Az új Országgyűlés megalakulásának napján nagyszabású demonstrációval kívánjuk jelezni, hogy lehetetlen lezárni az elmúlt nyolc évet a politikai foglyok rehabilitációja nélkül – írja felhívásában Toroczkai László, alább a folytatás.


Ma is raboskodnak még a börtönökben olyan hazafiak, akik oroszlánrészt vállaltak a végül megbukott oligarchia elleni harcban. Közöttük az a Budaházy György is, akinek a neve fémjelzi az első tabudöntő akciót, a 2002-es Erzsébet hídi blokádot, amelyet a nemzeti ellenállók a szavazatok újraszámolásának érdekében hajtottak végre.
Számos hazafi ellen folyik még jelenleg is eljárás az igazi áttörést hozó, immáron történelmi eseménnyé magasztosult tévéostrom, valamint az azt követő, évekig tartó utcai összecsapások miatt. Vannak, akik a karhatalom üldözése elől külföldre menekültek és a mai napig száműzetésben élnek, mert nem mernek hazatérni.
Mivel mára bizonyossá vált, hogy a több száz eljárás alá vont hazafi akarata találkozott a lakosság többségének akaratával, bátorságukért és kiállásukért nem börtön, bírósági eljárások, száműzetés, hanem kitüntetés illetné meg őket. Mi azonban csupán amnesztiát követelünk mindazoknak, akik a 2002 és 2010 közötti időszakban kizárólag politikai ügyek miatt lettek meghurcolva.
Különösen fontos a kiállás most, amikor az új belügyminiszter, Pintér Sándor első megnyilatkozásával védelmébe vette üzleti partnerét, jó barátját, a szemkilövető terrorkapitányt, Gergényi Pétert.

Felszólítunk minden nemzeti szervezetet, hogy álljon az ügy mellé, hiszen a tavalyi ópusztaszeri megállapodásunk során egyezség született közöttünk arról, hogy a politikai amnesztia ügyét közösen fogjuk képviselni.

Találkozzunk 2010. május 14-én 12:30-kor a Kossuth téren (az Alkotmány utca sarkánál)!

Toroczkai László,
a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a politikai foglyok családtagjai nevében
(Kuruc.info)