Ezzel indítja videóját egy nem cigány kinézetű (vagy csak a civilizáltság benyomását kelteni próbálva ilyen képet használó) üzengető, Ráadásul Roma felhasználónév alatt. A szövegéből kiderül, hogy ők is ugyanúgy látják a folyamatokat, ahogy a hazájukért aggódó "nácik", egyáltalán nem alaptalanul veri tehát félre a Mi Hazánk a vészharangot. (Amit ők persze nem efféle videócskákra alapoztak, hanem becslésekre, tanulmányokra, és persze tapasztalatokra, valamint a józan észre.)
A videó többi része inkább csak simán röhejes, attól a ponttól, hogy azt kellene elhinnünk, hogy a cigányok azért szaporodnak nyulakként, mert nem önzők és individualisták, mint a magyarok (és a legkevésbé sem tervezni képtelen, illetve a gyereknevelés alapjait hírből sem ismerő ösztönlények), egészen addig, hogy száztagú cigányzenekarként jeleníti meg őket, holott az embereknek egyáltalán nem ez jut a cigány szóról eszükbe, sokkal inkább ilyen képek és helyzetek:
Zoom
Zoom
Zoom
@raadasulroma ♬ original sound - Ráadásul Roma
Korábban írtuk: