Az IMF-hez, az EU-hoz, az amerikai és német zsidószervezetekhez szaladgáló hétpróbás paraziták, gátlástalan történelemhamisítók, nyálasszájú idegenlelkűek, a nemzet munkától undorodó eltartottai az idén is összeálltak, hogy mint antifasiszták és antirasszisták kitüntessék egymást azon az alapon, hogy ki a jobb és ki a még jobb magyargyűlölő ebben az általuk elbutított és megnyomorított országban.

Március 21-én az "Antirasszista Világnapon" ismét kiosztották a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért (MEASZ) által 2000-ben alapított Radnóti Miklós Antirasszista-díjat.

A díj átadására korábban a Parlamentben került sor, az utóbbi években azonban szerencsére nem engedték meg, hogy az épületet megcsúfolják ezek a bűzölgő cionisták, marxista kövületek, libero-anarchisták, ávéhás ivadékok, áporodott internacionalisták, ügynökök, globalisták, médiabohócok, homoszexuálisok, jogerősen elítélt kozmopoliták, pitiáner kis csalók. Azok, akik pénzt csinálnak az elszegényedett magyar emberekre kényszerített megalázó terhekből, a kilátástalanságból, a kilakoltatásokból, az éhezésből, a fagyhalálból, a fiatalok kivándorlásából, az idegenek betelepítéséből. Ám Budapest XIII. kerületének önkormányzata készségesen megnyitotta számukra a Radnóti Miklós Művelődési Központ színháztermét. Ott gyűltek össze az új gyarmatosítás haszonhúzói, hogy megünnepeljék azokat, "akik munkásságukkal, véleményformáló kiállásukkal, személyes példamutatásukkal fellépnek a rasszizmus, az antiszemitizmus és a kirekesztés bármely formája ellen".

A kiválasztottság tudatával szédelgők először azokat köszöntötték, akik már megkapták a Judás-pénzt és a devalvált kitüntetést a haza árulásáért. Köztük volt például:

- Debreczeni József, több pártot megjárt, jelenleg gyurcsányista alelnök, szellemi prostituált, Paul Lendvai-rajongó;

- Juszt László, lopásért és más bűncselekményekért jogerősen elítélt amorális alak;

- Mészáros Tamás, lopásért jogerősen elítélt, sötét lelkületű cionista;

- Róbert (Róth) László, előbb besúgó, majd szigorúan titkos hírszerző őrnagy, a K-232-es főoperatív beosztott a BM III/I-nél, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje 1990-ben;

- Mester (Messinger) Ákos, a 168 Tóra rosszarcú magyargyűlölője, akit szellemi képességei csak a középiskoláig vittek;

- Kálmán Olga judeo-plutokrata, akinek kihallgatási technikája a Moszad női tisztjeinek kiképzési tankönyvén alapul;

- Barát Tamás, a „keddista” cionista mozgalom egyik szervezője a hatvanas években, a KISZ V. kerületi VB-tagja;

- Vágó István, a „mindegy, csak pénz legyen rajta, Feri!” elvét valló mazsihiszes kvízmester;

- Regős István, az MTV-től pénzügyi visszaélések miatt eltávolított ripacs;

- Bernáth László, az Esti Hírlap párttitkára, őskommunista;

- Szepesi György, a III/III „Galambos” fedőnevű ügynöke, az Aranycsapat besúgója.

Folytathatnánk a sort, de itt van még két szerkesztőség is: a Nyugatról minden zavaros szennyet válogatás nélkül szállító Magyar Narancs és az ájvékolók kedvence: a Klubrádió, amelyet hamarosan a szépemlékű buzeránsról, Orosz Józsefről fognak elnevezni, és nem a gonosz mostohaként huhogó Rangos Katalinról.

