A gyér világítású folyosón még most, december közepén is kint van a felhívás, amely augusztus 2-ára, péntek 17 órára gyűlésre invitálja a lakókat. A legfőbb napirendi pont: „Tájékoztató a MÁV Zrt. tulajdonában álló épület lakásainak rendelkezésre bocsátásáról, a lakók elhelyezési lehetőségeiről és a lakhatási megoldásokról”.

A huszonhárom lakásból a legkisebb 16, a legnagyobb 104 négyzetméteres – mondja egy középkorú férfi. A „nap huszonnégy órájában” pakol a gyerekeivel, a szobákban kupacokban halmozódik az elszállításra váró holmi. „Harminc évvel ezelőtt, amikor ideköltöztünk a feleségemmel, egy bőrönddel és egy hűtőgéppel jöttünk. Ennyi volt az összes vagyonunk” – meséli.

A férfi nem szeretné viszontlátni nevét az újságban. Úgy tudja, nemcsak velük, hanem minden lakóval aláírattak egy záradékot arról, hogy öt évig nem beszélhetnek a szerződés részleteiről. Konkrétumok említése nélkül annyit azért elárul, hogy kezdetben hatalmas volt a különbség a kártalanításként felajánlott összeg és aközött, amit a családja kért. Hónapokig tartó tárgyalás után sikerült valahol középtájon megállapodniuk. Akadtak, akik nem bírták idegekkel, és gyorsabban beadták a derekukat – ők rosszabbul jártak.

A család egy külső kerületben lévő házat nézett ki magának. A többi lakó szétszóródott: egy magányosan élő néni idősotthonba ment, és volt olyan is, aki vidékre költözött, jó messzire a fővárostól. A férfi, amikor kikísér a kapuhoz, nosztalgiával mutatja az előkertben lévő növényeket: „Nézze, ezeket mind én ültettem...”

A beruházásra ötmilliárd forintot (áfával együtt mintegy 6,6 milliárdot [a "bűvös" szám - a szerk.]) szán a kormány, ebből az idén 440 milliót lehet felhasználni. A szakmai koncepció kidolgozására Lázár János miniszterelnökségi államtitkár Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját kérte fel. A kivitelezés és a pénzügyi kérdések Fürjes Balázs, a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos hivatalának hatáskörébe tartoznak.

Fürjes Balázs hivatalától korábban azt az információt kapta a lap, hogy a szóban forgó összeg csak a beruházás „megvalósítási költségeinek fedezetéül” szolgál. Az intézmény fenntartásához és működtetéséhez szükséges pénzről „a beruházás megvalósításával párhuzamosan, megfelelő időben, külön döntés” születik majd. (Schmidt Mária a közelmúltban a Nolnak nyilatkozva kijelentette: a kormányzat "eltökéltségét látva" biztos abban, hogy elegendő forrás áll majd rendelkezésére.)

Most, hogy szemmel láthatóan elkezdődtek a munkálatok, szerették volna megtudni, melyik cég kapott megbízást a kivitelezésre, illetve mennyi pénzbe került a lakók kártalanítása, mi szükség volt a szerződésben az „ötéves titkosításról” szóló záradékra. Fürjes Balázs munkatársa a későbbiekre ígért tájékoztatást.

A "rasszista szélsőjobboldal" kifogásaival a Népszabadság nem kíván foglalkozni, az új emlékközpontot - mint írják - "mértékadó helyekről" is kemény bírálatok érik. Nehéz elképzelni például, hogyan lehet röpke néhány hónap alatt tartalmi és technikai szempontból egyaránt színvonalasan elvégezni egy ilyen hatalmas, aprólékos előkészítést igénylő munkát. Schmidt Mária szeptemberben létrehozott ugyan egy nemzetközi tanácsadó testületet, de ez aligha jelent garanciát. Heisler András, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) elnöke, a grémium tagja legalábbis közölte: a szűkös határidők miatt gyors döntésekre van szükség, ilyen rohamtempó mellett a tanácsadó testület nem tud érdemben részt venni az „operatív munkában”.

Schmidt Mária levélben keresett meg magyar értelmiségieket, kérve, osszák meg gondolataikat az „iskolás korosztályokat megszólító új emlékhellyel és oktatási központtal” kapcsolatban. A kezdeményezés nem aratott osztatlan sikert. Konrád György író például elutasította a részvételt. Válaszlevelében így indokolta döntését: „Nehéz volna megszabadulnom attól az érzéstől, hogy ez a sietős kiállításrendezés nem a százezernyi hetven évvel ezelőtt meggyilkolt zsidó gyerekről, hanem a mai magyar kormányról szól. Ha ez a kormány a gyerekek emlékének ápolásának ilyen nagy összeget szentel, akár a gyerekek szellemi örökségét elgondolva, azt javasolnám, hogy ezt az összeget fordítsa inkább a ma élő, rosszul táplált magyar gyerekek étkeztetésére” - írja az álszent zsidó.

(Nol nyomán)