron@citromail.hu, 0670/554-0293) invitál minden öntudatos természetbarátot a már hagyományos, ezúttal 12 kilométeres erdei tereptúrára. A végcél most a Soproni-hegység déli lejtőjének lábánál meghúzódó Harka település, ahol 13.30-kor koszorúzásra kerül sor a falu központjában található Hűség Emlékműnél!
Az emléknapon résztvevők ingyenes belépés mellett 14.30-tól a focipályán Kurszán Kende 12 fős lovasíjászcsapat harci bemutatóját láthatják, majd a Soproni Honvéd Hagyományőrzők nevű egyesület tagjai megelevenítik a Rongyos Gárda harcászatát, amelyről Igler Attilla tart majd előadást és látványos bemutatót! A koncertek kezdetéig kézműveskedés, íjászkodás a helyi vármegyések szervezésében.
A "zenés toborzó" 17 órától hat órán keresztül a fedett rendezvénysátorban folytatódik, ahol minőségi hang- és fénytechnika felvonultatása mellett 45 perces műsorokkal lép fel az első négy produkció. A felvidéki Kerecsen, majd Sárdy Barbara és Papp Gyula előadása követi, majd a nemzeti ellenállás mára már kultikussá váló zenekara, a Romantikus Erőszak nyomul. 20 órától a Kárpát-medence-szerte híres és legendás soproni kemény metálbanda, a Moby Dick zúz.
Az esemény főprodukciójaként 21 órától közel 2 órás teljes programmal a Kárpátia lép színpadra, felemelve a "magyar-rock" lobogóit! Petrás Janiék itt mutatják be először a szeptemberben megjelent albumukról a Rongyos Gárda emlékére írt, sikervárományos slágerüket!
A koncertek csupán 2200 Ft-os áron (12 éves kor alatt és mozgássérültek számára ráadásul ingyenes)! Kötelező program minden hazafinak!
Kuruc.info