Az idei díjazottak névsora is az előző vonulathoz hasonló páratlan ívet húz, csupa rátermett, csillivilli antifasiszta és antirasszista, mintha valamennyien Tel-Aviv legvisszataszítóbb ügynökének, Breuer Péternek (a korábban Hiller Istvánt, jelenleg Lázár Jánost kiszolgáló, Izraelből visszajött homokos, magát Közel-Kelet-szakértőnek hirdető, valójában csak gyorstalpaló vendéglős végzettséggel bíró) köpönyegéből bújtak volna elő. (Breuer pedig ávós őrnagy apja, a hírhedt verőlegény íróasztala alól.)

Az újabb kitüntetett között van például: Farkasházy (ejtsd: Fajkaszhászi) Tivadar, a humortalan humor feltalálója, a legnagyobb magyar tarhás, a lóból is bármit lenyúló félművelt beszédtanár, aki heti hat napig tanulja azt az öt statisztikai adatot, amivel a Heti Hetesben akar villogni;

- Sass (Polacsek) József, az adócsalásért jogerősen elítélt meggyőződéses baloldali antifasiszta;

- dr. Peter Weiss, magyarellenessége miatt közutálatnak örvendő budapesti "szlovák" nagykövet, zsidó, „aki munkája során meghatározó figyelmet fordít a világszerte megújuló szélsőjobboldali törekvések visszaszorítására”;

- Drucker Tibor „holokauszt-túlélő, nyugalmazott könyvkiadó, a Holokauszt Emlékközpont alapítványa kuratóriumi tagja, akinek egész élete a nácizmus, a rasszizmus múltbeli és jelenlegi leleplezéséről szól”. Meg még sok minden másról, családilag a BM égisze alatt.

Horváth János

- dr. Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Parlament korelnöke (1920. november 7., Cece), a MEASZ Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottságának társelnöke. Nocsak, nocsak! Ki ez a fiatal demokrata zsidóbarát bácsi , aki a „ravasz paraszt” becenévre hallgatott egykoron a kisgazdák között? Jólértesültek szerint félzsidó. A Jobbik ellen áskálódó nemzetáruló. Vérbeli könyvelő típus, aki már 1945-ben kisgazda nemzetgyűlési képviselő volt, a Magyar Parasztszövetség gazdaságpolitikai igazgatója, az agrárszövetkezeti központ igazgatója. Jól ismerte őt Vörös Vince (1911. február 23., Kisbicsérd), az 1944-es nemzetgyűlés jegyzője, 1945-ben kisgazda nemzetgyűlési képviselő, az FKGP főtitkárhelyettese, a Magyar Parasztszövetség főtitkára, aki 1989-ben az FKGP elnöke, majd 1990-ben az első szabadon választott magyar országgyűlés alelnöke. Vörös Vince „Virág Benedek” fedőnevű ügynökként 1960. november 16-i jelentésében egyebek között így jellemzi Horváth Jánost:

„Ravasz, anyagias. Nagyon vigyázott, hogy a pénz csak az ő kezén, az ő tudomásával forogjon. Egyébként nem jelentős egyéniség, háttérben mozgó figura. Külföldre ment, helye ismeretlen.” (1956-1997 között Amerikában élt.) Megtanult helyezkedni, és ma is jól forgatja a pénzt. Találkoznia kellett kitüntetőivel.

- Németh Péter, a Népszava főszerkesztője: Naftali Kraus ortodox zsidó fajvédő és vallási megszállott volt üzlettársa, a magát még életében messiásként tiszteltető lubavicsi rebbe Köves Slomo mellett egyik legjobb magyarországi tanítványa, aki elkötelezetten „irányt mutat lapjával az etnikai és egyéb diszkriminációk elleni föllépésre”.

- A Magyar Újságírók Országos Szövetsége mint példamutató antifasiszta, antirasszista civil szervezet kapott Radnóti-díjat. A bolsevik-liberális vezetésű szervezet 1990 óta ellenállás nélkül terelgeti a több ezer fős tagságot, amely birkanyájként viselkedve mindent lenyel, béget és bólogat. A díjat nem Vincze Mátyás tiszteletbeli elnök, a B'nai B'rith cionista szabadkőműves társaság egyik hazai vezetője vette át, hanem a moszkovita elnök, a megbízható osztályharcos: Tóth Károly.

