November 27-én  összesen nyolc autóbusznyi bolgár hazafit tartóztatott fel a határon a szerb rendőrség. A bulgáriai Ataka nevű nemzeti radikális párt által szervezett út végállomása a jelenleg Szerbiához tartozó, többségében bolgárok által lakott Bosilegrad városa volt, ahol egy rendezvényen megemlékeztek volna a bolgár Trianonról, a Neuilly-sur-Seine- szerződés 91. évfordulójáról.
A világháborúban velünk szövetséges Bulgáriától szintén elcsatoltak területeket, többek között Szerbia kapta meg Bosilegrad városát és környékét, ahol még ma is kb. 25 ezer bolgár él. Az Ataka az elmúlt két évben még megtarthatta megemlékezését, idén azonban feltartóztatták a buszaikat a szerb-bolgár határon és visszafordították őket. Velünk, magyarokkal 2008 óta teszik ugyanezt a szerb hatóságok, amikor a HVIM által szervezett szabadkai rendezvényre tartó budapesti autóbuszt és több autót is ugyanilyen módszerekkel fordítottak vissza a határon. A HVIM teljes vezérkarát kitiltották Szerbiából, s azóta több magyarországi zenekart is visszafordítottak a határról, akik délvidéki koncertekre tartottak. Idén ez történt a Kárpátia együttessel is, akiket határozatlan időre ki is tiltottak a szerb hatóságok. A módszerek, amelyek minden esetben törvénytelenek, s magyar és bolgár embereket politikai okokból korlátoz a szabad mozgásukban, leginkább a kommunizmus évtizedeit idézik, és semmiképpen sem illeszkednek a 21. századi Európához. 
Bár a bolgár hazafiak még 2008-ban és 2009-ben megtarthatták a maguk „trianoni” megemlékezéseit, a szerb hatóságok vérszemet kaptak attól, hogy velünk magyarokkal mindezt megtehették, mert az akkori „magyar” kormány semmit sem tett az érdekünkben. Amikor idén a Kárpátiát kitiltották, az új magyar kormány is kussolt. A bolgárok azonban most megmutatták, hogyan kell fellépni ilyen esetben. Szófiában a kormány azonnal berendelte a szerb nagykövetet, az Ataka az Európai Parlamenthez fordult, s megfenyegette a kisebbségben kormányzó jobbközép pártot (a bolgár Fideszt), hogy megvonja a támogatását, ha nem rendezik ezt az ügyet. A bolgárok azóta kormányzati szinten kezelik az ügyet, miközben nálunk továbbra is hallgatás van. 
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a magyarokat és bolgárokat a szerb határon érő törvénytelen, politikai, diszkriminatív indíttatású atrocitások és zaklatások miatt együttműködési szándékkal felvette a kapcsolatot a bolgárokkal. A HVIM parlamenti képviselője, Zagyva György Gyula a héten a bolgár nagykövettel tárgyalt. A HVIM egyúttal szolidaritási tüntetést tart vasárnap (2010. december 12-én) 11 órai kezdettel Bulgária budapesti nagykövetsége előtt (Andrássy út 115.), ahol jegyzéket ad át a bolgár diplomácia képviselőinek. A demonstráción a HVIM vezetői ismertetik a jegyzékben is szereplő konkrét együttműködési javaslataikat és következő lépéseiket, amelyben tiltakoznak a szerb önkény miatt. A demonstráció szónokai Toroczkai László és Zagyva Gy. Gyula, a HVIM vezetői, valamint jelen lesz a Kárpátia zenekar frontembere, Petrás János is. 
Várjuk a hazafiakat a vasárnapi budapesti demonstrációra!
HVIM-sajtószolgálat
(Kuruc.info)