Amit meg lehetett cselekedni az elmúlt három évben zsidó- és cigánypátyolgatás terén, azt megcselekedtük.

Majdnem beledöglöttem, hogy három évig úgy kellett tenni, mintha mi kormányoztunk volna, és nem Izrael. Közben nyaltunk reggel, éjjel, meg este. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csinálunk.
Nyilvánvalóan végignyaltuk az elmúlt három, lassan három és fél évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk a szuverenitásról, szabadságharcról, az nem igaz. És közben egyébként nem csináltunk szinte semmi hasznosat három évig. Csak nyaltunk, mélyebbre és mélyebbre, egészen a prosztatáig.
És amit ezen kívül tettünk, az sem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Őrült lóhalálában készült, mert egy ideig nem csinálhattuk, mert nem tudtuk, mit akarunk, majd már olyan rohadtul kellett csinálnunk valamit, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót. Teljesen kiszáradt a szánk és nem ér mélyebbre a nyelvünk. Ez a helyzet.
Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a Mazsihisz csettintésére folyton hason csúsztunk "Isten ajándékai" előtt, és marhaságokat mondtunk a "rejtett erőforrásokról", az "eltérő kultúrájúakról" meg a "nem hiába születettekről".
Ha el kell majd számolni a népnek, hogy ezen kívül mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?...
(Kuruc.info - olvasónk nyomán)