- A Tolerancia Facebook-csoport ügyes internetes technikával (?) küzd a rasszisták, a kirekesztők mesterkedései ellen. Olyan eredményesen, hogy nem lehetett nem adni nekik is egy Radnóti-díjat. Hátha még olyan nevek jegyzik a csoport működését, mint Zoltai (ki ne ismerné ezt a nevet) Andrea vagy Müller Júlia.

(Egy alternatív kisebbségi Facebook-csoport némi HaHa-beütéssel követelte az ATV két tartósan pszichiátriai kezelés alatt álló médiabohócának, Fiala Jánosnak és Havas Henriknek a kitüntetését is, rámutatva, hogy a szellemi ámokfutók közül ők a legmulatságosabb antifasiszták és antirasszisták, bár Henrik dörgölőző gojságában van valami lehangolóan szánalmas.)

Nem kaphatott már Radnóti díjat egy másik antifasiszta, antirasszista kiválóság, akinek haláláról a kis piszkos: az emasa tudósított.

Március 12-én, 82 évesen elhunyt Hámori Tibor újságíró, főszerkesztő, elnök-vezérigazgató, 30 riportkönyv, számos színdarab szerzője. „Elismerései, kitüntetései közül az Egon Erwin Kischről elnevezett díjra volt a legbüszkébb, amelyet a tévés Vitray Tamás és a rádiós legenda Szepesi György társaságában vehetett át” - méltatja Hámorit a MÚOSZ elektronikus faliújságja. Nos, Szepesi állambiztonsági „elkötelezettségét” már említettük, Vitrayéról pedig egyre többet tudunk, s nincs messze az az idő, hogy a nyilvánosság elé tárjuk a dokumentumokkal együtt. (Közös bennük, hogy mindketten közvetlenül Harangozó Szilveszterhez kötődtek, aki a BM III-as főcsoportfőnökeként, belügyminiszter-helyettesként ment nyugdíjba 1989-ben.)

Hámori Tibor olyan antifasiszta és antirasszista volt, aki az állambiztonság titkos munkatársaként figyelte és besúgta a budapesti izraeli követségre bejáró antifasiszta és antirasszista hit- és fajtársait húsz éven keresztül. Oly sikeresen, hogy ügynökből a legfelső hálózati helyre lépett elő: titkos munkatárs lett.

Hámori Tibor eredeti neve: Chajet, Budapesten született 1931. április 22-én, anyja: Frankfurt Róza. A Mineralimpexnél exportelőadóként dolgozott általános iskolai végzettséggel, amikor hazafias alapon, 1961. március 16-án beszervezte a BM Politikai Nyomozó Főosztály II/2 osztályáról (kémelhárítás) Práger László őrnagy. Több fedőneve közül leggyakrabban a „Harangozó István”-t és a „Hubai”-t használta, ezeken írta jelentéseit. A foglalkoztatás vonala címszó alatt ez olvasható állambiztonsági nyilvántartó kartonján: „Izraeli követség, követségi bejárók.”

1971-ben átvette a kémelhárítás III/II-4 alosztálya, amely a közel-, és távol-keleti országok hírszerzésének elhárítását végezte, 1976-tól ide tartozott a cionizmus elleni elhárítás is.

1982-től a politikai rendőrségnek volt szüksége Hámori-Chajet szolgálataira. Előbb a III/III-5-b (művészeti intézmények) területén, majd a III/III-2-b vonalán (az ifjúságellenes reakciós erők elhárítása az egyetemeken, főiskolákon, ifjúsági klubokban).

Sikeres, megbízható állambiztonsági hálózati munkásnak tartotta a Cég a cionizmus és a belső reakció elleni harcban. Megbecsülte, jutalmazta, egyengette szakmai karrierjét. (Amit kiegészített sport karrierje: válogatott asztaliteniszező volt.) A Magyar Újságírók Országos Szövetsége - mint a besúgók kitüntetésére szakosodott érdekvédelmi intézmény - 2003-ban az „Aranytoll" szakmai kitüntetéssel jutalmazta Hámori-Chajet derék munkásságát.