![]() |
Vagyonosodási vizsgálatnál zavarba jöhet az a magánszemély, aki nem tudja bizonyítani, hogy a revizornak szemet szúró értéktárgyát karácsonyra kapta ajándékba – ezért érdemes erről szerződést kötni nagyvonalú rokonunkkal is. A zsidók hanukás ajándékairól nincs szó. A többszörös lopás minősített esetéről van szó egyébként, hiszen aki megveszi a karácsonyfa alá valót, az (hacsak nem politikus) kifizette a forgalmi adót, megfizette a személyi jövedelemadót és mindenféle egyéb adókat, járulékokat és sarcokat.
A megajándékozottnak ugyanakkor illetéket kell fizetnie, ha az ajándék többe kerül 150 ezer forintnál. Ugyan a statisztikai adatok szerint az idén jelentősen visszaesett a nem élelmiszert árusító üzletek forgalma – főként a tartós fogyasztási cikkek piacán –, a kereskedők mégis arra számítanak, hogy a karácsonyi ajándékozási szezonban helyreállnak a háztartási gépek és a szórakoztató-elektronikai eszközök eladási mutatói. Autónavigációs rendszer, játékkonzol, mp4-lejátszó, plazmatévé – a GfK Hungária Piackutató Intézet idei előrejelzése szerint ezek a luxuscikkek kerülnek a legtöbb magyar család karácsonyfája alá.
A lakosság egész évben kényszerûen spórolt, emiatt az idén új jelenséget figyeltek meg a szakértők: a nem „életbe vágóan fontos” eszközök, mint például új hûtőszekrény vagy televízió beszerzését a magyarok többsége hónapról hónapra halogatta, vagy a vételt mostanra, az év végi ajándékvásárlás idejére időzítette.
Napjainkban a boltok előre hozott akciókkal, kedvezményes árakkal és hitelekkel csábítják költésre a karácsonyi meglepetés után kutató vásárlót, aki könnyen hagyhat így több tíz-, sőt százezreket a kasszánál. Akár áruhitelből, akár készpénzből vásárolt „luxustermékkel” tervezzük megajándékozni a családtagokat, jó tudni, hogy ha a karácsonyfa alá 150 ezer forintnál drágább termék kerül, illetéket kell utána fizetni az adóhatóságnak. Erről a hatályos illetéktörvény rendelkezik.
Eszerint például egy drágább számítógép, mosógép vagy mûvészeti alkotás, netán összespórolt plazmatévé ajándékozásáról a vásárlástól számított harminc napon belül jelentést kell tennünk az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak. A szóban vagy írásban bevallott ajándékozásról igazolást állítanak ki, az ezután megállapított illetéket pedig akkor is be kell fizetni, ha az adakozás a legszûkebb családi körben történik. Ekkor az ingóság számlával igazolt értéke alapján 11-től 21 százalékig terjed az illeték mértéke, a tágabb rokonság körében 15-től 30 százalékig, míg barát, ismerős, más megajándékozott esetén 21–40 százalék lehet a fizetnivaló, amelyet a megajándékozottnak kell teljesítenie.
Adószakértők szerint ennél olcsóbb tartós fogyasztási cikk esetén is érdemes ajándékozási szerződést kötnünk, mert ugyan az is illetékfizetési kötelezettséggel jár, ám ha a megajándékozott vagyonosodási vizsgálatba keveredik, szerződés híján magyarázkodhat, miből tellett neki „luxustévére”.
(MNO nyomán)
Olvasói vélemény: Tisztelt Uraim! Immáron a második cikkel találkozom, ugyanebben a témában! Kurvaországban tehát minden, minden lehetséges és központilag támogatott, ami népünk fennmaradását, boldogulását, napi életét, egészségét, oktatását, örömeit lehetetlenné teszi!
A karácsonyi ajándékozásról van szó, amit mostantól - ha 150.000.- Ft feletti értékről van szó - be kell jelenteni az APEH-nak! És a megajándékozottnak ADÓT KELL FIZETNIE!!!
Igen! Jól értették! Először én is így gondoltam, hogy álmodom. Itt egy újabb adó! Szépen, titokban!
A kezdeti döbbenet után rájöttem, hogy összehangolt "kormányzati" támadás történt legszentebb keresztény ünnepünk ellen - ismét! Csak most nem kispályás módon! A nagymamának, aki 50.000.-Ft nyugdíjból dőzsöl, mondjuk 40 évi munka után, vesz a családja hitelből egy új energiatakarékos mosógépet, meg egy hûtőt akkor a nagyi vagy kicsengeti az adót - vagy köszöni szépen, nem kéri az ajándékot! Vagy a nagykorú gyermek kap egy laptopot a szüleitől.
Van ám itt még egy kis bökkenő: aki az ajándékot megveszi (most tételezzük fel, hogy nem arról a kormánytagról és képviselőről van szó, aki számolatlanul, adómentesen, számla nélkül költheti pénzünket) egyszer már adózott! Mindent adózott pénzből vásárolt!!!
1./ Kifizette a forgalmi adót,
2./ Megfizette a személyi jövedelemadót és mindenféle egyéb adókat, járulékokat és sarcokat!
3./ Mint hivatalos statisztikákból, összehasonlításokból és közleményekből tudjuk, már befizetett összesen 69% adót - (ami mellesleg világszínvonalú, csak más országokban, ahol a "kormány" nem ellopja az adóforintokat, az adóért szociális juttatások illetik meg az állampolgárokat...)
Milyen adót lehet vajon még kivetni kettős adóztatás nékül??? Ez kettős adóztatás!!! A tolvajtól nehéz lopni. (N. P.)






