A XVII. kerületben és Újpesten is Wass Albert-szobor avatására kerül sor.

A XVII. kerület, Rákosmente Önkormányzata szeptember 27-én, szombaton, 16.00 órakor Rákoskerten, az Erzsébet körút - Pesti út kereszteződésében található téren szobrot állít az írónak. Ünnepi köszöntőt mond dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő és Turcsány Péter író, a Kráter Műhely Egyesület elnöke. A szoboravató beszéd Wass Albertet az európai színvonalú magyar humanizmus egyik nagy alakjaként mutatja be.
Másnap, szeptember 28-án, vasárnap déli 12 órakor az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébániatemplom előtti téren Koncz Viktória szobrászművész alkotásának felavatására kerül sor. Avató beszédet mond dr. Derce Tamás Újpest polgármestere és Raffay Ernő történész. A szobrot Pályi László plébános és Szigeti János lelkész is megáldja.

Közreműködik Bálint Mária színművész, Ferenczy Csongor színművész, Sillye Jenő zeneszerző és Käfer György klarinétművész valamint a templom Laudate kórusa.

A szobor polgári összefogással készült.

Tisztelettel üdvözli:

Turcsány Péter
a Kráter Műhely Egyesület elnöke