2010. február 5-én lakossági fórumot tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Szabolcs megyei Gégény településen, ott ahol a Jobbik elleni ellenszenv Tenkely Józsefné polgármester asszony személyében mindent felülmúlt.
Bevezetőként muszáj rávezetnem Önöket az alap problémákra, Lipusz Zsolt egyik publicisztikájából idézve, és felismerhetjük hazánk mai helyzetét a teljes valóságában:
„ Szerencsétlen hazánk manapság egy 93.000 km2 –en elterülő gigantikus elmegyógyintézetnek tűnik, melyben egy közveszélyes bolondokból álló mutatványos kompánia szédít egy csaknem 10 millió fős nézőközönséget. A kábult nép pedig nem is igazán érti már, hogy vajon neki ment el a józan esze vagy azoknak, akik a színpadról szórakoztatják olcsó, hazug vásári trükkökkel, s eközben teljesen idiótának nézik őt. „
A magyar társadalom az elmúlt 20 év kifosztása következtében teljesen elszegényedett és teljes mértékben kiszolgáltatottá vált, továbbá a szellemi lebutítása, megfélemlítése óriási méreteket öltött. Nem kell messzire mennünk, ha azt mondjuk, az emberek nem merik kinyilvánítani politikai hovatartozásukat, nehogy megtudja ezt a helyi település vezetése. Esetleg ebből kifolyólag akár a számára eddig kiutalt segélyecskét is elveheti, állását elveszítheti mondvacsinált indokokkal a méltóságos agyament bürokrata bagázs hozzáállása miatt. Ezt a kiszolgáltatottságot kihasználva azon vezetők, akik akár önkormányzati szinten is úgy gondolják, megválasztásuk által uralkodói mivoltukból kibontakozva próbálnak egy településen belül olyan elmebeteg döntéseket hozni, amely teljes mértékben ellent mond a lakosság akaratának és a józan paraszti ésszerűségnek, ezen túlmenően szembe állítják magukat a demokratikusság elvével.
A velem, vagy ellenem elvűség alkalmazása egy település vezetésében nem biztos, hogy meghozza a számukra várt eredményt, ugyanis elérkeztünk egy olyan időszakba, ahol igenis ki kell nyitnunk végre szemünket és szánkat, nem kell elviselnünk az idióták pökhendiségét, peronkakas viselkedését. Miért kell a lakosságnak olyan vezető, aki megválasztása után saját szavazói ellen fordulva teszi meg döntéseit?!
2010. február 5-én lakossági fórumot tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Szabolcs megyei Gégény településen, ott ahol a település hivatalos honlapja szerint a fő feladata Tenkely Józsefné polgármesternek, hogy felkészüljenek az Európai Unióhoz történő csatlakozáshoz. Hajrá, így tovább a sikerek útvesztőjében, de legyen szíves szóljon már neki valaki, hogy már rég nyakig benne vagyunk, sőt isszuk is a levét rendesen. Köszönjük! Ja és ne felejtsük már megemlíteni azt, hogy a hivatalos honlap az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával készült nem kevés összegért, és szégyen és gyalázat, hogy senkinek eszébe nem jut ezért kérdőre vonni a településért mindent megtevő polgármesterét, mire ment el a rászánt pénz, mert a honlapra biztosan nem, frissítve is akkor volt utoljára, amikor a pénzt kiutalták érte. A településért tett áldozatos munka már itt, ebben a formában kinyilvánul, és még meg sem néztük komolyabban verítékező munkájának eredményeit. De ami késik, nem múlik.
Az, aki ilyen naprakész a politikában, hogyan várhatjuk el tőle azt, hogy észrevegye a körülötte változó világot, és ugye ami számára nincs az nem is lehet?! Nem tudja, és nem is akarja elfogadni a tényt, hogy van a településen belül is egy olyan réteg, akiknek elegük van a kizsákmányoló, rabló, kisemmiző, multinyalogató vezetésből, és ennek a vezetésnek a háttértáncosai közé tartozó, a homályból kimászni nem akaró szocikoholmány emberekből főleg, akik ebben a rendszerben nagyon jól megvannak, nagyon jól érzik magukat, akik úgy gondolják mindenki felett uralkodhatnak, mindenkit lenézve irányíthatnak ezt hozzá nem értésükkel tetőzve.
Ugye kampányidőszak van, minden párt az anyagi lehetőségeiket kihasználva kampányol. A Jobbik igen szűkös kereten belül mozog, szinte a semmiből építve próbál közvetlenül lakossági fórum formájában az emberekhez szólni. Előzményként fontos tudatnunk Önökkel, hogy a kampánykörutunk során ilyen mértékű ellenszenvet sehol nem tapasztaltunk önkormányzati szinten. A fórum előzetes egyeztetése során kinyilvánított ellenszenv azzal lett tetőzve, hogy Tenkely Józsefné polgármester asszony kiutasította a Jobbikot minden olyan önkormányzati létesítményből, ahol kulturált körülmények közt lehetett volna megrendezni egy ilyen fórumot. Egyetlen lehetőségként egy olyan helységet ajánlott fel – amit végül is muszájból tett- a fórum lebonyolítására, amiben az ő szavait idézve: ”vegyük tudomásul, nem lesz fűtés, mert kizáratom”. Megköszönve elfogadtuk, természetesen alkalmat megragadva meg is hívták segítőink, hisz az, aki mások egészségével játszani tud, az a sajátját se kímélje. Gyászba is borultunk, mikor tudatosult bennünk, hogy Gégény nagyasszonya távolmaradt fórumunkról.
Meg is rendeztük fórumunkat, melyre szép számmal eljöttek, amiért utólag is köszönjük a résztvevők kitartását. Még arról is voltak szívesek gondoskodni, hogy minden ajtó nyitva legyen, ugyanis be kellett engedni azt a pár fokot, ami kinn volt, így sikerült 4 Celsius fokban állva beszélgetnünk, lebonyolítani rendezvényünket, ahol bizony a leülést kevesen kockáztatták meg.
Tisztelt polgármester asszony, most Önnek külön szeretnénk megköszönni ellenszenvéből adódó önhibáján kívüli segítségét ahhoz, hogy elvetett magként kezdi meg a munkáját az aznap megalakult Jobbik Magyarországért Mozgalom Gégényi Alapszervezete. Az Ön lelkes munkája nélkül nehezebb lett volna összehozni, köszönjük. Ez azt bizonyítja, hogy az áldozatos munka gyümölcse mindig beérik, a munka nehezét Ön végezte el, és had biztassuk további lelkes, de ésszerű munkára. De egy valamit mindenképp szeretnénk a figyelmébe ajánlani!
Ha már nekünk dolgozik öntudatán kívül, legyen szíves ismerkedni a Jobbik RADIKÁLIS VÁLTOZÁST című programjával, sok hasznos dolgot lehet belőle meríteni elkövetkezendő munkájához, ami reményünk szerint nem polgármesterként tesz. Ebben viszont ránk számíthat!
A Jobbik elkötelezett hívei





