Leverték és összetörték Makó egykori főrabbijának, Kecskeméti Árminnak az emléktábláját ismeretlenek az éjszaka. Anélkül, hogy valamely másságimádó hirtelen a rombolás dicsérőinek nevezzen minket, hadd tegyük hozzá, az elmúlt évtizedek zsidó részről történő magyarellenes megnyilvánulásaihoz képest igazán jogosnak nevezhető ezen cselekedet.
Leverték és összetörték Makó egykori főrabbija, Kecskeméti Ármin emléktábláját ismeretlenek hétfőre virradóra - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Reggel érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy Makón a főrabbiról elnevezett utcában az emléktáblát leverték a lakóház faláról, összetörték, helyére pedig festékszóróval feliratot fújtak - mondta a delmagyar.hu-nak Szenti Szabolcs.
Az összetört táblát a helyszíntől néhány száz méterre találták meg a rendőrök, s már át is adták az önkormányzatnak – közölte a hadnagy.
A rendőrség az ügyben rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, a helyszíni szemle és a nyomok rögzítése még tart.
Az emléktáblát a makói zsinagógától száz méterre a Kecskeméti Ármin nevét viselő utcában egy panelépület falán az önkormányzat állította.
A tábla alá ismeretlenek a „Milyen 6 millió? Hazug disznók!!!" mondatokat írták festékszóróval ismeretlenek.
Baron Zsuzsanna, a helyi zsidó hitközség képviseletében a helyszínen elmondta: megrázónak és félelmet keltőnek tartja a történteket. A hősi halált halt rabbi - aki Ferge Zsuzsa szociológus nagyapja - emlékét tisztelet övezte a Maros-parti városban.
(Délmagyar nyomán)
Frissítés: A.S. kommentárja: figyeljük meg: a cikkből kiderül (“A hősi halált halt rabbi … Ferge Zsuzsa szociológus nagyapja”), hogy mindannyiunk kedvenc Ferge Zsuzsája, az ismert, többek között MSZP-gyűléseken fellépő és “Köztársaságért”-díjat kapó fajvédő, szintén zsidó származású.

Vajon miért van az, Kedves Olvasóink, hogy kivétel nélkül minden egyes magyargyalázó, cigányfajvédő, az orkok élősködését, bűnözését a torkunkon legyömöszölni kívánó cociológus, fajvédő “kiválasztott”? Nem csupán Ferge. A szintén hasonló pályán mozgó (fajvédő) Herczog Mária saját bevallása szerint az. Vagy ott van Vásárhelyi “Lámpaernyő” Mária, akinek nem csupán a Wikiből tudjuk azt, apja metélt volt, hanem az emlékezetes, nagy botrányt kiváltó Trouw-cikk is sietett közölni Mariska származását. De megnézhetjük magunknak (videó ITT) Békés Bencét is, mehallgathatjuk jellegzetesen raccsoló szövegét. Bizony, úgy tűnik, kivétel nélkül mind, a magyargyalázással, a nemzetközi sajtónak való “súgással”, az ork deviancia pártfogolásával (pl. azzal, hogy arra bátorítják őket, ne járjanak iskolába ) “nevet” szerzett ember(?) zsidó. (Vagy cigány – lásd Mohácsi Viktória vagy a zsideszes Járóka Lívia példáját.)

Ismétli magát a történelem? Kiválasztottaink, ill. puszipajtásaik, az “értelmiségi” cigány hangadók mindig is élen jártak az ország lejáratásában, rosszhírünk keltésében (lásd Békés Bence esetét az ARTE-vel, a UPI, Hell István, Mohácsi Viktória francia, ill. BBC-s hazaárulása stb.) ill. a deviáns kisebbségek ellenünk való uszításában. Most sincs ez így másként. És aztán csodálkoznak, ha negatívan viszonyulunk hozzájuk.