A SzektATV csütörtök reggeli adásában természetesen szó volt a Donáth György emlékére felállított, de ünnepélyesen leleplezni már nem sikerült, sőt azóta szemlesütve eltüntetett szobor ügyéről.
A beszélgetésre behívott vendég nem más volt, mint az MSZP Deutsch Tompikát ledíszzsidózó korábbi V. kerületi önkormányzati képviselője, az egyébként izraeli állampolgárságú és Ságvári-rajongó Pásztor Tibor, aki most a magyargyűlölő és általában véve fajgyűlölő, egyben zsidófajvédő TEV képviseletében nyilatkozott. Mint a bemutatása során kiderült, a TEV-nél ő irányítja a magyar hazafiak megnyilvánulásainak a figyelését mint monitoringvezető. Érdemes lesz hát őrá is figyelni!
Zoom
A Bodnár Dániel-klón fröcsögésének legfőbb mondanivalója az volt, hogy mostantól meg akarják határozni, a magyarok Magyarországon kinek nem állíthatnak szobrot, mégpedig egy általuk összeállított lista alapján. Tehát listázni akarnak a toleránsok. És persze diktálni a gazdanépnek.
Donáth Györgyöt fajvédő magatartása miatt nevezte vállalhatatlannak Pásztor, de akkor nem tudjuk, minek nevezné a saját szektáját...
Azonban nem kell meglepődni az emeszpés képviselő visszataszító voltán. Genetikai eredete egyértelmű. Maga árulta el, hogy már a nagyapja is egy közönséges felforgató bűnöző volt, aki (sajnos csak) két évet ült gaztetteiért. Mindenesetre az is sokat elárul a mai hazai közállapotokról, hogy a Zsidesz házi szektájában egy volt szocialista képviselő készít elő tiltó listákat a magyar történelem nagyjairól.
Skorzeny
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: