2012. február 10., péntek, Elvira napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Antimagyarizmus, Anyaország :: 2008-07-01. 16:50

Az Alkotmányt is megváltoztatnák a zsidók, hogy befoghassák a szánkat

A szocionisták csalódottak amiatt, hogy az Alkotmánybíróság nem fogadta el törvénymódosító javaslatukat a szabad magyar gondolkodással (az ő szóhasználatukkal: gyűlöletbeszéddel) kapcsolatban. Azt mondják azonban, tervüket nem adják fel, legvégső esetben pedig magát az Alkotmányt kísérlik meg megváltoztatni. Puff neki.
Bárándy Gergely országgyűlési képviselő, a módosítás fő előkészítője kijelentette: nem örülnek, hogy a határozat értelmében továbbra is büntetlenül és nyíltan lehet cigányozni, zsidózni vagy a magyar nemzetet durván szidalmazni. Meg vagyunk győződve, hogy ez utóbbi a legfontosabb a zsidó patkánynak, amikor nap mint nap azt teszi az egész csürhéjével együtt.
Suchmann Tamás, ugyancsak szocialista zsidó hangsúlyozta: a hétfői ítélet nemcsak jogi, hanem politikai és erkölcsi vonatkozású is. Ezekben a napokban emlékeznek meg ugyanis országszerte a holokauszt áldozatairól. Értik a kedves olvasók. Nem az elmúlt hónapokban, években emlékeztek meg folyamatosan az állítólagos holokauszt állítólagos áldozataira, hanem ezekben a napokban fognak. Csak most kezdik.

(MTI nyomán)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready