Jön a tél, ha nem szereznek pénzt, éheznek. A felesége megszólal:
- Té! Hát kirjíl má á Kohntul vágy százezret, mer különbén fékopik áz állunk!
- Dé hát az zsidó, uccse fog ádni!
- De há csák próbájjád meg - érvel az asszony, és végül meggyőzi Gazsit. El is megy a Kohnhoz.
- Há instállom, csókolum á kezsit, áz lenne á helyzet, hogy kine 100000 forint a tílre, mer má csak egy színes tévénk márádt.
- Ok, Gazsi, semmi probléma, mi, kirekesztett kisebbségiek tartsunk össze - szól Kohn, és már nyújtja is a 100ezret.
Gazsi nem hisz a szemének, hálálkodik,  majd már menne is ki az ajtón, amikor utána szól a Kohn:
- Várjál csak, Gazsikám. Azt ugye tudod, hogy majd 200ezret kell megadnod?
Gazsi majd összeesik, de nincs más választása, elfogadja. Most már még gyorsabban menne ki, de Kohn folytatja:
- De, kedves Gazsikám, azért kellene valami biztosíték is. Azt mondtad, van egy tévéd - hozd el azt kauciónak.
Gazsi totál kikészül, de nagyon kell a pénz - elrohan haza, és elhozza. De Kohn folytatja:
- Drága Gazsikám! Az a helyzet, hogy gondolkoztam, amíg te odahaza voltál, és be kellett látnom, hogy ez még nem elég. Te alkalmi munkákból és segélyből élsz. Nem lehetek biztos benne, hogy meg tudod-e adni ezt a sok pénzt. De van egy ötletem. Most itthagyod a felét, és a másik 100ezret majd tavasszal megadod, jó?
Gazsi bátortalanul visszaadja a pénzt, majd elbúcsúzik. Hazafelé bandukolván így morfondírozik:
- Hú, vazze! Most se pízem, se tévém, és még 100 ronggyál lógok a Kohnnák...