30 milliárdot lop el a tolvajkormány az újabb gázáremeléssel 2008-08-24. 22:26
Az októberi gázáremelés a negyedik lesz idén. Az egyik önkormányzati érdekképviselet elnöke a közintézmények szolgáltatási színvonalának visszaesésétől tart. Gémesi György számításai szerint a kormány közel 30 milliárd forintot spórolt meg az év eleje óta azzal, hogy a sorozatos gázáremeléseket nem ellentételezte az állami normatíva kiegészítésével.
Hivatalosan nem megerősített sajtóhírek szerint a Magyar Energia Hivatal 10 százalék feletti, 11 százalékoskos emelést javasol a szaktárcának. A drágulás az ipar és a lakosság mellett érinti az iskolákat, kórházakat, üzemi konyhákat működtető önkormányzatokat is. Egy harmincezer lakosú, Gödöllő nagyságú város éves energiaszámlája 350 millió forint. A polgármester attól tart, ha kifizetik a megemelt gázszámlát, a közintézmények szolgáltatási színvonala visszaesik. Gémesi György, aki egyben a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is, úgy számol: közel 30 milliárd forintot spórol a kormány azzal, hogy a sorozatos gázáremeléseket nem ellentételezi az állami normatíva kiegészítésével.
Az önkormányzatok energiakiadásait csökkentheti, hogy egy szeptember 1-jétől hatályos törvénymódosítással a helyi önkormányzatok és közfeladatot ellátó intézményeik ismét hatósági áron szerezhetik be az áramot. Csakhogy a részletes szabályozást tartalmazó kormányrendelet még nem született meg, a polgármesterek többsége pedig nem is értesült a kedvezményes vásárlásról. Így elképzelhető, hogy az általuk irányított település versenypiaci áron szerződik valamelyik áramkereskedővel.
Az önkormányzatok 2008-tól kötelesek a szabadpiacról beszerezni az áramot. Az erről szóló közbeszerzési eljárást már több város kiírta.
(Hír Tv) |