Legendás pilóták emlékét őrzi az új obeliszk Iharosberényben. Olyanokét, akik hazájukért repültek.
„Márvány, kő, vas elporlad, de hőseink emléke örökre fennmarad”– e mottóval hívott a pilóták tiszteletére állított emlékmű avatására Iharosberény önkormányzata. A kezdeményező Szabó Sándor emlékőrző elmondta: az általa megálmodott ötödik emlékmű átadása ez, és vélhetően Somogyban az utolsó. Ugyanakkor egyedülálló: Európában az első legendás pilóta-emlékmű, amely a legkiválóbb hazai és európai harci pilóták hősiessége előtt tiszteleg. Azt is mondta: a bürokráciával mindig harcolnia kell, és ezeknek a pilótáknak az állami elismerése is várat magára, de Iharosberény példát mutatott. Ezért is volt helye a település polgármesterének, Zsirmon Endrének azok sorában, akik az emlékőrzőtől Méltó utódok elismerést kaptak az ünnepség nyitányaként.
– Miért itt és miért a pilótáknak? – kezdte beszédét Zsirmon Endre. 1944. november 5-én 500 bombázó, 198 P-51-es Mustang, 139 P-38 Lightening kíséretében Bécs/Florisdorf olajfinomítóit támadta. A 101/I. osztály három százada és a 101/II. osztály negyedik százada kapott bevetési parancsot, Tapolca légterében támadták meg az amerikaiakat. A légi harc nagy területen zajlott, Iharosberényre és térségére is kiterjedt. Légi győzelmet aratott Michna György (az egyetlen ma is élő ÁSZ pilóta) a Balaton térségében, Tóth Lajos és Málik József Iharosberény légterében B24 vadászbombázóval, és Buday Lajos Pusztamagyaródnál. A Puma harci egység katonái voltak, közülük sokan adták fiatal életüket a hazáért. Az ezred pilótái a háború végén amerikai hadifogságba kerültek, a kommunista hatalomátvétel után itthon a pilótákat, főleg a vadászokat igen negatív színben tüntették fel.
– Az obeliszk hét nemzet bátor ÁSZ pilótáinak is emléket állít, a nemzetközi megbékélés jegyében. Bízom benne, hogy Iharosberény nemzetközi zarándokhellyé válik azok számára, akik tiszteletüket szeretnék leróni hős elődeink előtt – összegzett a polgármester, majd Iharosberény bátor pilótája elismerő oklevelet adott át Kiss János, Vida József, Zetényi Csukás Kálmán kiemelkedő repülő tevékenységéért, Magyarország légterének védelméért, és Német Zsigmond óceánrepülőnek teljesítményéért.
A szónokok jóvoltából megelevenedett számos bátor pilóta alakja is. A rendezvényt az MH Légierő zenekara, az 54. Veszprémi Radar Ezred Díszegysége tette ünnepélyesebbé, díszőrséget álltak a veterán PUMA harci pilóták. Az obeliszken névvel szerepel: Michna György, Debrődy György, Tóth Lajos, Málik József, Buday Lajos, Vida József, Kiss József, Zetényi Csukás Kálmán, Németh Zsigmond.
Zsiga, a békebeli hős
Péntektől emlékmű is őrzi Németh Zsigmond óceánrepülő nevét, noha elismerése, legalábbis itthon, sokáig váratott magára, állami elismerést nem is kapott. Németh Zsigmond – másodmagával – egymotoros géppel repült át az Atlanti-óceánon 1981-ben. Előtte 50 évvel nemzeti hősként ünnepelték a magyarok az Endresz-Magyar párost, akik minden addigi rekordot megdöntve, a legrövidebb idő alatt repülték át az Atlanti-óceánt Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) gépükkel, s Némethék rájuk emlékezve, a jubileum alkalmából akarták ezt megismételni. A felirattal azt is kifejezték volna: vannak még problémák Magyarországon.
– Harcoltunk a rosszindulattal, kikiáltottak bennünket feltűnéshajhászó náciknak, „fantasztikus”, mit éltünk meg – emlékezett Németh Zsigmond. Mivel 1968 óta Amerikában éltem a New Jersey-i magyar iskola igazgatójaként, és a gép is Új-Fundlandról szállt fel, amerikai gépként kezelt bennünket a magyar kormány. A New York-i főkonzul felhívott: Zsigám, nagy baj van, nem repülhettek be Magyarországra, mert az Igazságot Magyarországnak rossz fényben tüntetné fel az országot. Akkor elálltunk ettől, és csak azt írtuk a tankokra: 1931-1981. Ám újabb hallgatás következett, miközben az idő szorított, hiszen pontosan az évforduló napján akartuk megismételni a repülést, ami végül csak három nappal később sikerült. Aztán megjött a levél, hogy nem repülhetünk. Végül megzsaroltam Magyarországot: mondtam a nagykövetnek, hogy elmegyünk Bécsig, körözünk ott egy órát, az egész világ megtudja, hogy Budapesten is leszállhattunk volna, és fent lesz a felirat, hogy Igazságot Magyarországnak. Ezek után persze mehettünk Budapestre.
A ferihegyi reptéren 15 ezer ember várta őket, kormányküldöttség nem... Az út nem volt egyszerű: elromlott a rádióadójuk, így a navigációt a közelben közlekedő utasszállító gépek segítségével oldották meg, az óceán közepe felett viharba keveredtek. Frankfurtnál el akarták téríteni őket szándékuktól, joggal, mert évszázada nem volt olyan jégvihar, mint amibe belementek. Míg a nemzetközi sajtó hősként ünnepelte őket, itthon rövidke hír jelent meg róluk.
– Szabó Sándor emlékőrző az első, aki elintézte, hogy emlékművön lehetek a többi hőssel – emlékezett. – Azt mondta: Zsigám, te békebeli hős vagy, 18 óra 43 percet senki nem ült egyfolytában gépben. Két világcsúcsot állítottunk fel: Amerika területéről legmélyebben mi repültünk be leszállás nélkül Európába, és időrekordot is, mivel elődeink 26 óra alatt tették meg ezt a távot.
A férfi pár éve visszaköltözött Magyarországra, de már nem repül. 1984-ben lezuhant egy egymotoros repülőgéppel, amivel úgy tervezte, hogy megint haza repül, immár egyedül, de a Jóisten úgy gondolta, hogy egyszer elég volt.
– Vettem egy gépet Floridában, és repültem vele haza New Jersey-be, amikor Norfolk felett megállt a motor. Este kilenc óra volt. Láttam egy nagy házat, gondoltam ott leteszem a gépet, csak nem vettem észre a hat fenyőfát a ház háta mögött. Egyik letépte a gépem szárnyát, 180 kilométeres sebességnél.... Hamar érkezett segítség, kivágtak a gépből, de nyolc napig eszméletlen voltam.
Felgyógyult, de befejeződött a légi karrierje. Húsz éven át kettős látása volt.
– Amikor levették a gipszet a lábamról, kibéreltem egy négyüléses Cessnát, csináltam egy tiszteletkört (a kettős látás miatt nem volt egyszerű), ezzel pecsételtem meg a sorsát repülős karrieremnek. A baleset után egyébként visszamentem az akkor 12 éves fiammal megnézni az összeroncsolódott gépemet. A gyerek nem fért bele a pilótaülésbe, ahonnan engem kivágtak...
Németh Zsigmondot napjainkban egyre többször hívják előadásokra, és ő örömmel tesz eleget ennek.
(Sonline)