2012. február 4., szombat, Csenge napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Antimagyarizmus :: 2009-12-04. 10:13

Itt tartunk most: hitgyülis zsarolásra zsidó bíboros határolódik el a kereszttől a katolikusok nevében

Az egyház vezetőinek tudta nélkül vettek részt az adventi keresztállítási akciókon a katolikus papok, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pedig csak "egy bizonyos politikai csoport leveleiből" értesült erről - jelentette ki Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke sajtótájékoztatón, utalva a Jobbik megmozdulásaira, anélkül, hogy a nemzeti pártot megnevezte volna.
Az a bizonyos, szintén meg nem nevezett politikai csoport pedig a magát konzervatívnak hazudó MDF új, Almássyék ellen létrehozott "ifjúsági szakosztálya", melynek elhatárolódást követelő levelét a Kuruc.info tárta a nyilvánosság elé ezelőtt két nappal.
Úgy tűnhet ez alapján, Erdőéknek a Hit Gyülekezete által életben tartott félszázalékos pártocska mondja meg, mikor mit tegyenek - de nem kell annyira elbonyolítani a dolgot, hiszen ez csak részigazság: a zsidó bíboros kapva kapott az alkalmon, hogy tovább gyengíthesse a fajtája által (is) már alaposan megroggyantott, szinte teljesen tekintély nélkül maradt, jobb sorsra érdemes egyházat.
Ezeknek a keresztállításoknak a tartalmával semmiképpen nem tudunk azonosulni, éppen ezért "nagyon fontosnak tartjuk, hogy a karácsonyi előkészület, az adventi időszak méltó módon történjen, az egyháznak pedig megvannak a saját liturgikus előírásai és hagyományai a karácsony előkészítésére" - fogalmazott a bíboros.
Az egyháznak megvannak a saját liturgikus előírásai és hagyományai a karácsony előkészítésére" - keverte a szezont a fazonnal, mintha arról lenne szó, hogy a Jobbik egyházként lépett volna fel keresztállításkor. Érdekes módon akkor, amikor fajtársai esetében keveredik a zsidó, vagy a holokauszt nevű új vallás a politikával, nem problémázik Erdő Péter.
Kevéssé ismert tény, de a Kuruc.infón már megírtuk, hogy Erdő Péter még mielőtt prímás lett, bizonyította "polkorrektségét": a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektoraként kitiltotta intézményéből a Jobboldali Ifjúsági Közösség nevű egyetemista szervezetet, többek közt ezért az ellehetetlenülésért alakult párttá a Jobbik.
(Kuruc.info - MTI nyomán)
 

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
A zsidók évszázados világuralmi törekvései, valamint a magyarok, a palesztinok s a többi útjukban álló néppel való bánásmódjuk fényében megállapítható-e utólag, hogy helyesen cselekedett a német és a magyar nép, amikor megpróbálta felvenni velük a harcot?
» Teljes mértékben: csak szét kell nézni Európában és a világon - ők győztek, és ez az eredménye» Nem, a holokauszt szörnyű volt, ártatlanok millióit gázosították el» Még határozottabban kellett volna fellépni ellenük, akkor most nem itt tartana hazánk
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready