A pártoknak, az Országgyűlésnek, a köztársasági elnöknek, az igazságügyi miniszternek, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, a Legfőbb Ügyészségnek, a Magyar Rendőrségnek, a szervezetten, bűnszövetkezetben tevékenykedő bűnözők ellen fellépő nyomozó hatóságoknak minden törvény adta lehetőségük megvolt ahhoz, hogy a helyzeten javítsanak, de nem éltek vele.
Többszöri felhívások ellenére sem történtek meg a jogi lépések annak érdekében, hogy a pénzügyi és gazdasági válságot kihasználva létrejött ingatlanforgalmazó, bűnöző „nepperek” „pénzbehajtásra” szakosodott cégeknek, bírósági titkároknak, önálló bírósági végrehajtóknak, ügyvédeknek ne legyen lehetőségük a törvényesség látszatát keltve, hivatali visszaélést elkövetve a tulajdonosoktól elvenni az ingatlanaikat.
A tarthatatlan korrupció felszámolása végett országos demonstrációt tartunk, tiltakozásul a Magyarországon történő jogtalan kilakoltatások és a bírósági titkároknak a bírósági végrehajtókkal, ügyvédekkel és a bankokkal való összejátszása ellen, valamint a közelmúltban Budatétényen történt rendőri brutalitások ellen.

A demonstráció helyszíne Budapest V., Kossuth Lajos tér, 2010. július 08., 17-től 19-ig. A szervezők tájékoztatása szerint Morvai Krisztina EP-képviselő is részt vesz a megmozduláson.

A törvénytelen, ingatlanmaffiózók által elkövetett embertelen kilakoltatásokra kívánjuk felhívni a törvényhozók figyelmét, hisz a mai napig nem történt érdemi ügyintézés, hogy megállítsák a korrupciót és a sorozatos bűncselekményeket.

Budapest, 2010. július 4.

Agárdy János

Szervezetként a Magyar Nemzeti Bizottság 2006., a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége is csatlakozik a rendezvényhez.

További szervezetek, magánszemélyek csatlakozását is várjuk, akik egyetértenek a demonstráció céljával!